Az Édesanyák hetét tartják május 8–13. között Csíkszeredában a Csíki Anyák Egyesületének szervezésében. Az esemény központi helyszíne a megyeháza márványterme.
Noha jogerős bírósági ítélet rendelkezik arról, hogy el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatalnak is otthont adó épületről, ez valójában nem ilyen egyszerű: a beavatkozás ugyanis engedélyköteles, és ezt a jóváhagyást a polgármesteri hivatalnak kell kérnie.
Egykori és jelenlegi tagjaival, vendégeivel, segítőivel közösen ünnepelte fennállásának harmincötödik évfordulóját a Szentegyházi Gyermekfilharmónia.Vezetőjükkel, Haáz Sándorral beszélgettünk az elmúlt évekről, jelenről és jövőről.
Járjunk kerékpárral munkába, Cycle to Work felhívással fordult a sepsiszentgyörgyiekhez egy kezdeményező csoport.
Innovációs központot és startup vállalkozói házat tervez a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a volt Román Nemzeti Bank három évvel ezelőtt a város tulajdonába került épületének két szintjén.
A centrista Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a szavazatok 65,5-66,1 százalékával, míg a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen a voksok megközelítőleg 33,9-34,5 százalékát szerezhette meg.
A Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör nőszövetségei szombaton az anyák napja jegyében tartották éves közgyűlésüket a Bethlen-lakótelepi unitárius templomban. A vendéglátó Báró Hajna Nőszövetség tagjai szívélyes házigazdái voltak asszonytestvéreiknek.
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg Székelyudvarhelyen a Kékiringó Néptáncfesztivált az elmúlt napokban. A rendezvény gálaműsorát szombat délután a Művelődési Házban tekinthették meg az érdeklődők.
Középiskolások számára szervezett nyílt napokat szombaton a fémiparban érdekelt németországi Engmatec Kft. csíkszeredai székhelye. A diákoknak bemutatták a céget, működés közben tekinthették meg a munkagépeket, és álláslehetőségekről is szó esett.
Hetedik alkalommal szervezte meg Csíkszentdomokos önkormányzata és a Felcsík Kistérségi Társulás, illetve társszervezőként a gyergyószentmiklósi Krigel Sport Klub a Csíkszentdomokosi Lovasnapot, vasárnap.
Sűrített levegővel hajtott járművek versenyeztek Egerben pénteken és szombaton, a X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen 48 csapat – köztük több külföldi (romániai, cseh, lengyel, észt, litván, lett) egyetem, köztük a Sapientia EMTE – mérnökhallgatói álltak rajthoz.
Tele vannak energiával az igazi, hamisítatlan rockzenét játszó székelyudvarhelyi Caravel együttes tagjai, ezt az energiát pedig arra fordítják, hogy feldolgozások mellett minél több saját zeneszámmal robbanjanak be a köztudatba.
Miután „drága baromságnak” is nevezték Maros megye és Románia egyik legnépszerűbb rendezvényét, a segesvári önkormányzat tagjai úgy döntöttek, mégis támogatják a nemzetközi elismertségnek örvendő Középkori Fesztivál idei megszervezését.
Orvosválsággal kell megküzdenie az országnak, miután hozzávetőlegesen 12 ezer szakember külföldre vándorolt – nyilatkozta Florian Bodog egészségügyi miniszter a Digi24 hírtelevízió egyik vasárnapi műsorában.
Csíkszeredának és környékének szüksége van egy ilyen rendezvényre – fogalmazódott meg a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron a látogatók, kiadók és szervezők részéről. A vásárt csütörtöktől vasárnapig lehetett látogatni.
A banki átutalások eltérítését célzó, újfajta csalási módszerre hívja fel a cégek figyelmét az Országos Rendőr-főkapitányság.
Hétfőtől kérvényezhetik a szülők azoknak a gyermekeknek az óvodába való újraíratását, akik a 2017-2018-as tanévben is óvodások voltak, és még nem iskolakötelesek; május 20-ától fogadják azoknak a jelentkezését, akik eddig nem jártak óvodába.
A romániai kórházakból évente megközelítőleg ezer gyermeket nem visz haza az édesanyjuk, legtöbbjüket kevéssel megszületésük után hagynak ott. Tavaly ez a szám Maros megyében 39 volt, a tendencia viszont csökkenőben van.
Az egész magyar nyelvterületet átfogó novella-, vers-, mese- és regénypályázatot hirdet a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.