
A közösségi összefogásnak eredménye. Újjáépített épületeiket mutatta meg nekünk a házaspár
Fotó: Beliczay László
Munkával, építkezési anyagokkal és pénzzel is segítette a közösség a Benedek családot, akiknek tavasszal több épületük vált a tűz martalékává Oroszhegyen. A vállalkozók, civilek és intézmények példaértékű összefogásnak köszönhetően sikerült rendbe hozni a károkat.
2020. augusztus 31., 22:022020. augusztus 31., 22:02
Még most is erőteljesen él az oroszhegyi Benedek család emlékezetében az az áprilisi este, amikor a szomszédos istállóról átcsaptak a lángok épületeikre, hatalmas károkat okozva bennük.
Az idős házaspár hosszan mesélte lapunknak, miként menekítették ki az állatokat, hogyan léptek akcióba az önkéntes tűzoltók – összesen tizennégy autóval – és hogy

Gazdasági melléképületekben és lakóházakban pusztító tűzhöz riasztották a tűzoltókat pénteken este Oroszhegyre. A több mint hat órán át, szombat hajnalig tartó oltás utáni első felmérések szerint a keletkezett kár eléri az ötszázezer lejt.
A tűz következtében ugyanis istállók, illetve egy csűr égett le de a lángok két lakóházban is károkat okoztak. Persze még nagyobb baj is történhetett volna, ha nem érkezik időben a segítség. A házaspár információi szerint egyébként
Fotó: Beliczay László
Benedek Elek elmesélte lapunknak, hogy mindig is segítettek a helyiek, illetve a környékbeli lakók, ha valakit hasonló kár ért, de ha egy elpusztult állatról volt szó, akkor is összefogott a közösség. Noha ő maga is rendszerint segített másokon, nem vágyott soha ennek viszonzására.

Még füstöltek a leégett épületek romjai szombaton délben Oroszhegyen, ahol három lakóháznál és három gazdasági épületnél tombolt a tűz péntek éjszaka. A polgármesteri hivatal gyűjtést szervez a károsultak számára. A fedél nélkül maradt családnak már sikerült szállást találni.
– fogalmazott meghatódva a gazda. Mondta ezt azért, mert a számos civil, vállalkozó, a helyi önkormányzat és közbirtokosság, Hargita Megye Tanácsa, de a környékbeli tűzoltó egyesületek is hozzájárultak munkájukkal, pénzzel vagy éppen építkezési anyagokkal ahhoz, hogy a család élete újra helyreálljon.
Fotó: Beliczay László
A segítségnek nem is maradt el az eredménye, hiszen mindössze öt hónappal az eset után a házigazda már büszkén mutatta be, hogy
Fotó: Beliczay László
Végigsétáltunk a lovak, a juhok és a szarvasmarhák számára fenntartott istállóknál is, amelyekből csak néhány tégla maradt a tűz után, most már azonban újjá voltak építve. Benedek szerint nem csak nagyobbak, de talán szebbek, praktikusabbak is lettek, mint a korábbiak voltak. Arra is kitért, hogy még a mezőgazdasági munkájához nélkülözhetetlen, megrongálódott – de még menthető – munkagépei megjavítását is vállalta egy illető.
Fotó: Beliczay László
Fotó: Beliczay László
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!