Újabb játszótéri elemeket helyeztek ki a csíkszeredai központi parkban, az elkerített övezet azonban még építőtelep, ezért arra kérik a szülőket, hogy a munkálatok befejezéséig ne engedjék a gyerekeiket ott játszani.
A prefektus azon rendeletére várnak a polgármesterek, amely megszabja, hogy milyen létszámmal folytathatják az önkormányzati munkát. Alternatívaként nem sok megoldás mutatkozik, a béralap csökkentése szinte lehetetlen.
Elbontott hidak és nagyobb szakaszon felmart aszfaltréteg is jelzi, hogy ismét hozzáláttak a kilenc éve megpályázott udvarhelyszéki nagyberuházás megvalósításához, amely során mintegy 50 kilométernyi utat korszerűsítenek.
Belép a lakossági gázszolgáltatás piacára a legnagyobb román gázipari vállalat, a Romgaz – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál cikke alapján.
Az üzemanyag literenkénti ára akár a 10 lejt is elérheti Romániában, ha a kőolaj világpiaci ára hordónként 120–130 dollárra emelkedik, és tovább nő a gázolaj tonnánkénti ára – jelentette ki kedden Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Rakéták robbanására ébredtek Dubajban: egy székelyföldi származású, ott élő férfi a Rádió GaGának mesélt arról, milyen volt testközelből megtapasztalni a Közel-Keleten kiéleződött konfliktus első óráit, és hogyan reagált a város a támadásokra.
Kedden, 91 éves korában elhunyt Kerestély Zsolt zeneszerző – közölte a bukaresti Constantin Tănase Revüszínház.
Tűz ütött ki kedden délután egy székelyudvarhelyi lakóházban. A Rózsa utcába több tűzoltó- és mentőegységet vezényeltek ki, két embert pedig kórházba vittek.
Eltűnt egy 13 éves, a Maros megyei gyermekvédelem által családjából kiemelt lány kedden Marosvásárhelyen. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásához.
A közlekedésügyi rendőrség válaszára vár a marosvásárhelyi önkormányzat, hogy kiderüljön mikor állhat újra munkába a szabálytalanul parkoló járműveket elszállító vontatóautó. A szolgáltatást január végén szüntették be.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke mond ünnepi beszédet az idei március 15-i ünnepségen Kézdivásárhelyen – jelentette be Bokor Tibor polgármester kedden a közösségi oldalán.
A szenátus közigazgatási bizottsága kedden kedvező jelentést fogadott el a barnamedve-kilövési kvótát meghatározó törvénytervezetről.
Csinta Samu kapcsán legutóbb tavaly áprilisban, a Kovászna megye sporttörténetét a 18. század végétől számba vevő Háromszéki sportcsillagok kapcsán írtunk. Most az Ajtók kilátással című kötetével igyekszik eleget tenni olvasótábora elvárásainak.
Tűz pusztított egy gelencei háznál hétfőn hajnalban: a lángok felemésztették az otthon tetőszerkezetét, a melléképületeket és egy autót. Pap László és családja most segítségre szorul, hogy mihamarabb visszaköltözhessenek az épületbe.
Kigyulladt egy lakóház kedden délután Székelyudvarhelyen, a tulajdonosa egészségügyi ellátásra szorul. A tűzoltók a tűz továbbterjedését próbálják megfékezni.
Újra lehet látogatni a betegeket a székelyudvarhelyi kórházban jövő hét elejétől – adta hírül az intézmény Facebook-oldalán.
A téli szünet után újranyitott az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély és új kiállítási tárgyat is megcsodálhatnak mindazok, akik betérnek a szépen karbantartott épületbe.