
Fotó: Erdély Bálint Előd
Összesen 4,7 millió lejt költhetett a községben lévő utcák leaszfaltozására a székelyderzsi önkormányzat a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) kiírására pályázva. A munkálatokkal párhuzamosan az árvízkárokat is rendbe hozatták. Csak néhány kisebb utcára nem került burkolat.
2021. június 08., 09:022021. június 08., 09:02
Székelymuzsnában 2,1, Székelyderzsben pedig 2,9 kilométernyi utcát aszfaltoztak le, miután sikeresen pályáztak a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) kiírására a megvalósításhoz szükséges 4,7 millió lejért – fejtette ki lapunknak István Adrián, a község polgármestere.
Az elöljáró közölte,
Székelymuzsnában a Román utca egy szakaszán kellett idén még dolgozzon a kivitelező, Székelyderzsben pedig a Gidó és a Felszeg utcákban. Utóbbi helyszínen a munkálatokat megelőzően támfalat kellett építeni a patak mentén, mivel a tavalyi áradáskor annyira megrongálódott a meder, hogy munkagépekkel nem lehetett rámenni az útra. A Gidó utcában a Toró-hidat mosta el a megáradt patak, ami életveszélyessé vált. A kárfelmérés után kiderült, hogy ebben az esetben egy teljesen új átkelőt kell építeni, ezért tolódott az aszfaltozás.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A fém- és betonszerkezetű híd megépítésére 200 ezer lej kormánytámogatást kapott az önkormányzat, valamint további 50 ezer lejt utalt még Hargita Megye Tanácsa, így mostanra ennek kivitelezése is megvalósult.
István Adrián azt is elmondta, jelenleg a szakfelügyelők ellenőrzésére várnak, viszont a projekt részeként vállalt aszfaltozás befejeződött. A munka révén a községben lévő utcák 97 százalékára került burkolat. A még aszfaltozatlan 10–20 méteres hosszúságú, néhány háztartást érintő részekkel kapcsolatban azt ígérte a polgármester, hogy mindenképp karbantartják, hiszen fontos, hogy ott is lehessen közlekedni. Ha lesz rá lehetőség, akkor idővel azokban is leterítik a közlekedést könnyítő burkolatot – tette hozzá.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!