Böjte Csaba és Csender Levente
Fotó: Lettner Krisztina
Fényből és sárból – Böjte Csaba élete címmel jelent meg tavaly év végén a budapesti Hitel kiadónál Csender Levente, József Attila-díjas író könyve, amely az eddigi legátfogóbb életrajz a 65 éves Csaba testvérről és az általa vezetett, 30 éves dévai Szent Ferenc Alapítványról. Nemcsak a régmúltat, de belefoglalva az elmúlt két év történéseit is, beszélgetések, interjúk, kutatómunka nyomán bontakoznak ki Böjte Csaba ferencrendi szerzetes életének fontosabb mozzanatai, azok a határhelyzetek, amelyekben döntenie kellett. A könyvet március 5-9. között öt erdélyi helyszínen is bemutatják. A szerzővel beszélgettünk.
2024. március 04., 20:162024. március 04., 20:16
2024. március 04., 20:492024. március 04., 20:49
„Engem az érdekelt, hogy ki ez az ember, akit sokan korunk szentjének mondanak, miközben mások most azt híresztelik, hogy ő a patás ördög, mert egy munkatársáról kiderült, hogy bűnös cselekedeteket követett el. Aki körül millió legenda kering, ki van a habitusban, honnan jött, milyen indíttatásból vágott bele az utcagyerekek megmentésébe, milyen erők dolgoznak benne, és tényleg van-e karizmája.
– teszi fel a könyv elején a kérdést a szerző, és a közel 350 oldalon ezt igyekszik körüljárni.
Az ötlet, hogy szülessen egy átfogó életrajzi kötet Böjte Csabáról, öt évvel ezelőtt merült fel, Csender Levente 2019 karácsonyán ismerkedett össze a ferences szerzetessel, aki az ötletre azt válaszolta: „szeretem a kihívásokat”. A járványhelyzet miatt azonban csak fél év múlva kezdődhetett el a közös munka, a székelyudvarhelyi születésű, Magyarországon élő József Attila-díjas szerző 2020 júniusában utazhatott el Dévára.
Felkerestem a gyerekkori barátait, Molnár Vilmost, Bodor Károly Kareszt, Barabás Attilát, Hátszegi Csabát. Ez mind időbe telt” – magyarázta a szerző. Időközben, 2020-ban megjelent szintén Csender Levente tolmácsolásában a Csaba testvér bölcsességeit, tanításait tartalmazó Böjte Csaba füveskönyve – Örömhöz segítő gondolatok című kötet első része, majd 2021-ben a második része is. És noha 2022-re a könyv anyagának nagy része már készen volt, a szerzetes körül kirobbant botrányok és a kiadás körül kialakult huzavona miatt kérdéses volt, hogy egyáltalán megjelenik-e, de végül 2023 karácsonyán napvilágot látott a Fényből és sárból – Böjte Csaba élete című kötet – mesélte Csender Levente.
Csender Levente József Attila-díjas író és Lettner Krisztina fotográfus a nyáron öt héten keresztül kísérte Böjte Csaba ferencrendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozóját a mindennapi útjain. Közben pedig beszélgettek vele az élet dolgairól, és ebből született most könyv.
„Csaba testvérrel sok időt töltöttünk együtt. Amikor először elmentem Dévára, gondoltam, hogy leülünk a kolostor udvarára és minden nap beszélgetünk, én azt napközben leírom, ő meg végzi a tennivalóit, s másnap ugyanez. Ő azonban azt mondta, hogy üljek be mellé az autóba, és útközben majd beszélgetünk. Így mentünk mindenfelé, és közben jöttek a történetek. Akkortájt ő minden nap misézett, s a prédikációiban is előjöttek személyes történetek, és így, mozaikokból kellett összerakni az életrajzát.
– mutatott rá a szerző.
Mint mondta, amikor megkérdezte Böjte Csabát, hogy ki is ő, a szerzetes azt válaszolta:
És ha meg kellene határozza magát, azt szeretné, hogy a fejfájára majd azt írják: Csaba testvér, a vigasztaló.
