
Fotó: Gecse Noémi
Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.
2017. február 21., 20:052017. február 21., 20:05
„Javítjuk a valamikori Dájbukát-féle házat, amely a szocializmusban öregotthonként működött. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mi legyen azzal az épülettel. Mostanra körvonalazódott, letisztult, hogy milyen funkciót kap: mi itt a Keleti-Kárpátok tövében ezer éven át védtük a határt, emiatt jó lenne ennek emléket állítani. Tehát emiatt döntöttünk úgy, hogy egy székely határőr emlékközpontot hozunk létre” – avatott be Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere.
Az épület feljavítása már folyamatban van, várhatóan év végéig befejezik az épület helyreállítását, amelyet az önkormányzat saját költségvetéséből finanszíroz. Eközben történészek dolgoznak azon, hogy az épületet tartalommal lehessen megtölteni – ismertette a polgármester. Megjegyezte, nem múzeumot szeretnének létrehozni, sokkal inkább egy interaktív kiállító központot, ahol a modern technológiák révén válnának elérhetővé az információk. Ennek megvalósítására pályázati pénzeket hívna le az önkormányzat. A teljes munkálat értéke – a feljavítással, területrendezéssel és berendezéssel együtt – az előszámításaik szerint mintegy félmillió euróba kerülne.
Mint megtudtuk, egy öttagú csapat dolgozik azon, hogy az elképzelések megvalósulhassanak: Bíró Zoltán, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem Csíkszeredai Karának szociológusa, Nagy József gyergyóremetei történész, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, Zakariás István alpolgármester és Ferencz Tibor polgármester működnek együtt a cél érdekében. A munka szakmai irányítását Nagy József vállalta, aki hat korra osztotta az elmúlt ezer esztendőt, az alapján dolgoznak az arra felkért hazai és magyarországi történészek, hadtörténészek. Az egyezség szerint szeptemberig a szakemberek összeállítják az elvállalt időszakokra vonatkozó információkat, kiemelve Szépvíz határvédő szerepét. Ahogy összeállt a történeti visszatekintő, elkezdik a kiállítóanyag elkészítését is. Terveik szerint az emlékközpont jövő év végén válna látogathatóvá – részletezte Ferencz Tibor.
A községvezető kiemelte, „a megvalósuló munkálattal egyrészt emléket állítanánk a székely határőrségnek, bemutatva a lakosságnak az elődeink létformáját, másrészt gazdasági hozadéka is kellene legyen”. Ferencz Tibor arra is kitért, hogy a turistáknak nem elég szállást biztosítani, látnivalót is teremteni kell, az emlékközpont mellett pedig csillagtúrákat lehetne szervezni a közeli hadszínterekre.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
szóljon hozzá!