Hirdetés
Hirdetés

Édesszájúak előnyben

•  Fotó: Fülöp Attila

Fotó: Fülöp Attila

Ezúttal az édesszájúaknak kedvez Karácsony József, a Főnix Konyha séfje, aki két ínycsiklandó sütemény receptjét mutatja be olvasóinknak. Piskótát és fánkot készített, de csokoládéban, gyümölcsben, lekvárban sem lesz hiány, úgyhogy érdemes szüneteltetni a diétát, ha ezekkel kedveskednénk szeretteinknek.

Fülöp-Székely Botond

2021. augusztus 11., 11:302021. augusztus 11., 11:30

Szokásához híven ismert recepteket újragondolva látott munkához Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa, aki ezúttal is hasznos tipekkel kecsegteti olvasóinkat.

Kakaós és vaníliás piskóta

Ahány tojás, annyi kanál liszt és cukor felhasználásával készíthetünk piskótát, ami a különleges süteményünk alapját képezi – fejtette ki a szakember. Mint mondta, első lépésként csak a tojássárgáját keverjük el a cukorral, ezt adjuk hozzá a liszthez. Ezt követően verjük fel habosra a tojásfehérjét, majd tegyük bele a masszába. „Persze, csak lassan kevergessük ezután a piskótaalapot, hogy minél kevésbé sérüljön a hab, hiszen csak így lesz megfelelő állagú a süteményünk” – tanácsolta a szakember. Ízesítésként használjunk egy csipetnyi sót és némi vaníliacukrot.

Hirdetés
•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A massza egyik felét ezután egy vajjal kikent tepsibe kell önteni, majd a megmaradó részbe kakaóport keverünk, és azt is tehetjük az edénybe. Ne felejtsünk el ugyanakkor szilva-, illetve eperlekvárt tenni a massza közepébe, hiszen attól még finomabb lesz. Ezt már tehetjük be a 180 Celsius-fokosra hevített sütőbe, ahol nyolc-tíz percet kell készüljön.

Idézet
Tudni kell, hogy a fajsúlyosabb lekvárok jó eséllyel a tepsi aljára fognak kerülni a folyamat közben, ezért némileg odakap a finomság. Persze az említett nyolc-tíz perc alatt nem tud nagy baj történni.

Azonban készüljünk fel arra, hogy lapátkanállal be kell nyúljunk a piskóta alá, amikor kivesszük a sütőből” – részletezte Karácsony.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Közben ismét néhány tojásfehérjét kell felverjünk habosra – cukrot is használva –, majd a sütőből kivett és kockákra vágott piskótára helyezzük kanállal. Ezután ismét visszatehetjük a sütőbe a süteményt, amelyet ezúttal 250 Celsius-fokra kell hevíteni. Szintén nyolc-tíz percre lesz szükségünk, hogy elkészüljön a finomság és tálaljuk azt.

Idézet
Fontos, hogy a süteményt felkockázzuk, mielőtt ráhelyeznénk a habot, különben a későbbi sütés után nem tudjuk ezt megfelelően elvégezni

– magyarázta a séf.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Különleges öntetet készíthetünk, ha némi cukrot olvasztunk fel a serpenyőben, majd ebbe édeskés szőlőszemeket helyezünk. Ehhez adjunk fél deciliter fehér félszáraz bort, majd csepegtessünk bele a piskótához használt lekvárból is. Ezt kevés citromlével is ízesíthetjük. A karamellizált szőlőt öntsük a tányérra a sütemény mellé.

Csokoládéba mártva

A fánkot a háziasszonyok által ismert módszerrel készítette el a szakács, vagyis langyos tejben kevert el némi élesztőt, ezt öt-hat percig állni hagyta, majd lisztet és tojást adagolva begyúrta a tésztát. Ebbe egyébként ízesítésként érdemes citromhája reszelni, valamint vanília- és kristálycukrot szórni. Ezután nagyjából negyvenöt percet kell várni, hogy megkeljen a tészta. „Érdemes ezt egy száraz, zárt edénybe tenni, hiszen úgy hatékonyabban kel meg a tészta. Persze az sem baj, ha csak letakarjuk valamivel” – magyarázta Karácsony József.

•  Fotó: Fülöp Attila Galéria

Fotó: Fülöp Attila

Ha van otthon fánkforma, akkor azt mindenképp használjuk, hiszen segítségével könnyebben a megfelelő alakúra formázhatjuk a tésztát. Persze, mielőtt betennénk ezt a 160–180 Celsius-fokra hevített sütőbe, mindenképp alakítsunk ki egy kisebb lyukat a közepén, hogy majd a későbbiekben elkészített csokoládémáz jobban áthassa. Tizenkét percre van szükség, amig elkészülnek a fánkok.

•  Fotó: Fülöp Attila Galéria

Fotó: Fülöp Attila

Az öntet összeállításakor olvasszunk vajat egy edényben, majd ebbe helyezzünk keserű csokit. Ha az is felolvadt, akkor jól keverjük össze. Persze, ha szeretnének, akkor rumeszenccel, vaníliával is ízesíthetjük a krémet. Várjuk meg, amíg kihűlnek a fánkok, majd mártsuk bele a csokoládéba és hagyjuk állni, amíg a máz megkeményedik. Mindezt díszíthetjük reszelt csokoládéval, körtével és szőlővel is.

Galéria
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

2026. november 05., csütörtök

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből

Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre

A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre
2026. november 05., csütörtök

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást

A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást
2026. november 05., csütörtök

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró

Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban
2026. november 05., csütörtök

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter

Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter
2026. november 05., csütörtök

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában
Hirdetés