
Fotó: Tofán Levente
Két hónappal az átadás után hivatalosan is felavatták Románia legkorszerűbben felszerelt műjégpályáját Kézdivásárhelyen.
2018. március 04., 18:212018. március 04., 18:21
Európa egyik legszebb és az ország legkorszerűbben felszerelt fedett műjégpályáját avatták fel hétvégén, Kézdivásárhelyen.
A szombat este tartott gálán Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere felelevenítette a jégpálya építésének 12 éves történetét, hiszen, mint emlékeztetett: 2006-ban kezdték el építeni a sportcsarnok szomszédságában, de három év után, pénzhiány miatt 2016 januárjáig leálltak a munkálatok.
Fotó: Tofán Levente
A legkorszerűbb technikával és technológiával szerelték fel, ami lehetőséget biztosít arra, hogy igény szerint tizenkét hónapon át működhessen.
Fotó: Tofán Levente
Köszöntőbeszédében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az összefogás erejét emelte ki. Hangsúlyozta, a jó ötlet mellé erőteljes civil összefogás, helyi és megyei önkormányzati támogatás, politikai és anyagi hozzájárulás társult. Az eseményen jelen volt az RMDSZ országos elnöke, Kelemen Hunor is, aki megjegyezte: „Nem lesz mindenkiből profi hokis és műkorcsolyázó. De azt gondolom, aki megtanult korcsolyázni és a jégen állni, az az életben is meg tud állni két lábon.” Rámutatott, hogy a csíkkarcfalvi és a brassói után a kézdivásárhelyi műjégpálya a harmadik az országban, amelyet a román kormány támogatásával fejezhetnek be.
„Az általunk elképzelt programban 10 ezer gyermek korcsolyázik jelenleg, de további terveink vannak” – összegzett az RMDSZ elnöke.
Fotó: Tofán Levente
Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter és Ioana Bran ifjúsági és sportminiszter a sportolás fontosságát hangsúlyozták, és gratuláltak a városvezetésnek a létesítményhez.
A hivatalos avatóünnepségen a Csíkszereda ISK műkorcsolya bajnokai, valamint kézdivásárhelyi műkorcsolyázók is közreműködtek. A szombati programot egy barátságos jégkorongmeccs zárta.
Fotó: Tofán Levente
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
1 hozzászólás