Idén nyáron is kevesebb a véradó az év más időszakaihoz képest

Idén nyáron is kevesebb a véradó az év más időszakaihoz képest

Fokozottan számít az önzetlen véradók segítségére a Hargita Megyei Vérközpont, mivel a nyári hónapokban mindig jóval kevesebben adnak vért a szükségesnél.

Ötszáz eurós támogatás: az érdeklődésnél csak a bürokrácia nagyobb

Nagy az érdeklődés az állam által felajánlott havi 500 eurós foglalkoztatási támogatás iránt, ám a munkaadók panaszkodnak a bürokrácia miatt.

Ötszáz eurós támogatás: az érdeklődésnél csak a bürokrácia nagyobb
2018. augusztus 21., kedd

Csíki játszótereket, feredőt újítottak fel a külföldi önkéntesek

 Angliából és Svájcból érkezett önkéntes fiatalok dolgoztak az elmúlt hetekben több csíki településen. Felújítottak három iskolai játszóteret, illetve a borzsovai feredőt is.

Csíki játszótereket, feredőt újítottak fel a külföldi önkéntesek
2018. augusztus 21., kedd

Álhírek miatt nem vesznek részt a felnőttképzésben a szociális segélyből élők

Visszalépett a cégalapítási szándéktól a sepsiszentgyörgyi Őrkő lakótelep több lakosa is, amikor felröppent az álhír, miszerint már a tanfolyamon való részvétel esetén megvonják a szociális segélyt. Újra kell kezdeni a meggyőző munkát.

Álhírek miatt nem vesznek részt a felnőttképzésben a szociális segélyből élők
2018. augusztus 21., kedd

Székházfelújítás alatt sem kerülnek raktárba a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményei

Két hét alatt három helyszínen mutatkozik be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Képzőművészeti, illetve Kós Károly és Gyárfás Jenő gyűjteményéből mutat be válogatást Budapesten, Pécsett és Székelyudvarhelyen.

Székházfelújítás alatt sem kerülnek raktárba a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményei
2018. augusztus 21., kedd

Hosszú négy év volt, de sikerült megmenteni a kislány látását

Évekig műtétekre, kezelésekre vitték a szülők a most hatéves borszéki Lucaci Szendikét, rendületlenül küzdöttek a látásáért. Néhány napja tértek haza Budapestről, és csupa jó hírekről számolt be Bajkó Mónika, Szendike édesanyja.

Hosszú négy év volt, de sikerült megmenteni a kislány látását
2018. augusztus 21., kedd

Augusztus végéig hosszabbított programmal működik az útlevélosztály

Hetente ezer autóbeíratási kérvényt iktatnak a marosvásárhelyi szakhivatalnál, és naponta 200–250 személy szeretne útlevelet csináltatni, cserélni, ezért mindkét hivatalnál augusztus 31-ig meghosszabbították az ügyfélfogadást.

Augusztus végéig hosszabbított programmal működik az útlevélosztály
2018. augusztus 21., kedd

A templom, ahol a gyergyóiak kacagni tanultak a misén

Egy évtizede annak, hogy felépült, felszentelésre várt egy új templom. Lakónegyedben, sokszínű emberek közelében valósult meg. Alakja nem hagyományos, mint ahogy az sem, ami odabent zajlott. A gyergyószentmiklósi Bucsin-negyediek ekkor kezdtek kacagni tanulni... a misén. Tízéves történelmet mesél a fele-felében osztozó két plébános.

A templom, ahol a gyergyóiak kacagni tanultak a misén
2018. augusztus 21., kedd

Riadalom Csíkszeredában: többször is fel kellett kutatni az udvarokra betörő medvét

Rekordgyorsasággal érkezett meg a környezetvédelmi minisztériumból a kilövési engedély arra a medvére, amely kedd reggel jókora riadalmat keltett Csíkszeredában.

