Csíkszeredából is látni lehetett egy csíkcsicsói gazdasági melléképületben csütörtök délután keletkezett tűz füstjét. A harmincezer lejes anyagi kárral járó tűzesetben két juh is elpusztult.
Ötödik alkalommal hirdetett nemzetközi fotópályázatot a csíkszeredai F’10 fotóklub, és ezúttal is a legjobb száz fotót keresték. A Best 100 elnevezésű kiállítást csütörtök délután nyitották meg a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.
A Sepsiszentgyörgyön zajló női kosárlabda Román Kupa nyolcasdöntőjének első napján a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC magabiztos játékkal győzte le a Kolozsvári U csapatát, és sikerének köszönhetően a háromszéki együttes készülhet a pénteki elődöntőre.
A huszonöt év után átdolgozott Apám tánca című előadást mutatja be jövő héten az Udvarhely Néptáncműhely. A felújított előadásban hagyományos erdélyi néptáncokat láthat a közönség.
13 új gyógyszer kerül az ártámogatott és ingyenes orvosságok listájára. Az új, nemzetközi elnevezésű gyógyszerek támogatásáról csütörtöki ülésén döntött a kormány.
Több órás várakozás után hallgatta meg Maros megye főtanfelügyelője a koronkai általános iskola szülői bizottságának képviselőit, akik azért fordultak hozzá, mert az iskolában román igazgatót neveztek ki.
Ana Birchallt javasolja ideiglenes jelleggel az igazságügyminiszteri tisztségbe a kormányfő.
Mintegy 800 ezer euróba kerül a december elején részben leégett kommandói iskola újjáépítése, ehhez különböző forrásokból igényelnek támogatást. Eközben több helyen pénteken is várják a tanintézetnek szánt könyvadományokat.
Zökkenőmentesen zajlik a közlekedés a megyei besorolású utakon Hargita megyében: több mint hatvan hóeltakarító munkagéppel dolgoznak megyeszerte a csúszásmentesítéséért felelős vállalkozások. A csíki térségben pedig 24 munkagéppel takarítják az utakat.
A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság járványtani osztályának jelentése szerint január 30. – február 5. között 1400 pácienst diagnosztizáltak heveny felső légúti fertőzéssel, közülük hatot utaltak be kórházba.
50 millió lejt hagyott jóvá az Első autó program folytatására csütörtöki ülésén a kormány, abból a költségvetésből, amelyet 2016-ra szavaztak meg, de nem használtak fel – számol be az Agerpres.
Pontosan meghatározott folyamatok és gondosan összeválogatott hozzávalók – köztük a pityóka és a kötelező „kellék”, a kovász –, a készítő rutinja, illetve nagy fokú hozzáértése teszi ízében és kinézetében is összetéveszthetetlenné a kemencében sült hagyományos csíki házi kenyeret.
A Magyar Polgári Pártnak az RMDSZ listáján tisztséget nyert két parlamenti képviselője hat irodát nyit Székelyföldön. Továbbá lapunk azt is megtudta, hogy az autonómia kérdését érdemben szeretnék tárgyalni.
„Dendrológiai park” Gyergyószentmiklóson: a Csiky-kert szinte csak nevében őrzi titulusát. Az egykor Csiky Dénes által beültetett 185 féle fa sorsa kérdéses, ami most van, az széldöntés, falopás, őzre támadó kóbor kutyák jelenléte.
Lemondott tisztségéről Florin Iordache, a Grindeanu-kormány igazságügyi minisztere csütörtökön, annak a – büntetőjog korrupcióellenes szigorán enyhítő – sürgősségi kormányrendeletnek a kezdeményezője.
Érmekkel tértek haza a Marosvásárhelyi H2O Team Sportklub versenyzői az Izvorani-i Olimpiai Központban megrendezett Föderáció Kupáról.
Főleg ősszel és télen szárad ki jobban az atópiás bőr, azaz ismertebb nevén az ekcémával küzdők bőre. A hideg időjárás, a fűtés miatti száraz, meleg levegő vagy a túlöltöztetés is befolyásolja ezt. Gáspár Réka bőrgyógyásszal beszélgettünk.
A legfrissebb felmérések szerint Romániában minden ötödik nő élete során legalább egyszer családon belüli erőszak áldozata lesz. Sokakat felpofoznak, megvernek, késsel vagy más veszélyes tárggyal fenyegetnek meg.
Egyelőre nem túl nagy az igyekezet az udvarhelyszéki vállalkozók részéről, hogy kitöltsék azt a kérdőívet, amellyel az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége igyekszik valós képet alkotni a térség munkaerőpiacáról.