
Fotó: Bakó Zoltán
Amit a nagyközönség a vadászatról tud, az vagy kevés, vagy kevés és téves – állítja Osváth Pál diplomata és egyben vadász, aki a bolyaisok meghívására tartott előadást a vadászatról. Úgy véli, tévedés lenne azt hinni, hogy ez a szenvedély kimondottan a pénzről szól, ugyanis az állatok és a természet szeretete avatja vadásszá az igazi vadászt.
2018. március 12., 20:202018. március 12., 20:20
2018. március 13., 15:512018. március 13., 15:51
Az Örökségünk őrei vetélkedőből a Bolyai BB – Toldalagi-palota elnevezésű csapat, amely a főtéri barokk Toldalagi-palotát vette örökbe, rendkívül érdekes előadással lepte meg a közönséget a napokban: a marosvásárhelyi születésű Osváth Pál diplomatát, vadászt, Gambia Köztársaság Romániába akkreditált diplomáciai képviseletének vezetőjét látták vendégül, aki
magáról a vadászatról beszélt, és bemutatott néhány igen értékes, érdekes trófeát saját és Dimitrie Sturdza herceg gyűjteményéből. Természetesen az is kiderült, hogy miért ezt az előadást szervezték meg a diákok: a Toldalagi család alapítója, Mihály a boldog emlékű Rákóczi György fejedelem fővadászmestere is volt – egyéb fontos tisztségei mellett. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az állattenyésztés megszervezése, irányítása is az ő hatáskörébe tartozott a fejedelemségben.
Amit a nagyközönség a vadászatról tud, az vagy kevés, vagy kevés és téves – mondta el Osvtáh Pál. Úgy véli, az például elsikkad, hogy a vadvédelem is fontos feladatuk. A Szászrégeni Hermina Vadászegyesület – ahová ő is tartozik – kilencezer hektáros vadászterületet ölel fel, amelynek fenntartási költsége 40 ezer euró évente. Ez a tagdíjakból nem fedezhető, ha nem volnának az adományok, támogatások, egyáltalán nem tudnák fenntartani magukat. Ennek az egyesületnek a támogatója Dimitrie Sturdza herceg is, akivel együtt vadászni valóságos élményt jelent – mondta a diplomata.
Ő maga is szeretett volna részt venni a közönséggel és diákokkal való Toldalagi-palotai találkozón, ám egy üzleti ügye sajnos külföldre szólította.
Fotó: Bakó Zoltán
Tévedés lenne azt hinni, hogy ez a szenvedély kimondottan a pénzről szól. Igaz, nem olcsó szenvedély és az utóbbi időben egyre drágábbá válik, ám az állatok, a természet szeretet avatja vadásszá az igazi vadászt.
„Jelenleg Romániában mintegy 65 ezer leigazolt, engedéllyel rendelkező vadász van. Ám
Nekik csupán státusszimbólum, a magamutogatás egyik lehetősége. A százezer eurós terepjárójukkal beleragadnak a tízcentis sárba, amikor vadászatra mennek. De ez csak egyik vetülete a dolognak. Rendszerint ezek azok az emberek, akik elhúzódnak, amikor támogatni kell az egyesületet, pedig ez nekik igazán nem jelentene gondot. Tiszteletre méltó kivétel Sturdza herceg” – példálódzott a diplomata. Azt is elmondta,
A vadászatot meg kell szeretni a természettel együtt, tisztelni kell a hajtókat, a kutyákat, „akik” a vadász igazi segítői.
Fotó: Bakó Zoltán
Saját vadásztörténeteiből is mesélt a diplomata. A bemutatott háromkilós agancsú dámszarvas elejtéséről is, ám ennél érdekesebb volt a muflontrófea története. Másfél évet várt, amíg végre sikerült a Mátrában elejtenie egy muflont, aminek a trófeáját meg is mutatta.
A muflon (szardiniai és korzikai eredetű kecskefélék csoportjába tartozó faj) becserkészése igen nehéz, ha elindult, nem áll meg, nem jelzi a találatot. De láttunk a bemutatott gyűjteményben rókatrófeát (viselője élő állapotban 13,7 kilót nyomott), egy 21,4 kilós aranysakálét (ezek Albániából „migrálnak” felénk), s ott voltak a Sturdza herceg által szívélyesen a bemutatóra kölcsön adott dél-afrikai antiloptrófeák is.
A diplomatáról azt hihetnénk, hogy halomra lődözött oroszlánt, elefántot, zebrát, zsiráfot, orrszarvút. Nos, nem így van. Osváth Pál elmondta,
Nem érdekel az elefánt, oroszlán, zsiráf, legfennebb egy varacskos disznót lőnék, de eddig még erre sem adódott alkalom.” Sturdza herceg viszont szeret Afrikában vadászni. Csak bivalyból huszonötöt ejtett el.
Osváth és Sturdza trófeái csütörtökig még megtekinthetők a Toldalagi-palota Kandalló termében.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
2 hozzászólás