Hirdetés
Hirdetés

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Képünk illusztráció •  Fotó: Tuchiluș Alex

Képünk illusztráció

Fotó: Tuchiluș Alex

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Székelyhon

2025. november 11., 11:132025. november 11., 11:13

Az esetet a rendőrség november 8-án jelentették a gidófalvi rendőrőrsön, a hatóságiak pedig ezt követően gyorsan azonosították azokat a személyeket, akik a fenyegető üzeneteket küldték, és az erőszakos cselekmények megelőzése érdekében három ideiglenes távoltartási végzést bocsátottak ki ellenük. Az ügyben büntetőeljárás indult fenyegetés miatt.

A hatóságok közölték, hogy a helyzetet továbbra is figyelemmel kísérik, hogy megakadályozzák az esetleges bántalmazást.

Ugyanakkor az érintettek nem éltek az elektronikus megfigyelés lehetőségével, és elutasították a nyomkövető eszköz felszerelését.

Hirdetés

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság emlékeztet, hogy az erőszak vagy fenyegetés áldozatai a 112-es segélyhívó számon kérhetnek azonnali segítséget, illetve kérhetnek ideiglenes távoltartási végzést, amely öt napig érvényes.

Ez idő alatt az áldozat bírósághoz fordulhat egy hosszabb távú – akár 12 hónapos – távoltartási végzés érdekében.

Az ilyen intézkedések közé tartozik az agresszor eltávolítása a közös lakásból, a biztonsági távolság betartásának kötelezettsége, valamint a mindenféle – így a telefonos – kapcsolatfelvétel megtiltása is.

A rendőrség szerint az elektronikus megfigyelés egyre hatékonyabb eszköz az áldozatok védelmében.

Ez azt jelenti, hogy az agresszorra nyomkövető karkötőt tesznek,
amely lehetővé teszi, hogy a rendőrök azonnal beavatkozzanak, ha az illető megszegi a tiltásokat.

A Kovászna megyei rendőrök az idei év első kilenc hónapjában 105 ideiglenes védelmi határozatot adtak ki, 25 esetben elrendelték az elektronikus megfigyelést, és öt alkalommal intézkedtek a védelmi határozatok megszegése miatt (őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás vagy rendőri felügyelet formájában).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés