Hirdetés
Hirdetés

Csőd szélén több polgármesteri hivatal elhamarkodott szerződés-aláírás miatt

IT-szolgáltatásokra szerződtek a polgármesteri hivatalok, de nem voltak tekintettel az „apró betűs” részekre. Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

IT-szolgáltatásokra szerződtek a polgármesteri hivatalok, de nem voltak tekintettel az „apró betűs” részekre. Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Legalább két tucat polgármesteri hivatal került a maroskecei községházával azonos, nehéz anyagi helyzetbe amiatt, hogy egykori vezetőik meggondolatlanul írtak alá szerződést egy Hargita megyei IT-céggel. Maroskece esetében március 10-én döntenek arról, hogy alkalmazzák a kényszervégrehajtást, vagy még haladékot kapnak.

Simon Virág

2020. február 19., 15:042020. február 19., 15:04

2020. február 19., 16:012020. február 19., 16:01

Mint korábban beszámoltunk róla, Maroskece előző polgármestere 2008-ban szerződést kötött egy informatikai céggel, amelynek alapján a cégnek honlapot kellett készítenie a községnek, illetve más számítástechnikai megoldásokkal kellett ellátnia az önkormányzatot, havi száz euróért cserében. A szerződésben – mint utólag kiderült – az is benne volt, hogy

a hivatal napi 1,19 százalékos késedelmi díjat fizet az időben nem törlesztett számlákért,

valamint az is, hogy a szerződés öt évre szól, és automatikusan meghosszabbítják újabb öt évre, ha az önkormányzat nem kéri időben a felbontását. 2015-ben

a cég bírósági úton követelte a maroskecei polgármesteri hivataltól, hogy fizesse ki a kiszámlázott 70 ezer lejt, valamint a 2 millió lejes késedelmi kamatot.

Ezt nem tudták megtenni, ezért a cég bíróságon kérte a kényszervégrehajtást. Tavaly már zárolták pár hónapra a hivatal számláját, de végül elhalasztották a kényszervégrehajtást.

korábban írtuk

Kétmillió lejes késedelmi kamat miatt lehetetlenült el a közigazgatás Maroskecén
Kétmillió lejes késedelmi kamat miatt lehetetlenült el a közigazgatás Maroskecén

Csak ideiglenesen menekült meg a kényszervégrehajtástól a Maros és Kolozs megye határán lévő Maroskece község. A polgármesteri hivatal bankszámláit tavaly pár hónapra már zárolták, de sikerült ideiglenesen felfüggeszteniük a kényszervégrehajtást.

Mint Emil Mocan jelenlegi polgármester a Székelyhonnak elmondta, továbbra is nagyon nehéz helyzetben vannak, ismertették a helyzetüket az új prefektussal is, aki megígérte, átiratban kéri a pénzügyminisztériumtól, hogy segítsenek a maroskeceieknek.

„A kormány tartalékalapjából tudnák kifizetni ezt a nagy pénzösszeget és a többi, ugyanazon IT-cég miatt hasonló helyzetbe került polgármesteri hivatalok adósságát is. A gond az, hogy jelenleg nagy a bizonytalanság kormányszinten is, így nem valószínű, hogy egyelőre megoldás születik a problémánkra. Csak reménykedni tudunk, hogy március 10-én újra elhalasztják a kényszervégrehajtást. Másképp ha zárolják számláinkat, nem lesz pénzünk az iskolák, óvodák fűtésére, az ivóvíz biztosításra, közvilágításra” – sorolja aggodalmait a maroskecei polgármester.

Hirdetés

Az Adevărul országos román lap nemrég arról számolt be, hogy a maroskecei polgármesteri hivatalhoz hasonló helyzetben van az országban további huszonöt községháza, de lehetséges, hogy még több, hiszen a Hargita megyei cég kiszervezhette a szolgáltatásokat, átadhatta más cégeknek a megkötött szerződéseket. A román lap munkatársai felsoroltak pár hivatalt, amelyektől peres úton követeli a cég a tartozásokat és az óriási késedelmi kamatokat.

A Prahova megyei Secăria településnek például 1,2 millió lejt kell fizetnie a cégnek, a Konstanca megyei Hârşova 900 ezer lejt már elveszített, és még folyik a pereskedés 2,1 millió lejért. A Tulcea megyei Stejaru polgármesteri hivatala már fizetett is a cégnek az elvesztett perek nyomán 600 ezer lejt és egy másik, szintén Tulcea megyei hivataltól 84 ezer lejt akarnak behajtani. Mint az Adevărul újságírói kiderítették,

az összegek elsősorban azért ilyen nagyok, mert az általánosan alkalmazott 0,1 százalékos büntetőkamat helyett 1,19 százalékot alkalmaztak, így a büntetőkamat összege gyorsan nőtt.

A szerződésben ráadásul az volt feltüntetve, hogy öt év után csak akkor lehet felbontani, ha soha nem volt tartozása a hivatalnak, illetve ha írásban értesíti a céget, hogy fel akarja azt bontani. Az Adevărulnak válaszolva a cég ügyvédje azt mondta, a bíróságon megnyert perek nyomán hajtják be a tartozásokat, és a szerződéseket aláíró polgármestereknek kötelességük lett volna elolvasni az iratokat még a szignózás előtt.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 20., hétfő

Alkotmánybíróság: a kormány nem biztosított 30 napot a CSM-nek a tervezet véleményezésére

Így indokolta meg hétfő esti közleményében az alkotmánybíróság azt, hogy miért fogadta el aznapi ülésén a legfelsőbb bíróság beadványát.

Alkotmánybíróság: a kormány nem biztosított 30 napot a CSM-nek a tervezet véleményezésére
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Igényelhető a fűtéspótlék Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhelyen is igényelhetik a fűtéspótlékot az alacsony jövedelemmel rendelkező családok, akik gázzal, villanyárammal vagy fával oldják meg a fűtést, illetve ha a távhőszolgáltatást veszik igénybe – közli a polgármesteri hivatal.

Igényelhető a fűtéspótlék Székelyudvarhelyen
2025. október 20., hétfő

Reakciócunamit váltott ki az alkotmánybíróság döntése a bírák és az ügyészek nyugdíjreformja ügyében

A bírák és ügyészek nyugdíjának reformja továbbra is prioritás – jelentette ki Nicușor Dan államfő hétfőn, miután az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szigorító jogszabályjavaslatot.

Reakciócunamit váltott ki az alkotmánybíróság döntése a bírák és az ügyészek nyugdíjreformja ügyében
2025. október 20., hétfő

Lezárták a Transzalpina és Transzfogaras magashegyi utakat

Hétfőtől lezárták a 7C jelzésű országút (Transzfogarasi út) Piscu Negru és a Bilea-vízesés, illetve a 67C jelzésű országút (Transzalpina) Rânca és Curpat közötti szakaszát – jelentette be a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR).

Lezárták a Transzalpina és Transzfogaras magashegyi utakat
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Még mindig Romániában és Bulgáriában halnak meg a legtöbben közúti balesetben

Az Európai Unióban 2024-ben a közúti balesetekben elhunytak száma 2 százalékkal csökkent 2023-hoz képest, a halálozási arány Romániában és Bulgáriában volt a legmagasabb – közölte hétfőn az Európai Bizottság.

Még mindig Romániában és Bulgáriában halnak meg a legtöbben közúti balesetben
2025. október 20., hétfő

Rajzokat várnak a marosvásárhelyi könyvvásárra

Ha én felnőtt volnék címmel szervez rajzpályázatot a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csapata 6-10 éves gyerekeknek, vasárnapig várják az alkotásokat. A művekből kiállítás nyílik november 13-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.

Rajzokat várnak a marosvásárhelyi könyvvásárra
2025. október 20., hétfő

Udvarhelyszék közösségei együtt, népviseletbe öltözve ünnepeltek

Több százan öltöttek székely ruhát és vettek részt idén is a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) által másodjára megrendezett Udvarhelyszék népviseletben című eseményen.

Udvarhelyszék közösségei együtt, népviseletbe öltözve ünnepeltek
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Néhány óra alatt több mint 54 ezer lejre bírságoltak a rendőrök

Alig három óra alatt több mint 54 ezer lej értékben szabtak ki bírságot a sebességkorlátozás betartását ellenőrző rendőrök vasárnap a 11-es jelzésű országúton – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Néhány óra alatt több mint 54 ezer lejre bírságoltak a rendőrök
2025. október 20., hétfő

Szekér és teherautó ütközött Maros megyében – egy nő életét vesztette

Egy nő a helyszínen életét vesztette egy másik személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett hétfőn délután Nagycsergeden, ahol egy teherautó és egy szekér ütközött össze – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Szekér és teherautó ütközött Maros megyében – egy nő életét vesztette
2025. október 20., hétfő

Az erdélyi piac sokszínű és sajátos – megalakult az Erdélyi Magyar Marketing Szövetség

Régóta érett az igény egy olyan platformra, ahol az erdélyi magyar marketingesek, vállalkozók, oktatók találkozhatnak, és együtt formálhatják a szakma jövőjét. Most ez valóra vált: megalakult az Erdélyi Magyar Marketing Szövetség (EMMSZ).

Az erdélyi piac sokszínű és sajátos – megalakult az Erdélyi Magyar Marketing Szövetség
Hirdetés