
Böcskei László megyéspüspök már XIV. Leó pápával is találkozott
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Böcskei László nagyváradi megyéspüspököt választották a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé pénteken Kolozsváron – számolt be a Romkat.ro római katolikus hírportál.
2025. szeptember 06., 14:122025. szeptember 06., 14:12
A romániai római katolikus és görögkatolikus egyházi elöljárókat összesítő testület szeptember 4. és 6. között Kolozsváron tartja őszi ülését. Ennek részeként pénteken új elnököt választottak a testület élére.
Böcskei László a Romkat.ro-nak adott interjúban elmondta: megválasztása annyiban meglepő, hogy
Hangsúlyozta: a tisztséget nem titulusként, hanem új feladatként éli meg, és számít a többi egyházi elöljáró segítségére, támogatására, hogy megfelelő válaszokat tudjanak találni az egyházmegyékben és a romániai katolikus egyházban felmerülő problémákra.
Kifejtette, hogy az elnökség annyiban fokozott feladat, hogy
„Ezt egyensúlyban kell tartani, működőképessé kell tenni, úgy, hogy az egység nyilvánuljon meg az egészben, ez a fő célunk” – fogalmazott az MTI szemléje szerint.
A fő feladatok között említette
az egyház szociális tevékenységének az új gazdasági helyzethez való hangolását,
a katolikus oktatás, iskolai hitoktatás ügyét,
a pasztorális kérdéseket.
Rámutatott: feladat van elég, és ha mindenki próbál valamit hozzátenni – tiszteletben tartva mindenkinek a specifikumát –, szép eredmények is születhetnek.
Az új elnök hangsúlyozta: továbbra is fontosnak tartja a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával való együttműködést, az ismétlődő találkozásokat, a tapasztalatok egymással való megosztását.
Böcskei László a Temes megyei Gátalján született 1965. július 11-én, gyerekkorát is itt töltötte. Teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. 1990. június 24-én Sebastian Kräuter temesvári megyés püspök szentelte pappá, négy hónapig káplánként szolgált Temesvár erzsébetvárosi plébániáján. 1991 januárjában a megyéspüspök titkárává nevezték ki. 1999-től Temesvár általános helynöke. 2003. január 15-én II. János Pál pápa prelátusi címmel ruházta fel. 2008. decemberében XVI. Benedek pápa nevezte ki a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspökévé.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
1 hozzászólás