„Annyi mindent tudunk, olvastunk, hallottunk róla, de egyet nem, hogy ő ki. Ő egy vigasztaló szeretne lenni, aki a környezetét felemeli, aki szurkol a gyerekeinek, hogy igen, meg tudják csinálni.
Két telefonról intézi az ügyeit. Műemlékek, gyerekek, felnőttképzés, egyházi ügyek, papi teendők, ő nem nagyon tér ki a feladatok elől. És valami csoda folytán ezek nagy részét végig is tudja vinni.
– emelte ki Csender Levente.
Böjte Csaba (jobb szélen) és barátai 1978-ban
Fotó: Barabás Attila archívuma
Hozzátette, az is nagyon érdekelte, hogy melyek voltak azok a határhelyzetek, amikor Böjte Csabának döntenie kellett. Amikor elment a kaolinbányába dolgozni, amikor úgy döntött, hogy szerzetes lesz, amikor 1993-ban elkezdte befogadni Dévára a nehéz sorsú gyerekeket. Arra is kíváncsi volt, hogy mikor volt olyan, hogy majdnem feladta. „Ezekre voltam kíváncsi, nemcsak tőle, hanem a barátaitól is megkérdeztem, hogy ők hogyan emlékeznek erre az időszakra.
Volt egy csapatzászlójuk, a The Young Cannibal Band, és ezt Barabás Attila barátjuk megőrizte. Eddig nem nagyon tudtunk semmit Csaba testvérnek erről a korszakáról, mert valahol a dévai szolgálattól ismertük az ő életét, de addig ő nagyon sok mindenen átment, amíg Dévára került.
A barátaival annak idején például rengeteget vitatkoztak az istenkérdésekről. Aztán Csaba testvér már a teológiai évek alatt látogatta az ápoltakat a gyulafehérvári elmegyógyintézetben, vagy vitte a csíksomlyói árvaházban élő gyerekeket fagyizni, moziba, kirándulni. Valószínűleg az, hogy ő apa nélkül nőtt fel, fontos szerepet játszott abban, hogy gyerekeket fogadott be, és végül 6000 gyereknek »lett« az apja. Ez az út érdekelt engem” – osztotta meg az író.
Csender Levente azt szerette volna a könyv struktúrájának felépítése során, hogy minél többrétűen tudja bemutatni a főszereplőt, hogy
A Böjte Csabát ismerő, őt körülvevő emberekkel való interjúkon kívül a szerzetesről szóló, korabeli sajtóanyagokat, valamint a Böjte család fotóarchívumát is felhasználta.
„A könyv megjelenése óta is kerültek elő anyagok, jelentkeztek emberek, úgyhogy biztos, hogy egyszer bővülni fog az anyag. Csaba testvér elég nagy »téma«, hiszen ott van a Dévai Szent Ferenc Alapítvány élete – a kezdetektől a jelenkorig. Csaba testvérnek annyi új ötlete van, annyi új vállalkozása, próbálkozása, hogy a könyv megjelenése óta is rengeteg minden történt.
– foglalta össze az alkotói folyamatot Csender Levente.
Fotó: Forrás: Csender Levente
Csoda minden nap – eredetileg ezt a címet szánták az életrajzi könyvnek, de közben az elmúlt két év eseményeinek hatására a szerző és a kiadó úgy gondolta, hogy ebben az időszakban az esendő ember került előtérbe, így lett a végső cím a Fényből és sárból. Hiszen ebből vagyunk mindannyian,
– hangsúlyozta Csender Levente. Többek között ezért is tartotta fontosnak megmutatni az élet sötét oldalát is, nevezetesen a Böjte Csaba körül kirobbant botrányokat, hiszen ezek is hozzátartoznak az életéhez. „Úgy gondoltam, hogy ha egy őszinte könyvet akarok írni – márpedig mást nem nagyon érdemes –, akkor ez is része.
Amikor elkezdtük, akkor nem tudtunk erről semmit, később jött ez a lavina. Ennek kapcsán engem az érdekelt, hogy Csaba testvér ezt hogyan kezeli, hogyan éli meg, mit gondol erről az egészről, és hogy lép ezen túl. Én időről időre beszélgettem vele, amikor jöttek az újabb és újabb fordulatok, és leginkább ez került bele a könyvbe, hogy a környezete miként látta, hogy ez őt mennyire viselte meg.
