
Fotó: Gergely Imre
Magyarország külhoni ifjúsági fővárosaként Gyergyószentmiklós több mint 130 eseménynek ad otthont az év során. A hivatalos programsorozat március 20–21-én indul útjára.
2026. február 19., 17:352026. február 19., 17:35
2026. február 19., 18:502026. február 19., 18:50
Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet a Kulturális és Innovációs Minisztérium által megszervezett vetélkedőn nyerte el a város decemberben, és mostanra állt össze a program, amely december végéig mozgásban fogja tarnai a várost.
Ezt a bejelentést sajtótájékoztatón tették meg, ahol Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, Tatár Attila, a Bagossy Brothers Company zenésze és Kántor Boglárka parlamenti képviselő osztotta meg a részleteket. A frissen létrejövő és a szervezést koordináló Bázis Ifjúsági Központ fiataljai is jelen voltak.
„Egy olyan lehetőség nyílt meg számunkra, amellyel korábban kevesen számoltak, és ez azoknak az értékeknek köszönhető, amelyekkel Gyergyó rendelkezik, és amelyek egyre inkább tudatosodnak” – jelentette ki Nagy Zoltán hangsúlyozva, hogy a cím elnyerése nem véletlen. A polgármester szerint a legnagyobb visszaigazolás a közönségszavazás megnyerése volt.
Kántor Boglárka parlamenti képviselő kiemelte: a program egyik fő célja a helyi értékek, gyergyói tehetségek bemutatása.
– fogalmazott.
Mint elhangzott, a megnyitóra meg fogják hívni azoknak a városoknak a fiataljait, akik résztvevői voltak a vetélkedőnek, valamint magyarországi és romániai ifjúsági szervezeteket is várnak, hogy Gyergyószentmiklós valóban az ifjúság találkozóhelyévé váljon.
Március 20-án a Déryné program jóvoltából óvodákban és iskolákban indulnak kulturális események, este pedig egy nagyobb buli várja a fiatalokat. A fő nap azonban 21-e lesz.
A reggelt felvonulás indítja dobosokkal, tánccsoportokkal, óriásbábokkal. Ezzel párhuzamosan megnyílik a „fővárosi ízű” gasztró utca, ahol ifjúsági csoportok örömfőzésével, nappali DJ-vel és meglepetésekkel készülnek. Délután gálaműsor következik, majd
Amint Tatár Attila ismertette, Made in Gyergyó projekt 2018-ban indult, és mára két válogatáslemez is megszületett a gyergyói zenészek dalaiból. A második decemberben, a városnapokon jelent meg. Az azon szereplő együttesek, előadók közül kilencen lépnek fel a Basilidesz Tibor sportcsarnokban. Színpadra lépők: Solyom Berni, Vanilla Phank, Néked, 4S Street, No Sugar, Mulligan Tree, Bagossy Brothers Company, az Álarc, valamint György Laci és barátai. A jegyek hamarosan elérhetők az InTime alkalmazásban.
Ez az esemény, ahogy az egész év, a fiataloknak szól, éppen ezért a 25 év alattiak számára ingyenes lesz a belépés, az annál idősebbek 30 lejért lehetnek részesei az élménynek. Fontos tudni azonban, hogy mivel a sportcsarnokban a helyek száma nem végtelen, az ingyenes és fizetős belépőket egyaránt ki kell váltani az InTime applikációban.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
1 hozzászólás