150 ezer euró zöld programokra

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Tizedik alkalommal hirdeti meg a Mol Románia és a Polgár-Társ Alapítvány közös, Zöldövezet nevű programját. A civil szerveztek ezúttal is városi zöldövezetek kialakításának, illetve felújításának finanszírozására, valamint a védett területek népszerűsítését célzó projektek támogatására pályázhatnak. A dokumentációk leadási határideje február 18.

Barabás Hajnal

2015. január 22., 20:392015. január 22., 20:39

A Polgár-Társ Alapítvány csíkszeredai székhelyén tartott sajtótájékoztatón ismertették az alapítvány, illetve az olajipari vállalat közös pályázati kiírását. Idén immár tizedik alkalommal hirdetik meg a Zöldövezet elnevezésű programjukat a civil szervezetek számára.

Akárcsak a korábbi években, 2015-ben is két komponensű a kiírás. Egyrészt a városi zöldövezetek létrehozására vagy felújítására lehet pályázni, ezekre a projektre legtöbb kilencezer lej támogatás kérhető, másrészt a védett területek népszerűsítésére, azaz többek között tanösvények kialakítására, oktató, nevelő programok megszervezésére lehet támogatást szerezni, ezekre a programokra pedig legtöbb húszezer lejes finanszírozás igényelhető. „Várunk minél innovatívabb, közösségi bevonással készülő projekteket, amelyekben hangsúlyt fektetnek a nevelő, oktató tevékenységekre, programokra is” – emelte ki Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója. A pályázatok beküldési határideje február 18-a, eredményhirdetés március végén várható. Az érintettek további részletekről a www.zoldovezet.ro, www.molromania.ro és www.polgartars.ro honlapokon olvashatnak. Ebben az évben a Zöldövezet programra egyébként 150 ezer eurót biztosítanak.

Tavaly 49 tervet hagytak jóvá, megvalósításukhoz a Mol Románia közel 650 ezer lejjel járult hozzá. Közülük két kiemelkedő programot Zöldövezet-díjjal is jutalmaztak. A galaci Fejlesztési Forrásközpont 2020 Egyesület (Centrul de resurse pentru dezvoltare 2020) egy élménykertet hozott létre a helyi botanikus kertben, ahol többek között terápiás ösvényeket alakítottak ki, aromaterápiás növényeket ültettek. A díjat Mihai Epure, a projektet lebonyolító egyesület elnöke vette át csütörtökön a sajtótájékoztató keretében. A védett területek komponensen belül a Vulkánok házának megépítésével a Hunyad megyei Densuşi település Drag de Haţeg Egyesülete részesült 10 ezer lejjel járó jutalomban. Projektjüket Cristian Ciobanu mutatta be a résztvevőknek.

Az elmúlt kilenc év alatt 229 városi zöldövezet szépülhetett meg és 400 ezer négyzetméternyi új terület válhatott „zölddé” a Zöldövezet program jóvoltából, ugyanakkor 147 projektet valósítottak meg a védett területek népszerűsítése terén. Ezekre a programokra több mint egymillió eurót fordított a Mol Románia. „A legfontosabb az, hogy 150 ezer embert sikerült megmozgatni, bevonni a projektekbe, hogy a közösségük számára szépítsenek, építsenek, zöldövezeteket hozzanak létre” – összegezte Daradics Kinga, a Mol Románia ügyvezető igazgatója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés