Lehetetlen helyzetben a csíkrákosi iskola

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Ilyen rossz helyzetben nem volt még az iskola – ez a mondat hangzott el Császár Attila csíkrákosi polgármester részéről a legutóbbi falugyűlésen. Megkérdeztük az illetékest, mit is ért ez alatt. Az elöljáró szerint a tanügyi intézmények költségvetésének megállapításában alkalmazott fejkvóta rendszer az, ami már-már lehetetlen helyzetbe sodorta a Cserei Mihály Általános Iskolát.

Rédai Botond

2010. február 24., 14:212010. február 24., 14:21

2010. február 24., 14:342010. február 24., 14:34

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

„A szakminisztérium által biztosított fizetési alappal vagyunk nagy gondban, hiszen ez húsz százalékkal kevesebb a tavalyhoz képest” – magyarázta a községvezető. Mint kiderült, a múlt évi 760 ezer lejhez képest idén mindössze 580 ezer jutott az iskolának erre a célra. A polgármester szerint, ha az utóbbi években nem ment volna el az a legkevesebb két tucatnyi gyerek a megyeszékhelyi iskolákba, akkor most nem lenne ennyire kétségbeejtő a helyzet. A jövőkép pedig még ennyire se biztató, hiszen a most zajló összeíráskor kiderült, mindössze hat első osztályosa lesz a tanintézménynek. „Egyszerűen nem kapjuk a kiutat. Beszélhetünk osztályösszevonásokról, leépítésekről, ám egyik sem oldja meg az alapvető problémát” – fogalmazott határozottan Császár Attila. Hozzátette, az alkalmazottak létszámának csökkentése nemigen jöhet szóba az iskolánál, hiszen úgy a tanügyi mint az adminisztratív rész minimális létszámmal dolgozik, és amúgy is túlterheltek.

Az utolsó negyedévre elfogy a pénz


„Az utolsó negyedévre fizetés nélkül maradhatunk” – vázolta a nem túl rózsás állapotokat Pálosi Veronika. A Cserei Mihály iskola igazgatója elmondta, ahol lehetett csökkentették az óraszámokat, ám ez nagyon keveset nyom a latban. Az intézményvezető kifejtette, a probléma az, hogy a gyereklétszám nem éri el a kétszázat. Elmondta, furcsamód a fizetéseknél az a gond, hogy magasan képzett szaktanárok dolgoznak az intézményben, több év régiséggel. „Kiszámoltuk, ha helyettesítők lennének, akkor nagyjából beleférnénk a költségvetésbe” – magyarázta az igazgató. Elmondása szerint keresik a megoldást, tárgyalnak az önkormányzattal és a megyei tanfelügyelőséggel. Ezek muszáj konkrét eredménnyel záruljanak. Ugyanis a pénz és a gyerekhiány hosszútávon akár a rákosi iskola bezárásához is vezethet.

Kísérleti év ez

„Nagyon sok iskola van a rákosihoz hasonló helyzetben” – válaszolt kérdésünkre Csukás Levente. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója szerint, ahol már nem lehet ésszerűen racionalizálni, ott – jól indokolt esetben – költségvetés kiegészítést biztosít a szakminisztérium. „Jövőre úgy kell fejleszteni ezt a rendszert, hogy reális béralapot tudjunk adni” – fogalmazott az illetékes.

Továbbra is stagnál a felújítás

Nincs fejlemény a rákosi általános iskola felújításának ügyében sem – tudtuk meg Pálosi Veronika igazgatótól. Az 1,4 millió lejes beruházás már több hónapja szünetel, az intézmény eddig 350 ezer lejt kapott a kormánytól a munkálatokra. Ebből elkészült a belső felújítás, szigeteltek, új ablakok kerültek az épületre és a tető is megújult. Hátra van a külső felújítás, illetve egy új szárny felépítése, amelyben belső illemhelyiségek, kazánház is helyet kapna és két új tanterem. Az alapok ugyan elkészültek, ám ezt követően még az állagmegőrzésre se jutott pénz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés