Egyre kevesebben vannak, mégsem adják fel: új lendülettel építkeznek a dicsőszentmártoni reformátusok

Ünnepekkor megtelnek a padok, de a vasárnapi istentiszteletet is szép számban látogatják a hívek •  Fotó: Haáz Vince

Ünnepekkor megtelnek a padok, de a vasárnapi istentiszteletet is szép számban látogatják a hívek

Fotó: Haáz Vince

Tíz év alatt szinte felére csökkent a magyar reformátusok száma Dicsőszentmártonban, de a tavaly júliusban érkezett fiatal lelkész a közösség lelki és anyagi gyarapításán dolgozik, többek között kántori lakást alakíttat ki, és keresi a megoldást, hogy közelebb vonzza az egyházhoz azokat is, akik még nem tartoznak oda.

Simon Virág

2024. február 25., 20:432024. február 25., 20:43

Dicsőszentmártonban a magyar közösség aránya alig 15 százalék körüli, az egykori iparvárosból a két vegyipari kombinát bezárása után tömegesen vándoroltak el a helyiek, románok és magyarok egyaránt: reformátusok, katolikusok, unitáriusok is. 2012-ben az akkori református lelkész, aki azóta nyugdíjba vonult, arról számolt be, hogy 1625 református tartozik a gyülekezethez.

A 2023-as évet a gyülekezet már csak 758 taggal kezdte.

Köblös Lehel fiatal református lelkésszel a javításra szoruló református templomban beszélgettünk.

Köblös Lehel református lelkész •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Köblös Lehel református lelkész

Fotó: Haáz Vince

A 1889-ben épült templom érdekessége, hogy egy kapualjon lehet bejutni, hiszen előtte egy felekezeti iskolának készült épület van.

Az utcáról nem lehet olyan könnyen észrevenni a templomot, hacsak nem emeljük fel elég magasra a fejünket, hogy a járda széléről a tornyát megpillantsuk.

A lelkész tavaly júliustól szolgál a gyülekezetben, már otthonosan mozog és felszabadultan mesél.

A statisztikák mást mondanak

Amikor a lélekszámról kérdezzük, azt mondja, hogy

jelenleg a gyülekezethez 758-an tartoznak, de érdekesség, hogy a tavalyi népszámláláskor 611-el több dicsőszentmártoni vallotta reformátusnak magát.

Mint a lelkész kifejti: lehetséges, hogy ezek egy része a környező magyar falvakhoz tartozik egyházilag, de az sem kizárt, hogy reformátusnak van keresztelve és most nem gyakorolja a vallását, nem tartozik sehova. Köblös Lehel szerint a családlátogatás, a tömbházakban élők felkeresése, feltérképezése során lehetne megszólítani, esetleg közelebb vonzani azokat, akik, bár reformátusok, de nem tartoznak a helyi gyülekezethez. Erre is sort szeretne keríteni, de egyelőre a különböző gyülekezeti alkalmak megszervezésén, gyarapításán dolgozik, a meglevő közösség összefogásán.

Az egyháztagok nagy többsége nyugdíjas, szinte teljes mértékben hiányzik a 40–50-es korosztály, ezért elég kevés a gyermek, fiatal is. Ez utóbbiakat többek között gitár- és furulyaórák segítségével is szeretné a templom közelébe vonzani.

Van segítség

Köblös Leheltől megtudtuk, hogy október elsejétől új kántora van a gyülekezetnek: Ferenczi Zsolt Norvégiából telepedett haza és Marosvásárhelyen él. Neki most alakítanak ki kántori lakást, hogy helyben lakhasson, és még jobban be tudjon kapcsolódni a gyülekezeti életbe.

A kántori lakást alakítják ki •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A kántori lakást alakítják ki

Fotó: Haáz Vince

A lelkész elégedetten meséli, hogy a helyi pedagógusok is sokat segítenek neki, amióta megérkezett. Ők ismerik a helyi közösséget, gyerekeket, szülőket, tudják, kit kell megszólítani, és az ünnepi szerepek, a vakációs bibliahét előkészítésébe, lebonyolításába is aktívan bekapcsolódnak.

Az ingatlanokra is oda kell figyelni

A lelkész azt is elmondta, hogy a gyülekezeti alkalmak megtartása, a közösség gyarapítása mellett az egyházközség tulajdonában levő épületek felújítása, kihasználtsága is foglalkoztatja.

A templomnak statikai problémái vannak, a vele összeépített, volt felekezeti iskola is felújításra szorul.

Mivel a két épület össze van kötve (jelenleg befalazott ajtókkal), a földszinten és az emeleten is (a templom karzata a volt felekezeti iskola felső emeletével), azt szeretnék, hogy a volt iskolában egy többrendeltetésű gyülekezeti termet alakítsanak ki. Ezeket a beruházásokat pályázati pénzalapokból szeretnék elvégezni, egyelőre a tervek előkészítésével foglalkoznak.

A volt felekezeti iskola és a mögötte rejtőzködő református templom •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A volt felekezeti iskola és a mögötte rejtőzködő református templom

Fotó: Haáz Vince

A dicsőszentmártoni református egyháznak van egy diakónia háza is, amelyet a holland testvérgyülekezet segítségével építettek, és a templom közelében található. Földszintjén bérbe adott fogorvosi rendelők vannak, az első emeletén egy kisebb gyülekezeti terem fogad, amelyet hét közben egy sofőriskola is használ, az emeletén pedig vendégszobák voltak. Mivel ezek nem voltak kihasználva, itt alakítják ki a kántori lakást.

Van helyi segítség, sok munkát a gyülekezeti tagok végeznek el •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Van helyi segítség, sok munkát a gyülekezeti tagok végeznek el

Fotó: Haáz Vince

Ottjártunkkor is többen dolgoztak az szobák felújításán, az új szolgálati lakás kialakításán.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér
2025. július 11., péntek

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül
2025. július 11., péntek

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van

Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van
2025. július 11., péntek

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest
2025. július 11., péntek

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.

Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.
2025. július 11., péntek

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása

Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása
2025. július 11., péntek

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba

Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához
2025. július 11., péntek

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon

Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon
2025. július 11., péntek

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap

Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap