Fotó: Veres Nándor
Többségben vannak azok a csíkszéki települések, ahol a parcellázási tervek elkészítésében, illetve a birtoklevelek kiállításában még a folyamat elején járnak. Legalább öt-tíz évre lenne szükség a teljes tisztázásra, de csak egy év áll rendelkezésre.
2016. január 23., 11:112016. január 23., 11:11
Január elsejéig kellett volna kiállítani minden birtoklevelet az országban a 2013-ból származó 165-ös törvény értelmében. A Hargita Megyei Geodéták Egyesülete már tavaly októberben jelezte, hogy ez nem sikerülhet a kitűzött határidőre. Jóslatuk bejött. Ennek tükrében egy évvel meghosszabbították a határidőt, tehát 2017 januárjáig van idejük az önkormányzatoknak, hogy tisztáztassák adminisztratív területeik birtokviszonyait – ismertette a jelenlegi helyzetet Rákossy Botond József. A csíkszeredai földmérő szakember hozzátette, nem tartják valószínűnek, hogy a hátralevő munkát el lehetne végezni egy esztendő alatt.
A munka volumenét tekintve legjobb esetben is legalább 5–10 évre lesz szükség, hogy teljesen tisztázottakká váljanak a birtokviszonyok. A munkát mindeddig elsősorban az hátráltatta, hogy a birtoklevelek kiadásához szükséges parcellázási tervek – amely által azonosítható, hogy hol helyezkedik el pontosan az adott terület – egyelőre nem készültek el. „Ez rengeteg problémát szült, mivel korábban parcellázási terv hiányában is kiadták a birtokleveleket. Most pedig az emberek vitatkoznak, hogy hol is van az érintett terület. A másik fő probléma, amelyre a parcellázási tervek készítése során derült fény, hogy a kiállított birtoklevelek jelentős része hibás. A kiadott birtoklevelek mintegy 80 százalékában kisebb-nagyobb hibák vannak. Ez azt jelenti, hogy megyeszinten 100 ezer körüli birtoklevelet kell kijavítani” – nyilatkozta a szakember.
Azt is megtudtuk, a hibák jelentős része olyan jellegű, hogy a megyei földosztó bizottságnak is láttamoznia kell, az intézmény ellenőrzésén azonban az elmúlt időszakban egyetlen birtoklevél sem felelt meg. Rákossy tudomása szerint eddig megyeszinten mindössze 3–4 településen fogtak hozzá a teljes közigazgatási terület tisztázásához. Ahhoz, hogy a birtokviszonyok minél rövidebb idő alatt rendbe kerüljenek, elsősorban az önkormányzatoknak kellene pénzalapokat előteremteni erre a célra. Azt követően a kataszteri hivatal kellene kompromisszumokat kössön, hogy az elmúlt 25 évben kiadott birtokleveleket, amennyiben azok nem jogsértők, minden apróság miatt ne dobják vissza – fejtegette a földmérő mérnök.
Egyébként egy közepes település esetében (10 ezer hektár alatti közigazgatási területtel) hektáronként hozzávetőleg 70–80 lejbe kerül a parcellázási tervek elkészítése és a birtoklevelek kiállítása. Amennyiben ezzel a munkával elkészülnek, a területeket hivatalból a telekkönyvbe is bejegyzik, ezzel pedig pluszkiadásokat lehet megspórolni. Ezáltal a külterületeket a lakosság pénzbeli hozzájárulása nélkül rendezni lehetne – mutatott rá Rákossy. Megjegyezte, ezzel szemben, ha magánszemélyként fizetné meg valaki a munkálatokat, az több száz lejbe kerülne az illetőnek – mivel az kevésbé költséghatékony, mintha nagy területen dolgoznának a szakemberek.
Pozitív előrelépés történt az ügyintézésben a geodéták egyesületének októberi nyílt levelének köszönhetően, amely szerint szerint a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal vezetője a földterületek visszaszolgáltatásának eleve nehézkes folyamatát minden lehetséges eszközzel igyekszik akadályozni. Mint azt a szakember elmondta, elérték, hogy a birtoklevelek másolatáért ne kelljen fizetni, azt a kataszteri hivatal ingyen kiadja, illetve nem szükséges a telekkönyvezéshez a személyi kód sem.
