Hirdetés
Hirdetés

Csoportos panaszok jogsérelmek ellen

Zászlórúd lobogó nélkül Gyergyószentmiklóson •  Fotó: Gergely Imre

Zászlórúd lobogó nélkül Gyergyószentmiklóson

Fotó: Gergely Imre

A gyergyóremeteiek után a gyergyócsomafalviak is csoportos panaszt nyújtottak be Strasbourgba amiatt, hogy a község tájékoztató kiadványa megjelentetését a romániai bíróság ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az abban megjelenő összes írást fordítsák le román nyelvre is. A Székely Figyelő Alapítvány megállapítása szerint rendszerszintű a probléma.

Gergely Imre

2023. szeptember 13., 15:472023. szeptember 13., 15:47

Ha egy közösséget jogsérelem ér, akkor az ellen felléphetnek jogvédő szervezetek, de az a hatásosabb, ha maga a közösség teszi azt meg, például úgy, hogy tagjai nagy számban tesznek panaszt egy olyan fórumon, mint az Emberi Jogok Európai Bírósága – állapítja meg Árus Zsolt, a Székely Figyelő alapítvány vezetője.

Ennek jegyében született meg az a közösségi panasz, amelyet múlt héten postáztak Strasbourgba, és amelyet 126 csomafalvi lakos írt alá. A panaszuk lényege, hogy

ugyan a községet szinte száz százalékban magyar anyanyelvű emberek lakják, a romániai bíróság mégis elmarasztalta a helyi tájékoztató kiadvány kiadóját amiatt, hogy az nem jelenik meg román nyelven is.

Ugyanez történt idén tavasszal Gyergyóremetén is. A Székely Figyelő Alapítvány ott is és most Csomafalván is kezdeményezte, hogy a helybéliek forduljanak az Emberi Jogok Európai Bírósághoz arra hivatkozva, hogy a román állam korlátozta alkotmányos jogaikat azzal a kikötéssel, hogy a helyi magyar nyelvű lapban megjelenő összes írást fordítsák le román nyelvre is.

„A román legfelsőbb bíróság által megerősített határozatnak semmilyen jogalapja nincs, sőt, az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények, illetve az ország saját jogszabályai garantálják tételesen azt a jogot, hogy

Idézet
ki lehet adni minden feltétel nélkül magyar nyelvű lapokat”

– fogalmazott Árus Zsolt.

A remetei példa alapján a csomafalvi önkormányzat is a kezdeményezés mellé állt, mozgósításuknak köszönhetően gyűltek össze a panaszt támogató aláírások, így közösségi panaszként került benyújtva a kereset.

Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány vezetője rámutatott: az is igazolja a megállapításukat, miszerint a helyi lapok ellen indított támadások rendszerszintű problémát jelentenek, hogy a Diszkriminációellenes Tanács megbüntette Csíkdánfalva önkormányzatát, mert a honlapján is megjelentette a helyi időszakos újságot.

„Következésképpen Csíkdánfalva lakóinak a jogai is sérültek – immár nem jutnak ezúton számukra fontos információkhoz –, és mivel az ottani polgármester is elfogadta a Székely Figyelő felajánlását, ezért a segítségünkkel ott is folyamatban van immár egy újabb csoportos panasz előkészítése” – közölte Árus. Hozzátette, további két hasonló ügy van jelenleg bírósági szakaszban, amelyek érintettjei Csíkszereda és Csíkszentkirály.

Hirdetés

Van két másik ügy is – ezekben Gyergyóremete és Gyergyószentmiklós az érintett –, amelyben a Székely Figyelő Alapítvány szerint érdemes csoportos panaszokat benyújtani.

  • Remete esetében a „Községháza” feliratot távolíttatták el minden jogalap nélkül az önkormányzat székhelyéről,

  • Gyergyószentmiklóson pedig a város törvényesen elfogadott zászlaját a városháza elől, illetve Székelyföld lobogóját a művelődési ház elől.

Javaslatukat mindkét esetben megtették az önkormányzatok felé. Bíznak abban, hogy hamarosan azokra is pozitív választ kapnak, és nemsokára újabb két csoportos panaszt küldhetnek Strasbourgba.

Árus Zsolt egyébként hónapokkal ezelőtt javasolta a gyergyószentmiklósi városvezetésnek, hogy a városháza elől levetetett városzászlót és a kultúrházról eltávolított székely zászlót helyezzék vissza, egyiket a másik helyére, azaz székely furfanggal betartva az ítéletet, de a zászlókat is visszahelyezve a köztérre. Ez a lépés mindeddig még nem történt meg.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 26., vasárnap

Gyalog vitték el a két holttestet a szakadéktól a helikopterig a hegyimentők a Fogarasban

A hegyimentőknek vasárnap délután sikerült egy SMURD-helikopter segítségével elszállítaniuk a Fogarasból a szombaton meghalt két ploiești-i turista – egy 35 éves és egy 50 éves férfi – holttestét.

Gyalog vitték el a két holttestet a szakadéktól a helikopterig a hegyimentők a Fogarasban
Hirdetés
2025. október 26., vasárnap

Fényes nappal a rendőrség udvaráról lopta el a rendőrautót, majd egy másik megyébe, hazáig hajtott vele

Ellopott egy rendőrautót egy Olt megyei férfi egy Dolj megyei vidéki rendőrőrs udvaráról, és hazáig vezette. A férfit végül Balș településen állították meg a rendőrök, megállapítva, hogy az illető nem tagja a belügyminisztérium állományának.

Fényes nappal a rendőrség udvaráról lopta el a rendőrautót, majd egy másik megyébe, hazáig hajtott vele
2025. október 26., vasárnap

Lövöldözés Bukarestben: keresik a tettest

A fővárosi rendőröket vasárnap Bukarest 6. kerületébe riasztották, ahol a bejelentés szerint az egyik utcában lövések hallatszottak.

Lövöldözés Bukarestben: keresik a tettest
Lövöldözés Bukarestben: keresik a tettest
2025. október 26., vasárnap

Lövöldözés Bukarestben: keresik a tettest

2025. október 26., vasárnap

Négy atombiztos bunker is helyett kapott a világ legnagyobb ortodox templomának alagsorában

Felszentelték vasárnap a világ legnagyobb ortodox keresztény templomának számító, 15 év alatt felépített bukaresti Nemzeti Székesegyház mozaik szentképeit, és megnyitották a katedrálist a hívők előtt.

Négy atombiztos bunker is helyett kapott a világ legnagyobb ortodox templomának alagsorában
Hirdetés
2025. október 26., vasárnap

Visszamentek a hegyimentők a két holttestért a Fogarasi-havasokba, de az időjárás ellenük dolgozik

Vasárnap folytatják a bevetést a hegyimentők, hogy lehozzák a Fogarasi-havasokból a szombaton mélybe zuhant két turista holttestét.

Visszamentek a hegyimentők a két holttestért a Fogarasi-havasokba, de az időjárás ellenük dolgozik
2025. október 26., vasárnap

Megérkezett a dugóba motorral, behúzott a két autósor közé, amikor jött hátulról az ütközés – mindent vett a kamera

Nyilvánosságra került az a fedélzeti kamerás felvétel, amely egy láncbalesetet rögzített szombaton délután az 1-es országúton Vrancea megyében.

Megérkezett a dugóba motorral, behúzott a két autósor közé, amikor jött hátulról az ütközés – mindent vett a kamera
2025. október 26., vasárnap

Könyvbemutató és koncert Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában

Vasárnap este Székelyudvarhelyen, hétfőn Marosvásárhelyen, kedden Csíkszeredában adják elő Brahms magyar táncait és azokat a népdalokat, amelyek ezeket ihlették.

Könyvbemutató és koncert Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában
Hirdetés
2025. október 25., szombat

Zuhanás a halálba: két turista vesztette életét a Fogarasi-havasokban, harmadik társuk megmenekült

Két turista vesztette életét szombaton a Fogarasi-havasokban, miután megcsúsztak és lezuhantak a Netedu-csúcs nyugati lejtőjén, egy harmadik személyt pedig – aki túlélte a balesetet – kimentettek a hegyimentők.

Zuhanás a halálba: két turista vesztette életét a Fogarasi-havasokban, harmadik társuk megmenekült
2025. október 25., szombat

Óraátállítás most vasárnap: a tudomány szerint a télinél kellene maradni

A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, téli időszámításra térünk át október 26-án, azaz most vasárnap, amikor hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az órát.

Óraátállítás most vasárnap: a tudomány szerint a télinél kellene maradni
2025. október 25., szombat

Büntetett a csendőrség: megfizeti az árát a kormányfőt célzó kifütyülésnek a nagykárolyi résztvevő

Két szankciót róttak ki szombaton a csendőrök a román hadsereg napja alkalmából a Szatmár megyei Nagykárolyban szervezett katonai ünnepségen, amelyen Ilie Bolojan kormányfőt kifütyülték hivatalos beszéde közben.

Büntetett a csendőrség: megfizeti az árát a kormányfőt célzó kifütyülésnek a nagykárolyi résztvevő
Hirdetés