
A mában kell cselekedni, hogy a jövő élhető legyen – erre gyakorlati példákon keresztül irányítják a fiatalok figyelmét Böjte Csaba atya gyermekvédelmi központjaiban. A gyergyószentmiklósi Szent Anna-ház idősebb neveltjeit idén is csemeteültetésbe vonták be nevelőik.
2016. április 04., 19:452016. április 04., 19:45
Háromezer akácfacsemetét ültettek el az elmúlt hét végén a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekvédelmi Központ idősebb neveltjei, munkájukkal kisebb testvéreik környezetét, a szárhegyi Kájoni-központ gazdaságát tették szebbé.
Az ifjak a güdüci gyomos területre hétfőn ötszáz lucfenyőcsemetét ültettek a csíkszeredai Kalibáskő faiskola jóvoltából. A csemeteültetés nem új keletű tevékenység a Böjte-házakban, jó példával maga az atya járt elől hosszú évekkel ezelőtt. „Déván 2005-ben akácfákat ültettünk. Csaba testvér ásta a gödröket, mi hordtuk a vizet” – emlékszik vissza diákéveire László Pál, aki átvette a stafétát, és ma már az ő irányítása mellett végeznek különböző mezőgazdasági tevékenységeket a szentmiklósi neveltek.
A szárhegyi gazdaságban segédkeznek, nevelőjük állítja, az évek során igénnyé formálódott bennük a gyakornokoskodás. „Úgy látom, a nagyobb gyermekek rájöttek, hogy érdemes fát ültetni, mert az jó dolog, így szebbé válik a környezet. Csak körül kell nézni, s láthatjuk, hogy mennyi fa ki van vágva. Ha nem ültetünk helyettük másokat, mindenütt burján lesz. A fiatalokon látszik, hogy javítani akarnak a helyzeten, nem problémáznak, a munka mellé állnak. Két és fél nap alatt háromezer akácfát ültettünk el” – számolt be László Pál.
Hogy miért éppen akác? Mert olcsó, nem túl igényes, és aránylag gyorsan fejlődik. A szárhegyi otthonban a méhészkedést is segíti, és mivel sűrűn ültették a csemetéket, kapa-, villanyélnek is kijut majd belőlük, 10-15 év múlva pedig kerítésoszlopnak is megfelelőek lesznek – kaptuk a választ. Gyümölcsfa már van a szárhegyi telken, és újabbakat is ültetni terveznek még idén tavasszal.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!