
Fotó: Veres Réka
Újraindult a tavaly indított gólya-megfigyelés – számolt be Kelemen László, a Rara Avis egyesület vezetője. Kelemen azt is elmondta, hogy a Háromszéken zajló gólyaszámlálási, valamint a madárvédelemi akciók és nagytestű madarak optimális szaporulata lehetővé teszi, hogy Barátos megszerezze az Európai Gólyafalu címet.
2014. április 01., 19:322014. április 01., 19:32
Az oltszemi gólyafészket tavaly bekamerázták, és a Sepsi Rádió honlapján lehetett követni a gólya-valóságshow-t. A nagy nézettségre és érdeklődésre való tekintettel idén még egy kamerát szereltek az oltszemi útra, hogy a fészken kívüli történéseket panorámában lehessen látni – számolt be Grubisics Levente, a rádió vezetője. Elmondta: most ideális időben kapcsolták be a kamerákat, a nézők a gólyák érkezésének, és a három napon át, éjjel- nappal tartó párzásának is szemtanúi lehettek.
Jelenleg a tojó, Fanni egyedül gubbaszt a fészekben, mert Ottó pár napja eltűnt, a kimerítő napok után – magyarázta Kelemen László, aki naponta órákat tölt el a madarak megfigyelésével és két naponta megosztja észrevételeit a „gólyás blogon”. A madarász szerint egyébként minden feltétel adott, hogy Háromszék, pontosabban Barátos nyerje el Érendértől az az Európai Gólyafalu címet. A szatmári Érendér település már hét éve viseli ezt a címet és komoly turisztikai attrakcióként használja fel, hisz ott még Gólyafesztivált is tartanak. Jelenleg Érendéren 36 fészket tartanak számon, ám Barátoson és körzetében már 42 gólyacsalád fészkel. 2012-ben még csak harminchárom fészket tartottak nyilván, de számuk évről évre nő – mondta el Kelemen. Szerinte ennek egyik fő oka az, hogy ezek a nagytestű, védett madarak szeretik a helyszínt, és zavartalanul táplálkozhatnak, párosodhatnak, illetve nevelhetik fel itt kicsinyeiket.
Ugyanakkor a Vadászati Múzeum vezetője Demeter János is beszámolt arról, hogy a Vadon Egyesület is működésbe helyezett két webkamerát, melyeket a vadon.ro honlapon lehet megtekinteni vad-online menüpont alatt.
Az egyik segítségével az illyefalvi templomtoronyban egy vörösvércse párt lehet meglesni testközelből, a másik kamerát egy 18 méteres fa tetejére szerelték, ahol jelenleg egy holló és egy ölyv vív közelharcot a fészekért. Ezek a képek azonban csak időnként töltődnek le a technikai akadályok miatt. Egy harmadik kamerát is szándékoznak beüzemeltetni, ennek helyszínére javaslatokat várnak a lakosságtól – hívta fel a figyelmet Demeter. A Vadon egyesület célja olyan élettereket bekamerázni, amelyek nem hétköznapiak.
Több mint száz éven át kitartott, most az összeomlás veszélye fenyegeti a Brassó megyei Vámoshíd bejáratánál álló vashidat. A történelmi Háromszékhez tartozó, valamikor még stratégiai szerepet betöltő átkelőhelyet lebontják, helyére új híd épül.
Decemberben ünnepeljük azokat, akik önzetlenül, szabadidejüket feláldozva dolgoznak a közösségért. A háromszéki tűzoltóság legaktívabb önkénteseit köszöntötte ebből az alkalomból: Fazakas Botondot, Bartos Mónikát és Suciu Ștefant.
Bűncselekménynek minősül, és börtönnel büntethető ez év augusztusától a nagyobb pirotechnikai eszközök használata, az elkövetőket azonban nehéz tetten érni, mivel általában saját ablakukból dobják ki a petárdákat.
Szeméttárolók környékén bóklászó rókát kaptunk lencsevégre Sepsiszentgyörgy egyik bevásárlóközpontjának közelében. A megyei főállatorvos szerint a ragadozó állat nem jelent veszélyt az emberre, de kerülni kell a vele való kontaktust.
A romániai magyarság jogainak érvényesítése érdekében két nagyhatalom, Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségéhez is írásbeli kéréssel fordul segítségért a Magyar Polgári Erő (MPE) elnöke, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán bejelentette: a magyar kormány a Sapientia Alapítványon keresztül 2,8 milliárd forinttal járul hozzá a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal közös, multifunkcionális kulturális központ építéséhez.
Ingyenes előadást szerveznek a gyermeknevelés témában Sisak Imola klinikai főpszichológus részvételével Kovásznán december 3-án, szerdán délután.
Mikulás-lak nyílik a Székely Mikó Kollégium alatt, a volt Júlia virágüzletben. Egyes időpontokban az ablakon keresztül meg lehet lesni azt is, hogyan tevékenykedik a szobában a Mikulás.
Újvárosi Katalin unitárius lelkész, a Menjünk el Betlehembe című kötet szerzője tart adventi elmélkedést és könyvbemutatót december 2-án Csomakőrösön és Kovásznán.
A kedvezmények ellenére is ingadozó az érdeklődés a HPV elleni vakcina iránt Háromszéken. Megnéztük, hogyan zajlik a gyakorlatban az oltás, mit tapasztalnak a családorvosok, és tisztáztuk a jogosultsággal kapcsolatos kérdéseket is.
szóljon hozzá!