
Sok vendéget is fogadnak az idősek, itt éppen a málnási nyugdíjaklub érkezett látogatóba a Szilvássy Carola Szeretetotthonba
Fotó: Szilvássy Carola Szeretetotthon/Facebook
Derűsen néz a 2025-ös esztendő elé Tóth Anna, a Diakónia Alapítvány otthongondozó szolgálatának és a Szilvássy Carola Szeretetotthonnak az igazgatója, annak ellenére, hogy az alapítványnak még költségvetése – ahogy az országnak sincs.
2025. január 08., 14:552025. január 08., 14:55
A folyamatos ápolásra szoruló, ágyhoz kötött és/vagy demenciával küzdő betegek ellátásában hiánypótló szolgáltatást nyújtó sepsiszentgyörgyi Szilvássy Carola Szeretetotthonban telt ház van. A 46 férőhelyes ápolóotthonban ha időközben egy-egy bentlakó elhalálozik, már várólistáról hívnak be valakit a helyére. Megesik az is, hogy az üresedésre várva a hozzátartozók már más megoldást találtak, máshol helyezték el az idős rokont, de
Azt, hogy az ilyen típusú ellátásra milyen nagy igény van, mutatja az is, hogy a családtagok nem egyszer a fennjáró időseknek fenntartott otthonba jelentik be az idős rokont, akiről azonban kiderül, hogy nem tud lemenni az étkezéshez, nem tudja magát ellátni, így felvételét vissza kell utasítaniuk – magyarázta Tóth Anna. A fennjáró bentlakóknak kijelölt épületszárnyban, ahol összesen 34 személyt befogadó modern kislakások állnak az idősek rendelkezésére, jelenleg is van 10 szabad hely.
A gazdasági élet minden területét érintő drágulási hullám nem kerülhette el a Szilvássy Carola Szeretetotthont sem, így
Erről a belső szabályzat értelmében már egy hónappal a drágítás életbe léptetése előtt értesíteni kell a hozzátartozókat, ez tehát megtörtént december első napjaiban, de az arányában csekély drágulás miatt senkit nem vettek ki az otthonból – tudtuk meg.
Mivel az otthongondozó szolgálatnak folyamatosan működnie kell, az autók fenntartásának, az üzemanyagnak, az ápoláshoz szükséges fogyóanyagoknak is emelkedett az ára, valamint a minimálbér is nőtt ezévtől,
– illetve meg is tette ezt már több mint húsz esetben. A költségvetés további 30 százalékát a szociális minisztérium állja, 10 százalékot a megyei tanács, a maradékot maguk az ellátottak, illetve az adófelajánlásokból is összejön egy elenyésző, 1 százaléknyi összeg.
A Diakónia által fenntartott idősotthonban önkéntesek is hozzájárulnak a bentlakók jóllétéhez: fodrászként, beszélgetőtársként, egy arcmasszázzsal, mozgásfejlesztéssel, sétáltatással vagy egyébbel.
Fotó: Szilvássy Carola Szeretetotthon/Facebook
Az idősotthon esetében szinte teljes egészében a bentlakók befizetéseiből tartják fent az épületet, biztosítják a fogyóanyagokat, illetve a személyzeti költségeket. Az idei évtől itt is meglesz a lehetőség arra, hogy támogassák az intézményt, vagy az adófelajánlásokat ide irányítsák: azt ugyanis tudni kell, hogy ezeket minden ágazat külön gyűjti és fogadja a maga kedvezményezettjeinek (idősek, gyermekek, fogyatékkal élők) köreitől.
A minimálbér emelése nyomán a bérnövekedés a Diakóniánál is magától értetődő, hiszen az alkalmazottak az alapítvány minden ágazatában – a fogyatékkal foglalkozóknál és a gyermek- és családsegítő ágazatban – a Sanitas szakszervezet tagjai, kollektív munkaszerződésük értelmében tehát az ő fizetésük is megnő, noha nem minimálbérért dolgoznak – tájékoztatott az igazgatónő.
„Nem gondolom, hogy vészjósló évnek néznénk elébe, de március-áprilisban lesz végleges költségvetésünk, amikor látjuk, ki mennyivel tud hozzájárulni. Ez már a civil szervezetek menedzsereinek a nehézsége, hogy ennyire nem kiszámítható a költségvetés” – zárta beszélgetésünket Tóth Anna.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.
szóljon hozzá!