Szőke László

Szőke László

Amikor megmondja Gáspárik Attila

2021. szeptember 12., 14:012021. szeptember 12., 14:01

Láttunk ilyet már Székelyföldön. Több politikus is „médiaszemélyiség” lett, saját csatornákon (Facebook, Instagram, podcast stb.) osztja a „hiteles” információkat, melyek persze attól hitelesek — szerintük —, hogy ők, a politikusok szerkesztik, közvetítik, írják.

Nyilván, teljesen pártatlanok is, hiszen ők azok, akik maguktól (politikai egójuktól) kiválóan el tudnak vonatkoztatni. Magyarországon is dívik ez a gyakorlat, majdnem minden (ellenzéki?) politikus egyben újságíró-szerkesztő is, „tartalmat” gyárt a nagyérdeműnek, és tematizál. Ezt teszi Karácsony Gergely (a magyarországi ellenzék egyik miniszterelnökjelölt-jelöltje, Budapest főpolgármestere) is a 99 Podcast című műsorával, melynek legutóbb Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház (vezér)igazgatója volt a vendége. Bár ne lett volna…

Nem azért, mert nem tekinthető Gáspárik értelmiséginek, hiszen mindenki annak tekinthető, aki nem fizikai munkás — bár nem csodálkoznék, ha ezzel vitába szállna néhány mérnökből-tanárból lett mezőgazdász, de mna, fogadjuk el, hogy értelmiségi az, aki annak hívja magát. Miként fogadjuk el azt is, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánításhoz; csak azért, mert van álláspontja, nem elítélendő. De igencsak nehezményezhető, ha valaki valótlant állít. Szándékosan nem az igazság mellőzéséről beszélek, mert abból több is lehet, és egy abból biztosan a Gáspáriké, de éppen ő, aki évekig volt a román Audiovizuális Tanács tagja (nem mellékesen éppen az RMDSZ jelöltjeként!), tehát éppen ő nem kendőzheti el azt, hogy Romániában például a nagy rádió- és tévéfrekvencia osztozkodásoknál ne a politikai háttérmegállapodások számítanának. Tehát, ha valaki, akkor ő biztosan tudja, hogy hogyan mentek-mennek ezek a mutyik. Igaz, az emlékezet lehet szelektív, Gáspáriknál a jelek szerint igencsak az.

De fura lehet Gáspárik szexuális magyarsága is. Azért képzeljük el, milyen lehet az ő és a hozzá hasonló erdélyi magyar „értelmiségi” lelki világa, netán identitástudata, ha számára a magyar állampolgárság megszerzése körülbelül olyan „aktus” csupán, mint a szüzesség elvesztése. El se akarom képzelni, hiszen, ha számára az állampolgárság „gazdasági tevékenység”, akkor mi lehet a szüzesség elvesztésének aktusa!?

Gyurcsányozni nem akarok, de felmenteni őt a 2004-es szégyenletes kampányának felelőssége alól, melynek során minimum lerománoztak mindannyiunkat, nos, ez szégyenteljes. Akkor is, ha Gáspárik Attila jól elfér köztünk, mert — az ő gondolatmenetét követve —, ha erdélyi magyarnak lenni csupán “táplálkozási tevékenység”, akkor bizony az emészthetetlennek is helye kell legyen. Akkor is, ha bűze van…

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Kozán István

Kozán István

Csedő a beázásokat fürkészte, Ráduly kigondolta, Korodi megépíttette

Jottányit sem csorbult volna Csíkszereda jelenlegi városvezetésének érdeme attól, ha Korodi Attila polgármester megemlíti elődjének, Ráduly Róbert Kálmánnak a nevét a hídavatón.

Kozán István

Kozán István

Nem vitás, hogy lesz baleset – csak ki kell várni

Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.

Kozán István

Kozán István

Mindenkinek azt, ami jár!

Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.

Kozán István

Kozán István

Kinek építették a foglalkoztatóközpontot?

Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.

Kozán István

Kozán István

Együttérzek az oktatókkal

Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!