Nyilván, a sajtó egy részének ez kevés volt. A botrány csúcsán az volt az elvárás, hogy ő mindent adjon fel, hagyjon ott, dobja be a kulcsokat a Marosba, és tűnjön el a Föld színéről, mintha nem is lett volna. És akkor ezek az emberek elégedetten hátradőltek volna. De ő nem nekik szentelte az életét, hanem az árva gyerekeknek, és nem az újságíróktól kapta a hívást, hanem a Jóistentől, neki tartozik számadással.
Mindezeket bele kellett venni a könyvbe, mert ez is része az ő életének, de az ő élete ennél sokkal több és gazdagabb, és engem az ő eddigi életének az egésze érdekelt” – emelte ki a botrány feldolgozásának folyamatait Csender Levente.
Böjte Csaba és Csender Levente a könyv budapesti bemutatója után
Fotó: Forrás: Csender Levente
Erdélyi könyvbemutató-körút
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében öt erdélyi helyszínen mutatják be a Fényből és sárból - Böjte Csaba élete című életrajzi kötetet. Kolozsváron, március 5-én a Huszár (Călărașilor) utca 5. szám alatt, a Belvedere Hotelben, március 6-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, 7-én a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában, 8-án a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központban és 9-én az oroszhegyi katolikus templomban ismerhetik meg a kötetet az érdeklődők. Minden helyszínen 18 órakor kezdődnek a kötetbemutatók, kivéve Oroszhegyen, ahol délelőtt 10 órakor Opra István oroszhegyi plébános és Böjte Csaba közösen tartanak szentmisét, majd azt követi a könyvbemutató. Böjte Csaba ferencrendi szerzetes a könyv erdélyi bemutatóin élettapasztalatairól mesél, a mű kreatív folyamataiba Csender Levente, a könyv szerzője, József Attila-díjas író avatja be a jelenlevőket. A meghívottakkal Kolozsváron Gergely Balázs régész, közösségszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen Oláh-Gál Elvira újságíró és rádiótudósító, Marosvásárhelyen Kádár Annamária pszichológus, tréner és egyetemi oktató, míg Oroszhegyen Kovács Árpád művészettörténész beszélget.
Lezárták fél sávon a 13B jelzésű országút egy szakaszát Parajd és Borzont között – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Tánczos Barna ügyvivő pénzügyminiszter a csütörtöki kormányülés előtt kijelentette, nincs veszélyben a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetése, illetve a beruházások finanszírozása.
A parajdi sóbányát sújtó természeti katasztrófa miatt jótékonysági koncert szervezésébe kezdett a ManGoRise zenekar. A kezdeményezéshez ismert előadókat hívnak, a teljes bevételt Parajd megsegítésére ajánlják fel.
Elárasztotta a víz a bözödújfalusi Összetartozás temploma fele vezető utat és a teraszt is, így nem tudják ott fogadni a lovas zarándokokat áldozócsütörtökön.
A parajdi óriás sótelep gyökere akár három kilométer mélységig is lenyúlik. A sótömzs vízszintes síkban enyhén ellipszis alakú, átmérői 1,2 és 1,4 kilométeresek – írja tanulmányában Horváth István geológus.
Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóan Buzău megyében, a Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Csíkmindszenten és Nagykadácsban is láttak medvét csütörtök reggel, mindkét esetről Ro-Alert üzenetben értesítették a lakosságot.
Tervezett karbantartási munkálatok miatt csütörtökön néhány órán át szünetelni fog az áramszolgáltatás Csíkszereda több utcájában is – tájékoztat a városháza az áramszolgáltató közleménye alapján.
„Valójában nem is tudjuk, hogy mennyire súlyos a helyzet a parajdi sóbányánál. Az viszont biztos, hogy évtizedek óta nem látott katasztrófával küszködünk” – emeli ki videónkban Bokor Sándor, Parajd község korábbi polgármestere.
szóljon hozzá!