
Fotó: Gergely Imre
A 12 éve elhunyt költő, Rafi Lajos életét és munkásságát idézi meg verseken, interjúkon, személyes visszaemlékezéseken keresztül egy új emlékkötet. A megkalapált csoda című könyv bemutatóját november 7-én a Tarisznyás Márton Múzeumban tartják.
2025. november 06., 08:302025. november 06., 08:30
Idén lett volna 55 éves a korán és tragikus körülmények között elhunyt költő, Rafi Lajos.
Első kötete, a Földhöz vert csoda 2007-ben a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg Budapesten, majd Ove Berglund fordításában svéd nyelven is. Számos magyarországi, erdélyi és svédországi könyvbemutató, felolvasóest után
A 2013-ban bekövetkezett halála után a Polis Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2017-ben az összegyűjtött verseit – de közel sem az összeset – tartalmazó kötet, Halottként él az Isten címmel.
Rafi Lajos 1970-ben született Marosvásárhelyen.
Egyéves koráig a nyárádmenti Jobbágyfalván élt rézüstkészítő gábor cigány őseivel, ahonnan a család Gyergyószárhegyre költözött. A szigorú etnikai tradíciók ellenére 1989-ben a gyergyószentmiklósi Mezőgazdasági Ipari Líceumban érettségizett. Mindeközben édesapja bádogos mesterségét kellett folytatnia a megélhetési gondok miatt. Ekkor már házas volt.
A megkalapált csoda a költővel készült interjúkat, köteteiről szóló recenziókat, visszaemlékezéseket, búcsúztatókat, a halálának körülményeit feltáró riportot, valamint több róla szóló tanulmányt összegző emlékkötet. Ennek bemutatójára hívják az érdeklődőket
Az eseményen Rafit ismerő, hozzá közel álló emberekkel, a Polis Könyvkiadó vezetőjével, Kozma Csabával, a kötet szerkesztőjével, Ferenczi Attilával, egyik illusztrátorával, Siklódy Ferenccel emlékeznek a két világ mezsgyéjén élő és alkotó költőre.
Ünnepi hangulat töltötte meg a Godako Sportközpontot szombat este, ahol megrendezték a 2025-ös gyergyószentmiklósi sportgálát. Az eseményen a város legeredményesebb sportolóit, csapatait és edzőit köszöntötték.
Háromszázan szavaztak a tisztújító közgyűlésen. Nagy Zoltán személyében új elnöke, illetve a szavazás eredményeként új választmánya is van a gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezetnek. Megválasztották a területi küldötteket is.
Sokáig a kismamák legkedveltebb hazai termékének számított, nagyon sok babát táplált a remetei tejpor. Most a világ legkorszerűbbjei közé tartozó csecsemőtápszer-üzemben kel életre egy új termékcsalád: a gyergyóremetei Lullababy.
A magyar építészet legmagasabb állami elismerését, az Ybl Miklós-díjat vehette át Köllő Miklós, a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió vezetője. A kitüntetést a Magyar Építészet Napján, a Pesti Vigadóban adták át.
Aláírták a kivitelezési szerződést a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceumhoz tartozó műhelysor felújítására. A 3,5 millió lej értékű, uniós támogatásból megvalósuló beruházás 2026. június 30-ig kell elkészüljön.
Egy gyergyószentmiklósi bár előtt kialakult konfliktust szerettek volna megoldani a rendőrök vasárnap hajnalban, később viszont üldözőbe vettek két férfit, akik autóval távoztak a helyszínről. Útközben két baleset is történt.
December 15-től élesben működik a fizetéses parkolási rendszer Gyergyószentmiklóson. A szolgáltatást a piacgondnokság és a helyi rendőrség fogja felügyelni. A bérletek már megvásárolhatók a zöldségpiacnál a piacgondnokság irodájában.
Módosította a költségvetést a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, és ezzel több adósságot is rendez. Közelebb került a Virág negyed déli részének korszerűsítése. Terítéken volt a Monturist-téma is: a helyzet ismét a város hátrányára módosulhat.
Könyvbemutatók, kiállítások, ünnepi programok, gasztronómiai különlegességek és fergeteges esti koncertek tették emlékezetessé a hétvégi Szent Miklós Napokat Gyergyószék központjában.
Zajlik a gyergyócsomafalvi Szent Péter és Pál templom felújítása: az elmúlt hónapokban több mint 400 ezer lej értékű munkát sikerült elvégezni. A torony jövőre elkészülhet, ezt követően pedig nekiláthatnak a teljes külső felújításnak.
szóljon hozzá!