Bevezetett áremelések

Nem kényszeríti a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) drágítására a biztosítótársaságokat az Országos Biztosítási Felügyelet, csupán olyan árpolitika kialakítására biztatja, amivel fedezni tudják kiadásaikat. A biztosítások viszont drágultak.

Kozán István

2013. január 24., 16:592013. január 24., 16:59

2013. január 24., 19:072013. január 24., 19:07

 

Habár az országos sajtó tényként közölte, hogy év elejétől drasztikusan drágulnak a gépjármű-felelősségbiztosítások, egyelőre úgy tűnik, hogy a biztosítók csak lépésenként merik meghozni ezt a döntést, például csak a fiatalok által kötött felelősségbiztosításokat drágítják.

„Decemberben átlagosan negyvenszázalékos drágítást emlegettek Bukarestben, aminek egy részét be is tartották: az új évben látványosan drágultak a jogi személyek és a fiatalok által kötött biztosítások. Megemlítem egy visszatérő ügyfelünk példáját: az 1991-ben született fiatalember tavaly még 260 lejt fizetett, most pedig már 400 lejt, pedig nem volt balesete. Egy középkorú személy esetében a biztosítás viszont jelenleg is megközelítőleg ugyanannyi, mint amennyi az előző év végén volt. Azt azért hangsúlyozom, hogy a biztosítási kötvények árai folyamatosan változnak, természetesen nem lesznek olcsóbbak” – tudtuk meg egy csíkszeredai biztosítási ügynöktől.

A biztosítási felügyelet javaslata

A Hivatalos Közlöny január 18-i, 41. számában jelent meg az Országos Biztosítási Felügyelet  határozata, amely értelmében a biztosítótársaságoknak úgy kell alakítaniuk  áraikat, hogy egy évre fedezni tudják a betervezett és a váratlan kiadásaikat.

„A biztosítótársaságoknak minden esztendő elején be kell küldeniük az Országos Biztosítási Felügyelethez az adott évre szóló számításaikat, amelyek összhangban kell legyenek az előző évek eredményeivel. Ugyanakkor a számok tükrében azt is bizonyítaniuk kell, hogy be tudnak szedni annyi pénzt, amennyiből ki tudják fizetni a biztosítottjaik által okozott károkat” – tisztázza Bíró Albin, az Országos Biztosítási Felügyelet tagja, akit a román médiában felröppent, 30-50 százalékos drágításokról szóló hírek olvasatán kerestünk meg.

Bíró fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy az Országos Biztosítási Felügyeletnek eddig nem volt joga visszautasítani a beküldött kimutatásokat. „Idéntől annyit változtattunk, hogy bevezettünk néhány új mutatót, amelyekkel le lehet ellenőrizni, hogy igazat mondtak-e a biztosítótársaságok. Nekünk az a célunk, hogy elkerüljük a biztosítórendszer összeomlását.”

Száz lej bevétel, 140 lej kiadás

A témában jártas szakemberek szerint a társaságok éveken át alkalmazott árpolitikája a biztosítórendszer anyagi összeomlását eredményezheti. Senki nem mer ugyanis drasztikusan drágítani, mert fél, hogy elveszíti ügyfeleit, a kiadások viszont olyan szintre emelkedtek pár esztendő alatt, hogy a társaságok csak negyvenszázalékos drágítással tudnák fenntartani magukat. Bíró Albin ezzel kapcsolatosan nemrég azt nyilatkozta portálunknak, hogy a kialakult helyzet már-már „tragikus, mert a kötelező biztosításokból befolyó összegek nem haladják meg a kárrendezéskor kifizetett pénzmennyiséget, vagyis nem marad profit. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a biztosítóknak egyre többet kell fizetniük a nem anyagi károkért, például kórházi kezelésekre.”  

A biztosítótársaságok évek óta azonos áron kötik a biztosítást, ezért szinte mindegyik veszteséggel dolgozik. Ezt támasztja alá a már idézett csíkszeredai bróker egy másik példája: szerinte száz lejnyi bevétel után a biztosítónak átlagosan 140 lejes kiadása van, mivel egyre több a baleset, az autók javítása pedig drágább, mint öt évvel ezelőtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés