Négyszeresére nőtt az egy hónap alatt bejelentett állások száma Hargita megyében, novemberben már közel 1200 szabad munkahelyről kaptak bejelentést.
Jelentősen csökken a hőmérséklet az elkövetkező napokban, de a téliesre forduló időjárás csapadékmentes lesz, a hóra még várni kell.
Elődeiknek emléket állítottak, ugyanakkor példát a jelen és utókor elé a gyergyóremeteiek. Az alkotások legfontosabb mondanivalója, eszméje: világunkat a széteséstől megőrizni nem kell több, mint mindennapi munkánkat elvégezni.
Nagykorúsítási ünnepséget szervezett a gyergyócsomafalvi községvezetés azoknak a fiataloknak, akik a 2013-as esztendőben töltötték be a 18. életévüket. A gálaestre szombaton a művelődési otthonban került sor a szülők és meghívottak körében.
A Marosvásárhelyi Rádió hétfőn 10.15-kor kezdődő Miben segíthetünk? című műsorának meghívottai: Madarasi Csilla és Tóth Szabolcs a sepsiszentgyörgyi Europe Direct információs központ munkatársai.
Súlyos máj- és mellékvese-károsító hatása miatt vontak ki forgalomból egy több mint tíz éve létező, általános gombás fertőzések kezelésére gyakran alkalmazott gyógyszert.
A kórház adóssága 1,2 millió lejről 900 ezerre csökkent az elmúlt hónapokban – jelentette be Ferenczy István gyergyószentmiklósi kórházigazgató, aki az utóbbi idők költségcsökkentő lépéseit is vázolta.
Jelentős mértékben nőnek a gyergyószentmiklósiak adóterhei 2014-ben. A városháza pénztárába fizetendő adók és illetékek mértékét a gazdasági nehézségekre hivatkozva emelte meg a képviselő-testület. Ugyanakkor jövőtől kutyaadót is kell fizetni.
Kutyát sétáltatni egy egészséges gyereknek nem túl nagy feladat, egy fogyatékosnak viszont kihívást jelenthet. A feladattal már könnyedén megbirkóznak a gyergyóremetei fogyatékkal élő fiatalok foglalkoztató központjának neveltjei.
Hétfőn, november 25-én tartják Hargita megyében a módszertani napokat a pedagógusok számára, aznap szünetel az oktatás a megyebeli tanintézetekben – közölte Bartolf Hedvig főtanfelügyelő.
A sült csirkecomb air fryerben nemcsak ropogós és finom, de könnyen el is készíthető étel.
A bankkártyához hasonló eszköz bevezetésével a nagyobb üzletek értékes időt nyernek, a kártyaolvasóval nem rendelkező vagy trükköző kisboltok viszont veszítenek. A lakosság nyer is, veszít is, attól függően, hogyan és mit szokott vásárolni az ételjegyre.
A legfelsőbb bíróság elutasította Majeczki Izabella fellebbezését, így a gyergyószentmiklósi bíróság volt főügyésze továbbra is vizsgálati fogságban marad. A fellebbezést kedden tárgyalták.
A Marosvásárhelyi Rádió pénteken 10.15-kor kezdődő Miben segíthetünk? című műsorának meghívottja dr. Makkai Gergely meteorológus.
Több meglepő eredményt hozott az iskolákkal kapcsolatos elégedettségről végzett felmérés. Kiderült többek között, hogy a szülők többsége elégedett az iskolákkal, a kisdiákok számára példakép tanítójuk, a pedagógusoknak pedig sok gondot okoz a papírmunka.
Már nem kell Svájcig „vándorolni”, vagy az alpesi országból hívni mestert, ha a székely gazda el szeretné sajátítani a sajtkészítés tudományát. Immár Székelyföldön is lehetséges ez.
Meghosszabbították a határidőt, péntek délig lehet jelentkezni a Gyergyószéki Fiatal Pedagógusok Fórumára. A rendezvényre minden korosztályból várják az érdeklődőket.
Visszaszorulóban van a szakközépiskolai oktatás, az utóbbi években csökkent az aránya a középiskolai oktatásban.