Több csíki községvezetőt is megkerestünk arról érdeklődve, hogy hogyan haladnak a birtokba helyezésekkel. A polgármesterek többsége elismerte, habár fontosnak tartják a földügyekkel való foglalkozást, azok tisztázását, a munka nagy terjedelme miatt lassan haladnak. Azt is többen megjegyezték, hogy jelentősen hátráltatta munkájukat a 165-ös törvény, amely miatt mintegy két évig teljesen ellehetetlenítették az előrelépést.
Ahol még sok a tennivaló
Csíkrákoson tavaly kezdték el a földek felmérését, azaz a birtokba helyezések folyamatát. Egészen addig nem állt rendelkezésükre sem megfelelő szakember, sem megfelelő eszköz. Miután alkalmaztak egy földmérő szakembert, és vásároltak egy megfelelő GPS-eszközt, az év folyamán 300 hektár területet sikerült felmérni – a parcellázási tervekhez is szükséges formában. Jelenleg a felmért állomány tisztázása zajlik – ismertette Császár Attila. A polgármester elmondta azt is, hogy innentől kezdve elsősorban a földtulajdonosokon és a kataszteri hivatalon áll, hogy hogyan halad a munka. Megemlítette azt is, hogy habár a helyiek 25 évet vártak, hogy tisztázhassák birtokaikat, most mégis úgy tapasztalják, nem veszik komolyan az eljárást.
Csíkdánfalván is kevés a tisztázott tulajdonjog, ahogy Bőjte Csongor Ernő polgármester fogalmazott, az elmúlt években a 165-ös törvény életbelépése után csak „állnak, s várnak”, nem tudnak haladni. Csíkmadarason a ’90-es évek elején a földeket ugyan visszaszolgáltatták tulajdonosaiknak, viszont nagyon kevés birtoklevelet állítottak ki. A község önállósodásakor (2002-ben) pedig már el volt lehetetlenítve a birtoklevelek kiszolgáltatása. Bíró László polgármester szerint ennek az az előnye, hogy most már korszerű eszközök állnak a rendelkezésre, így szakszerű, hibátlan birtokleveleket tudnak kiadni. Ezen ugyan már dolgoznak, de egyelőre azok csupán kis hányadát tudták kiállítani.
Becze Attila csicsói polgármester ismertette, a helyiek jelentős részének ki van adva a birtoklevél, ugyanakkor kérdéses, hogy azok megfelelnek-e a most készülő – 7 ezer hektárt magába foglaló – parcellázási tervnek. Csíkszenttamáson birtoklevelet az elmúlt két esztendőben nem tudtak kiadni, ezzel szemben a parcellázási tervek nagy része a szántóföldek esetében elkészült, a kaszálókra pedig 50 százalékos arányban vannak meg – ismertette a jelenlegi helyzetet Kedves Róbert. A település alpolgármestere elmondta, az általános probléma esetükben is az, hogy a tulajdonosok kisebb földterületet kértek vissza, mint amekkorán gazdálkodnak, most viszont csak azt lehet hivatalosan birtokba helyezni, amekkorára papírok is vannak.
Lassan haladnak ez ügyben Tusnád községben is, ahol az önkormányzat felelős szakembere számolt be arról, hogy az erdős területek természetes személyek esetében 99 százalékban birtokba vannak helyezve, a verebesi közbirtokosság területei is rendben vannak, már be vannak jegyezve a telekkönyvbe. A tusnádi közbirtokosság esetében pedig egy 2500 hektárnyi területre kell még elkészüljön a parcellázási terv. A mezőgazdasági területek parcellázási terveivel azonban még dolgozniuk kell, hogy le lehessen tenni a kataszteri hivatalhoz. A legnagyobb nehézség, hogy sok módosítást kell eszközöljenek, leggyakoribb hiba a mellékletekben szereplő nevek miatt adódik. De a helyiek érdeklődőek, naponta felkeresik az önkormányzatot az ezekkel kapcsolatos kérdéseikkel.
Csíkszentgyörgyön több mint 24 ezer hektár terület birtokviszonyát kell tisztázni, az ezzel kapcsolatos munka 2013-ban kezdődött, s habár utána megnehezítették a haladást, mindeddig nyolcezer hektárnyi területet mértek fel – a közbirtokossági területeken kívül. S habár az alapján készül a parcellázási terv, az összterület 71 százalékára már ki van adva a birtoklevél. A teljes birtokba helyezési munkálat mintegy 1,8 millió lejbe kerül (ez az önkormányzat három évi saját bevételének felel meg) – tudtuk meg György Józseftől. A községvezető hozzátette, az eljárás során a tulajdonosokkal a helyszínen azonosíttatják a parcelláikat, majd az önkormányzatnál térképen is ellenőrzik a földterület hollétét – így szűrik ki a hibalehetőségeket. Ezzel a módszerrel meglátása szerint 2018-ig el lehet végezni a hátralevő tennivalókat.
Harmincezer hektárnyi adminisztratív területe van Kászonaltíznek, amelynek mintegy 55 százalékát sikerült eddig felmérni, kitisztázni. Ezekre a parcellákra nemcsak birtoklevél van kiállítva, hanem telekkönyvezve is van többségük. Pár éves kihagyás után idén újra dolgozni kezdtek a szakemberek, jelenleg is három terv van kifüggesztve véleményezésre. Amennyiben nem változnak a törvényi feltételek, a földmérők véleménye szerint még 2-3 éves munka vár rájuk – osztotta meg velünk András Zoltán polgármester.
Ahol a befejezéshez közelednek
Csíkszentkirályon 2-3 éve fogtak hozzá a birtokviszonyok tisztázásához, azzal a finanszírozás függvényében haladtak: mostanig a parcellázási terv mintegy 85 százaléka készült el, ehhez hasonlóan 85 százalékos a birtoklevelek kiadásának aránya is, a továbbiakban 120-at kell még kiadniuk. Június elején kifüggesztik az általános parcellázási tervet, amellyel kapcsolatban két hónapig várják a helyieket az esetleges eltérések jelzése végett. Az elképzelések szerint december elsejéig sikerül legalább 95 százalékosan telekkönyveztetni is a területeket – ismertette Székely Ernő. A csíkszentkirályi polgármester hozzátette, kéri a helyiek megfelelő hozzáállását, hogy gördülékenyen menjen a munka, és tartani tudják a kitűzött időpontot.
„Jelenleg a birtoklevelek közel száz százaléka ki van adva. Három, négy eset van, amelyekben még nem adtuk ki, de idén mindenképp előterjesztjük azokat is. A közbirtokossági területek 90 százalékban telekkönyvezve vannak, a természetes személyek többsége telekkönyveztette belterületeit, a külterületeket viszont kisebb arányban” – részletezte Ferencz Alajos. Csíkszentdomokos polgármestere kiemelte, 2004-ig befejezték a birtoklevelek kiadását is, azt követően pedig csak a módosításokkal, változtatásokkal kellett foglalkozniuk.
Csíkszentmártonon a birtoklevelek 80 százaléka ki van adva, emellett korábban egy parcellázási tervet is leadtak, azon viszont több módosítás is történt már, így rövidesen annak egy felújított változatát adja le Gergely András. A község polgármestere arról is beszámolt, a véglegesítés felé haladnak a felmért területek beazonosításával, úgy, hogy közben egyetlen birtoklevelet sem adtak ki mérés nélkül. Érdeklődésünkre azt is elárulta, hogy meglátása szerint a birtokviszonyok tisztázása egy személynek – ha csak azzal foglalkozik – 4-5 éves munka, aki pedig nem foglalkozik azzal kellő komolysággal, annak 5-10 évet is felölelhet.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.
szóljon hozzá!