Ha a következő állítások közül legalább négyre igennel válaszol, súlyos anyagi megfosztottságban él

Ha a következő állítások közül legalább négyre igennel válaszol, súlyos anyagi megfosztottságban él

Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint Románia lakosságának szinte egyötöde alapvető anyagi javaktól súlyosan megfosztottan élt 2017-ben. De mit is értenek alapvető anyagi javaknak? Íme, a leírások.

Maros Művészegyüttes: nincs román állami támogatás

A Maros Művészegyüttes két tagozata hétfőn közös sajtótájékoztatón ismertette eddigi sikereiket, illetve a közeljövő terveit. Az együttes székhelyén, a színpadon jelen volt Barabási Attila Csaba igazgató mellett Rea Madella Ioannidu, a Ciprusi Kulturális Örökség Alapítvány elnöke is.

Maros Művészegyüttes: nincs román állami támogatás
2018. április 24., kedd

Továbbra is a könyv a legszebb ajándék

2018 tavaszán Csíkszeredában a könyvesboltok legnépszerűbb könyvei Tompa Andrea és Vida Gábor művei – legalábbis ez derült ki, amikor több könyvesboltban az idei „slágerkönyvekről” érdeklődtünk.

Továbbra is a könyv a legszebb ajándék
2018. április 24., kedd

Szent György napja: ősi pásztorünnep

Április 24-én ünnepeljük sárkányölő Szent György napját. A katonaszent névünnepéhez számos népi hiedelem is társul.

Szent György napja: ősi pásztorünnep
2018. április 24., kedd

Hét kilométernyi útra kerül új burkolat Szépvíz községben

Két hete fogott hozzá Szépvíz község 6-os és 53-as jelzésű községi útjának felújításához a kivitelező cég. A hét kilométernyi útszakasz aszfaltozását, a szükséges vízelvezető árkok, járdák, parkolók kialakítását jövő nyárig kell befejezni.

Hét kilométernyi útra kerül új burkolat Szépvíz községben
2018. április 24., kedd

Pünkösdig betömik a krátereket – kezdődik a kátyúzás Csíkszeredában

Az aszfaltozott utak alaposan megrongálódott burkolatát kell elsőként helyreállítani, ezért kátyúzással kezdődik keddtől a nyári útkarbantartás Csíkszeredában. Később több utcában is aszfaltoznak, illetve új járdaszakaszok is készülnek.

Pünkösdig betömik a krátereket – kezdődik a kátyúzás Csíkszeredában
2018. április 24., kedd

Jövő hónaptól lép érvénybe az új egészségügyi keretszerződés – elégedetlenek a háziorvosok

Hiábavaló volt a sok egyeztetés, tiltakozás, gyakorlatilag alig változott a háziorvosok keretszerződése – legalábbis így vélik a lapunk által megkérdezett háziorvosok. Néhány fontosabb változást összegyűjtöttünk.

Jövő hónaptól lép érvénybe az új egészségügyi keretszerződés – elégedetlenek a háziorvosok
2018. április 23., hétfő

Úgy számolnak, hogy júniusban már újraindulnak a járatok a marosvásárhelyi reptéren

Minden jel arra utal, hogy június 11-től hetente repülhetnek charter járatok a marosvásárhelyi reptérről a törökországi Antalyába, és a Wizz Air gépei is újra leszállhatnak a felújított pályán. Erről beszéltek az illetékesek a hétfői helyszíni sajtótájékoztatón.

Úgy számolnak, hogy júniusban már újraindulnak a járatok a marosvásárhelyi reptéren
2018. április 23., hétfő

Elbontják, majd újra felépítik az udvarhelyi Lidl áruházat

Bezárt hétfőn a székelyudvarhelyi Lidl áruház, utoljára múlt vasárnap lehetett itt vásárolni. A bezárást hamarosan az épületszerkezet lebontása követi.

Elbontják, majd újra felépítik az udvarhelyi Lidl áruházat
2018. április 23., hétfő

Megtiltották a fürdőzést a Szent Anna-tóban

Idén nyártól tilos lesz a Szent Anna-tóban fürödni. A szigorítás célja, hogy megőrizzék a víz minőségét, ugyanis a fürdőzők miatt sok naptej kerül a vízbe, szennyezve a tavat.

Megtiltották a fürdőzést a Szent Anna-tóban
2018. április 23., hétfő

Már nyár végén elkezdődhetnek a beköltözések az új udvarhelyi szociális lakásokba

Mindössze három nap áll rendelkezésükre azoknak a székelyudvarhelyi – állandó vagy ideiglenes – lakcímmel rendelkező személyeknek, akik bérlőkként beköltöznének a csereháti lakónegyed újonnan épült szociális lakásaiba.

Már nyár végén elkezdődhetnek a beköltözések az új udvarhelyi szociális lakásokba
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2018. április 23., hétfő

Lassan haladnak a tűzvédelmi engedélyek megszerzésével Háromszéken

Csigatempóban halad Kovászna megyében a tűzvédelmi engedélyeztetés: a tervek, igénylések nagy részét kénytelenek visszautasítani.

Lassan haladnak a tűzvédelmi engedélyek megszerzésével Háromszéken
2018. április 23., hétfő

Jövő héten nyitják meg a sugásfürdői szabadidős létesítményeket

Sugásfürdőn május elejétől kezelőközpont, teniszpálya, mászófal, minigolfpálya és erdei kalandpark várja a látogatókat. Az önkormányzat tulajdonában levő szabadtéri létesítmények májustól október végéig, hétfőtől vasárnapig 11 és 19 óra között tartanak nyitva.

Jövő héten nyitják meg a sugásfürdői szabadidős létesítményeket
2018. április 23., hétfő

Akár név nélkül is lehet jelenteni az illegális szemetelőket

A Csereháton, Szejkefürdőn, a vasúti sínek mentén, a Bosnyák-, a Fehéres-, az Árpád-, a Szejke- és a Varga-patak medrében, valamint a Nagy-Küküllő Udvarhelyhez tartozó partszakaszán takarítottak hétfőn és az elmúlt hétvégén a városháza Föld-napi akciója részeként.

Akár név nélkül is lehet jelenteni az illegális szemetelőket
2018. április 23., hétfő

Folyamatos anyagi bizonytalanságban az értelmi sérülteket fejlesztő intézmény – betelt a pohár

Továbbra is keresik a megoldást a gyergyószéki értelmi sérülteket foglalkoztató és fejlesztő központ problémájára. A Gyergyószentmiklóson 21. éve létesült Napsugár az esőben Egyesület által működtetett napközi léte folyamatosan veszélyben van.

Folyamatos anyagi bizonytalanságban az értelmi sérülteket fejlesztő intézmény – betelt a pohár
2018. április 23., hétfő

Játszóteret építettek, ősztől katolikus óvoda indul a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József Plébánián

Se park, se játszótér nem található Gyergyószentmiklós felszegi részén. Az állítás csak múltidőben igaz már, hamarosan befejezik a Munkás Szent József templom udvarán a lipinkákkal, hintákkal és padokkal bebútorozott teret.

Játszóteret építettek, ősztől katolikus óvoda indul a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József Plébánián
2018. április 23., hétfő

Jó eséllyel azok nyertek a legutóbbi nyugtalottón, akik március 21-én csak leszaladtak vásárolni valamit

Legalább tízezer lejjel gazdagabb lett az, aki 2018. március 21-én 38 lej és 38,99 lej közötti értékben vásárolt, és meg is tartotta a pénztárszalagot – ezeket a számokat sorsolták ki ugyanis a nyugtalottó vasárnapi rendes havi húzásán.

Jó eséllyel azok nyertek a legutóbbi nyugtalottón, akik március 21-én csak leszaladtak vásárolni valamit
2018. április 23., hétfő

Örménykeresztes emlékjel Udvarhelyen

A nyolcéves Székelyudvarhelyi Magyarörmény Kulturális Egyesület az Örmény Genocídium 103. évfordulóján emlékjelállítással koronázta meg eddigi tevékenységét.

Örménykeresztes emlékjel Udvarhelyen
Örménykeresztes emlékjel Udvarhelyen
2018. április 23., hétfő

Örménykeresztes emlékjel Udvarhelyen

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye