Hirdetés
Hirdetés

A község, ahol az utcák 97 százalékán aszfalton lehet közlekedni

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Összesen 4,7 millió lejt költhetett a községben lévő utcák leaszfaltozására a székelyderzsi önkormányzat a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) kiírására pályázva. A munkálatokkal párhuzamosan az árvízkárokat is rendbe hozatták. Csak néhány kisebb utcára nem került burkolat.

Fülöp-Székely Botond

2021. június 08., 09:022021. június 08., 09:02

Székelymuzsnában 2,1, Székelyderzsben pedig 2,9 kilométernyi utcát aszfaltoztak le, miután sikeresen pályáztak a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) kiírására a megvalósításhoz szükséges 4,7 millió lejért – fejtette ki lapunknak István Adrián, a község polgármestere.

Az elöljáró közölte,

már tavaly jól haladtak a munkával, ám az árvízkárok és más műszaki gondok miatt három helyen nem lehetett leteríteni a beígért burkolatot.

Székelymuzsnában a Román utca egy szakaszán kellett idén még dolgozzon a kivitelező, Székelyderzsben pedig a Gidó és a Felszeg utcákban. Utóbbi helyszínen a munkálatokat megelőzően támfalat kellett építeni a patak mentén, mivel a tavalyi áradáskor annyira megrongálódott a meder, hogy munkagépekkel nem lehetett rámenni az útra. A Gidó utcában a Toró-hidat mosta el a megáradt patak, ami életveszélyessé vált. A kárfelmérés után kiderült, hogy ebben az esetben egy teljesen új átkelőt kell építeni, ezért tolódott az aszfaltozás.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A fém- és betonszerkezetű híd megépítésére 200 ezer lej kormánytámogatást kapott az önkormányzat, valamint további 50 ezer lejt utalt még Hargita Megye Tanácsa, így mostanra ennek kivitelezése is megvalósult.

Hirdetés

István Adrián azt is elmondta, jelenleg a szakfelügyelők ellenőrzésére várnak, viszont a projekt részeként vállalt aszfaltozás befejeződött. A munka révén a községben lévő utcák 97 százalékára került burkolat. A még aszfaltozatlan 10–20 méteres hosszúságú, néhány háztartást érintő részekkel kapcsolatban azt ígérte a polgármester, hogy mindenképp karbantartják, hiszen fontos, hogy ott is lehessen közlekedni. Ha lesz rá lehetőség, akkor idővel azokban is leterítik a közlekedést könnyítő burkolatot – tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés