Kovászna megyében 11,5 millió lejre lenne szükség ahhoz, hogy a tavaszi árvízkor megrongálódott közúti infrastruktúrát – utakat és hidakat – helyreállítsák.
Lezárult a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) Egy gyümölcsfa a jövő nemzedékének programja. Idén közel négyezer őshonos gyümölcsfát osztottak szét a háromszéki vidéki családoknak.
Tizenegyedik alkalommal rendeznek dísznövény-kiállítást Székelyudvarhelyen, a megnyitó csütörtök délután négy órakor lesz a városi parkban.
Fotópályázattal folytatódik a Túl korán érkeztem elnevezésű adománygyűjtő kampány, amelyet a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvánnyal (SZKA) közösen szervez az Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete.
Már a vége felé tartanak a munkálatokkal a székelyudvarhelyi Cserehát-negyed szociális tömbházaiban. Várhatóan ősz elejétől negyvennyolc egy-, illetve kétszobás lakásba lehet beköltözni.
Mindössze hatan jelentek meg szerdán a csíkszeredai Petőfi utcában arra a felhívásra, hogy máshonnan vásárolt perecet egyenek a nemrég megnyitott, András bácsi finom falatai nevű sütöde előtt.
Európa-nap címmel szervezett összetett rendezvényt szerdán Csíkszeredában Hargita Megye Prefektusi Hivatala és Hargita Megye Tanácsa a megyei tanfelügyelőség, a Virtus Vivens Egyesület és a Tóth Larisa Táncstúdió közreműködésével.
Csütörtöktől négy napon át a magyar kultúráé lesz a főszerep Maroshévízen, ahol idén hetedszerre szervezik meg a Magyar Művelődési Napokat.
Terepi gyakorlati eszközöket adományozott szerdán a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola erdésztechnikus és erdészszakmunkás diákjai számára a magyarországi Országos Erdészeti Egyesület és a Kárpát-medencei Erdészek, Vadászok, Természetjárók Alapítvány.
Háromszéken csak Sepsiszentgyörgyön lehet letenni a gépkocsivezetői-vizsga gyakorlati próbáját – döntött a Kovászna megyei prefektúra. A május 21-től érvényes szigorítás kapcsán a kézdivásárhelyiek úgy érzik, hátrányosan megkülönböztetik őket.
Azt, hogy a Rubik-kockát magyar tudós fedezte fel, minden magyar tudja, de hogy az első színes televízió vagy a bogárhátú Volkswagen is magyar feltaláló nevéhez fűződik, kevésbé köztudott. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhat meg az, aki ellátogat a Deus Providebit Tanulmányi Házba.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Érdekes fejlemény történt, miután a Milvus csoport szakemberei kedden bejelentették, hogy a rendőrséghez fordultak az állatmentő központból eltűnt három bütykös hattyú ügyében.
Másfél éves szünet után, hétfőtől újra fizetős lesz a parkolás Marosvásárhelyen. A városi képviselő-testület korábban elfogadott határozata értelmében az eddiginél több utcában kell majd bérletet, parkolójegyet váltani, és nemcsak délután öt óráig, ahogy korábban volt...
A DIICOT marosvásárhelyi területi egysége 68 házkutatást tartott az ország egész területén egy olyan bűnügyben, amelyben több orvost és asszisztenst közokirat-hamisítással, csalással, bűnözői csoport létrehozásával, hivatali visszaéléssel és számítógépes csalással gyanúsítanak.
Ez a hét bizony a diákoké Székelyudvarhelyen, ugyanis kedden kezdetét vette a Diáknapok, mi mással, mint a hagyományos felvonulással. Szerdán délután zajlik a nagy bemutatkozás, csütörtökön koncert, egyéb programok, időpontok pedig itt.
Új arculattal és elgondolásokkal jelentkezik a Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által szervezett, harmadik könyvvásár, ez a vásár terének berendezésében is megmutatkozik majd. A Csíkszeredai Könyvvásár helyszínén Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere „kalauzolt” végig.
Újabb nagy nemzetközi, külföldi és hazai nevekkel bővült a második VIBE Fesztivál fellépőinek listája. Július 5-8. között olyan előadók is ellátogatnak a Maros-partra, akikkel eddig még nem találkozhatott a romániai fesztiválközönség.
Csütörtökön, a húsvét utáni negyvenedik napon Jézus mennybemenetelére emlékeznek a keresztények. Római katolikus elnevezése Urunk mennybemenete, áldozónap, magyar nyelvterületen áldozócsütörtök, főünnep. A szentmiséket ünnepi rend szerint tartják a templomokban.