
Kívülről kecsegtető. A tervek szerint a nyuszi elhozhatja a városi uszodát
Fotó: Miklós Attila
Több olyan beruházás is zajlik Gyergyószentmiklóson, amelyek esetében már korábban lejárt az átadásra kijelölt határidő, de a munkát még mindig nem fejezték be. Jó hír azonban, hogy a mindegyik befektetés a közösséget fogja szolgálni.
2021. január 30., 13:252021. január 30., 13:25
A Csodavilág napközi Kossuth Lajos utcai épülete kívülről nézve készen áll, tetszetősen felújítva várja a gyerekeket. Azonban szinte biztos, hogy február 8-án (azaz azon a napon, amikor az ígéretek szerint visszatérhet az élet az oktatási intézményekbe) nem fognak megnyílni a napközi kapui.
Csergő Tibor polgármester kérdésünkre válaszolva azt közölte, hogy pár napja értesítették őket: hiányzik 16 mellékhelyiség fülkéjének az ajtaja, mert ezek nem szerepeltek a kivitelezési tervekben. Megkérdeztük az ügyben Bajkó Tibort, a felújítást végző vállalkozás vezetőjét is, aki elmondta, tény, hogy hiányoznak az ajtók, de ezekre a tervek szerint nem is volt szükség. „Amennyiben a tervező utasít minket, hogy ajtókat szereljünk, és ezzel egyetért a megrendelő önkormányzat is, ezt minden további nélkül megtesszük” – jelezte Bajkó.
A polgármester azonban érdeklődésünkre jelezte, mindent megtesznek, hogy ha nem is a második félévtől de február végétől újrakezdődhessen az élet a „ceruzás” napköziben.
Nem halad a munka a Tarisznyás Márton Múzeum épületénél, ahol teljes felújítás befejezése lenne már esedékes. Csergő Tibor elmondta, a múlt héten adtak le a finanszírozó felé egy köztes jelentést:
A belső munkálatok azért nem haladhatnak, mert – a polgármester szerint – „elfelejtették a gáz bekötését, és ez télen már nem történhet meg”. Mivel nincs gáz, így fűtés sincs, ezért nem lehet folytatni a belső egyéb munkálatokat. A beruházás részét képező irodai gépek és egyéb eszközök beszerzése folyamatban van. Az elöljáró szerint a nyáron történhet meg az intézmény visszaköltözése.
Az uszoda átadásával kapcsolatban is elhangzott korábban több időpont is, de még mindig nincs teljesen kész az építkezés. Az Országos Fejlesztési Ügynökség (CNI) beruházásaként zajlik a munkálat, amely kívülről szintén közel kész állapotban van (nem számítva a létesítmény körüli területrendezést). Bent jelenleg is zajlik a munka, amely már láthatóan a végéhez közeledik, festés, és hasonló kisebb feladatok vannak hátra – a CNI márciusra ígéri az átadást.
Igaz, egyelőre ez még azért is kérdéses, mert a jelenlegi járványügyi korlátozások nem teszik lehetővé az uszodák megnyitását a nagyközönség számára.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
9 hozzászólás