Riadalom Csíkszeredában: többször is fel kellett kutatni az udvarokra betörő medvét
2018. augusztus 21., kedd

Tűzifa a gyergyói otthonnak testvérvárosi kenyerből

Napok óta árusítják Békésen a Testvérvárosok kenyerét, amelyhez gyergyószentmiklósi búzát is őrlettek, és amelynek árával, illetve az adományként befolyó összeggel a gyergyószentmiklósi Szent Anna-ház téli tűzifájához járulnak hozzá.

Tűzifa a gyergyói otthonnak testvérvárosi kenyerből
2018. augusztus 21., kedd

Nyári akadémia és fesztivál Segesváron

Romániai, magyarországi, németországi és horvátországi egyetemi hallgatók ismerkednek a nemzeti kisebbségek életével, a többség és kisebbség viszonyával az idei Pro Etnica Interkulturális Nyári Akadémián, amely Segesváron kezdődött hétfőn. Közben szerdán kezdetét veszi a Pro Etnica Interkulturális Fesztivál is.

Nyári akadémia és fesztivál Segesváron
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2018. augusztus 21., kedd

Elhagyta a baleset helyszínét az autóvezető, utasai is vele tartottak

Két parkoló autót megrongált, majd egy oszlop kitörése után egy ház kerítésének csapódva állt meg egy autó Máréfalván vasárnapra virradóan – számol be keddi közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Elhagyta a baleset helyszínét az autóvezető, utasai is vele tartottak
2018. augusztus 21., kedd

A Gyermekfilin a világ szeme

Mosolyokat, könnyeket egyaránt fakasztó Szent István-napi hangversennyel kelt útra nyári turnéjára a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vasárnap – célállomás Svédország.

A Gyermekfilin a világ szeme
A Gyermekfilin a világ szeme
2018. augusztus 21., kedd

A Gyermekfilin a világ szeme

2018. augusztus 21., kedd

Díjazták a legszebb udvarhelyi virágos portákat

A Szent István-napok alkalmával több kategóriában és több ezer lej értékben osztott ki levásárolható virágutalványokat a polgármesteri hivatal a Virágos Székelyudvarhely elnevezésű program nyertesei között.

Díjazták a legszebb udvarhelyi virágos portákat
2018. augusztus 21., kedd

Veszélyesen rongálódnak a hidak a Hargitán – óvatosságra intik a sofőröket

Riasztóan gyatra állapotban van több híd is a 13A jelzésű országút Csíkszereda és Szentegyháza közötti szakaszán, ezért a közúti forgalomban részt vevőknek is ajánlott az óvatosság. Az országos útügy csak az útpadka megerősítésére tud költeni, a hidak korszerűsítésére egyelőre nincs pénz.

Veszélyesen rongálódnak a hidak a Hargitán – óvatosságra intik a sofőröket
2018. augusztus 21., kedd

Szent István-napok képekben

Koncertek, kézműves standok és lacikonyhák a Patkóban, Koronaudvar gyermekprogramokkal a református kollégium udvarán és az elmaradhatatlan tűzijáték. Fotókon mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szent István napján a székelyudvarhelyiek.

Szent István-napok képekben
Szent István-napok képekben
2018. augusztus 21., kedd

Szent István-napok képekben

2018. augusztus 21., kedd

Csíkszeredába tévedt egy medve, és elaludt egy portán

Több Tudor-lakótelepi udvarba is betört a medve kedden hajnalban Csíkszeredában, a Puskaporos és Szász Endre utcákban kerítéseket rongált meg, illetve megölt egy kecskét. A medve jelenleg is az említett városrészen van, hatóságiak biztosítják a helyszínt.

Csíkszeredába tévedt egy medve, és elaludt egy portán
2018. augusztus 20., hétfő

Tegyük együtt könnyebbé a hátrányos helyzetű családoknak a tanévkezdést!

Nehéz anyagi helyzetben élő csíki családok gyermekei számára indít harmadik alkalommal jótékonysági tanszergyűjtő akciót a Székelyhon közösen a csíkszeredai Juventutti Alapítvánnyal. A tanszeradományokat több gyűjtőponthoz is le lehet adni.

Tegyük együtt könnyebbé a hátrányos helyzetű családoknak a tanévkezdést!

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye