
A koronavírusból kigyógyultak körében alacsony azoknak az aránya, akiknek a vérében nagy mennyiségű antitest termelődik. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Hargita megyében ritkán végeznek vérplazmás kezeléseket súlyos lefolyású koronavírusos megbetegedésben szenvedők esetében, ezekhez a kezelésekhez is más megyékből kell vérplazmát kérni, ugyanis a Hargita megyei vérközpontnak nincs olyan eszköze, amellyel el lehetne végezni a vérplazma begyűjtését úgy, hogy közben a többi vérkomponens ne vesszen kárba. Az aferéziskészülék a daganatos betegek kezelésében még nagyobb hasznára lenne a megyének.
2020. július 20., 10:392020. július 20., 10:39
2020. július 20., 16:102020. július 20., 16:10
A plazmával történő kezelést a súlyos állapotba kerülő koronavírusos betegeknél alkalmazzák, az eljárás lényege, hogy
Ez a vérplazma segítheti a súlyos lefolyású koronavírus-megbetegedés leküzdésében a betegeket. Az eljárás koronavírussal szembeni hatékonyságával kapcsolatban ugyan vannak még viták tudományos körökben – tekintve, hogy nehéz megmondani, a számtalan gyógyszer alkalmazása mellett mennyire hatékony a plazma –, de a gyógyult páciensek véréből kivont plazmával történő kezelést gyakran alkalmazzák súlyos állapotban lévő, lélegeztetőgépre került koronavírusos betegek esetében. Ilyen kezelésre egyelőre nemigen van lehetőség Hargita megyében, ugyanis
A plazmát ugyan más módszerrel is ki lehet vonni a vérből – ezt a megyében is el tudják végezni –, de ebben az esetben a levett vér kárba vész. Ráadásul, a koronavírus elleni kezeléshez szükséges plazmamennyiséghez a protokoll szerint háromszori véradás – tehát három donor – szükséges, plazmaferézissel viszont egy alkalommal három egységnyi plazmát lehet kivonni a gyógyult páciens véréből.
A koronavírus elleni plazmás kezelés nehezen járható bürokratikus út, plazmaferézis-készülék nélkül pedig szinte lehetetlen. A Hargita Megyei Vérközpont vezetője, Kopacz Ildikó elmondta, a megyei tanácshoz, illetve Bukarestbe is küldtek már kérést, hátha segítséget kapnak egy aferéziskészülék beszerzésében. Nincs tisztában az adománygyűjtés jogi hátterével, véleménye szerint ők ezt állami intézményként nem kezdeményezhetik – válaszolta kérdésünkre –, de úgy gondolja, adományként – mint ahogyan az más egészségügyi intézményeknél is történt – elfogadhatnának egy ilyen gépet.
Intézményként ugyan Bukaresthez, az Országos Hematológiai Intézethez tartoznak, de az eszköznek a
ugyanis az aferéziskészülékkel speciális műanyagtasakba trombocitákat (vérlemezkéket) is ki lehet vonni a vérből, amire a daganatos betegségek miatt meglehetősen nagy az igény a megyében – magyarázta a vérközpont vezetője, aki szerint elsősorban ezért lenne szükség egy ilyen eszközre.
A készülék segítségével egy alkalommal egy donortól négy egységnyi trombocitamasszát lehet begyűjteni, a hagyományos eljárással viszont csak egy egységnyit, így Hargita megyében jelenleg négy vércsoportazonos, a véradási feltételeknek megfelelő donorra van szükség az említett négy egységnyi trombocita begyűjtéséhez, a donorok toborzása azonban nagy nehézségeket okoz a nyári időszakban.
Kevés a plazma
Ami a koronavírus elleni plazmás kezelést illeti, a vérközpont vezetője elmondta, kérésre ő már két alkalommal kért és kapott koronavírus elleni kezeléshez szükséges plazmát Hunyad megyéből, azonban mindenhol kevés van a plazmából, ezért minden megye szeretné magának tartalékolni. A hiány oka az is, hogy más vérközpontokban tapasztaltak szerint a koronavírusból kigyógyultak körében alacsony azoknak az aránya, akiknek a vérében nagy mennyiségű antitest termelődött – tudtuk meg. A donor emellett meg kell feleljen az általános véradás minden feltételének is, a vércsoportja azonos kell legyen a beteg vércsoportjával, és bele kell egyezzen a véradásba. A plazmát a gyógyulása után két héttel vonják ki a véréből, de azt még Bukarestben is laborvizsgálatoknak (vírusológiai elemzés, antitestmérés stb.) vetik alá, csak azt követően engedélyezik a felhasználását. Donor – vagyis olyan, aki kigyógyult a koronavírusból – egyébként jelentkezett Hargita megyében is, de plazmaferézis-eljárással legközelebb Sepsiszentgyörgyön vagy Brassóban tudják begyűjteni a plazmát, előjegyzés alapján – tudtuk meg a megyei vérközpont vezetőjétől.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
1 hozzászólás