Betekintés az udvarhelyi színház kulisszái mögé

A színház előterében az ezúttal alkalmi idegenvezetők szerepében tetszelegő művészek, Albert Orsolya és Antal D. Csaba fogadták a csoportot. A színházlátogatás első mozzanata a ruhatár, így annak rendje és módja szerint beakasztottuk kabátjainkat megőrzésre. „Cserébe számot szokás kapni, és a telefonokat is ilyenkor ildomos kikapcsolni” – hangzott az okítás. Majd Zakariás Zalán, a színház művészeti vezetője hívta fel a figyelmet arra, hogy

A világosító- és hangosítófülke feltérképezése után a színpadon kötöttünk ki, ahol csupa olyasmit láthattunk, amit a nézőtérről nem lehet: az oldalsó hangfalakat, a reflektorokat, „amelyeknek nagyon erős a fényük, úgyhogy nem szabad belenézni, mert elvakít”. A trégereknek a díszletben van szerepük, ezekre takarásokat, háttereket lehet felkötni, felhúzni és leengedni, vagy magát a színészt. „250–300 kilót is megbír, akár 7–8 gyerek is belecsimpaszkodhatna” – mondta a művészeti vezető, az ötletet pedig üdvrivalgás fogadta. Nemkülönben a színpadon rollerezés lehetőségét.

Súgólyuk, öltözők

A súgólyukban az ügyelő munkáját ismerhettük meg. „Ő az, aki oldalról kukucskál, folyamatosan nézi, hogyan működik az előadás, minden rendben van-e, mikrofonon keresztül bemondja, kinek a jelenete vagy melyik betétdal, vetített felvétel következik. Ha valami gond adódik, neki kell cselekednie” – magyarázta Orsolya. Innen az öltözőkbe vezetett az út, miközben kiderült, hogy bár az általános gyakorlat szerint a nőké szokott közelebb esni a színpadhoz, mert ők többet öltöznek, itt a férfi színészek uralják a földszintet.

„A szekrényben a próbaruhákat tartjuk, amelyekre mindig lecseréljük az utcai öltözéket. A folyosón lévő nagy tükör pedig arra való, hogy mielőtt a színpadra lépünk, még utoljára belenézzünk, minden rendben van-e a jelmezzel, nem felejtettünk-e ki valamit” – mutatta Csaba, megjegyezve, hogy itt nincs lehetőség külön öltözőkre, de így legalább családiasabb a hangulat. Az emeleti női öltözőbe érve megtudtuk, „azért jóval nagyobb a tér, mert az abroncsos ruhák miatt nem férnénk el, az aktuális darabhoz használt jelmezeket így is a folyosón vagyunk kénytelenek tárolni. A kosztümök, cipők, parókák előkészítésében az öltöztetőnő segít.” Itt, a falak mentén tükrös-fiókos asztalokkal felszerelt helyiségben

Mutatvány a magasban

A legfelső térben a varroda található, ahol a jelmezeket szabja, varrja, vasalja a kellékes. „És megmér minden karácsony után, hogy ha híztunk, átalakítsa” – viccelődött Csaba. A berendezésekből kapott gyorstalpaló után a jelmeztár felé vettük az irányt, ahol parókák, kalpagok kerültek egykettőre a fejekre, majd egy kis ajtón átbújva

„Figyelem! Kezdődik a mutatvány!” – harsogta fel a művészeti vezető a színpadról, amikor a két szinttel lejjebb található zsinórpadlásra tódultunk, majd lélegzet-visszafojtva figyeltük, amint Tóth Árpád színész egy korábbi előadás jelenetét újrajátszva a korláton átlépett, hurokba bújtatta a lábát, belekapaszkodott egy kötélbe, és saját erejéből tartva magát – nagy mosollyal az arcán – aláereszkedett. A tapsvihar ezúttal fentről érkezett. Az irodák előtt elhaladva a próbatábla fontosságára hívták fel a figyelmet a házigazdák, „ahova az órarend van kifüggesztve, pont mint a suliban. Innen tudjuk a beosztást, hogy kinek mikor kell próbálnia”.

Sétánk a Művelődési Ház koncerttermében ért véget, ahol Boda-Szász Kriszta, László Kata és Szűcs-Olcsváry Gellért a bábszínház világába kalauzoltak. Kiderült, hogy mi a különbség az asztali báb és a kesztyűs bábok között, kik készítik és kik mozgatják a bábokat, amelyekkel amúgy kesztyűs kézzel kell bánni. Bemutatkozott a hosszú orra miatt lepinokkiózott Cókmók, a morgolódó szekrénymanó, akinek az a legfőbb vágya, hogy beköltözhessen a szekrénybe, amelynek lakói az egykor dívaként számon tartott pongyola és a nadrág meg zeke urak. Egyszer csak kitámadott a szekrényből maga a százfejű molyszörnyeteg is, akit a végén egy levendulacsokorral kerget el a főhős. A jövő színházlátogatói pedig annyira beleélték magukat a mesébe, hogy hol visibáltak, hol meg éljeneztek, de hát a színháznak ez is lenne a lényege. Hogy megszűnjék a külvilág.