Számos hiányossága van a magáncsődtörvénynek

Számos hiányossága van a magáncsődtörvénynek

Számos hiányosságot tartalmaz a magáncsőd intézményét bevezető, illetve az eljárást részletező, múlt héten elfogadott törvény – hívták fel a figyelmet a csődeljárásban jártas szakemberek.

Bíró Blanka

Kőrössy Andrea

2015. május 25., 19:212015. május 25., 19:21

A Transilvania felszámolócég által készített, a Hotnews.ro hírportál által ismertetett tanulmány szerint egyrészt problémás lehet, hogy a jogszabály szerint csődeljárási bizottságot fognak alapítani, amelyben azonban nem kapnak helyet az adósok képviselői.

A bizottságnak döntéshozó és ellenőrző hatásköröket biztosítanak, vagyis a tagok rendelkezhetnek majd a fizetésképtelenségi eljárást igénylő magánszemélyek iratairól, ez pedig „a gyakorlatban komoly nehézséget és aggályokat okozhat” a szakemberek szerint. Egy másik kérdéses előírás, hogy bizonyos esetekben a csődeljárási hatóság bíróságként tevékenykedhet anélkül, hogy az érintett magánszemélynek megadnák a fellebbezés lehetőségét, ez pedig az igazságügyi szolgáltatásokhoz való szabad hozzáférés jogát korlátozza.

A felszámoló azt is kifogásolja, hogy a legalább ötéves munkaviszonnyal rendelkező bírósági végrehajtók és csődvédelmi szakemberek automatikusan felkerülnek arra a listára, ahonnan a fizetésképtelenségi eljárást igénylő magánszemélyek mellé csődvédelmi biztost rendelnek ki, ezzel szemben viszont az ügyvédeknek és közjegyzőknek külön vizsgát kell letenniük, hogy felkerüljenek a listára.

Vasile Godîncă-Herlea ügyvéd, a Transilvania felszámoló tagja rámutatott: a hiányosságok ellenére a magáncsődre vonatkozó törvénynek számos előnye is van, a legfontosabb ezek közül, hogy második lehetőséget biztosít a jóhiszemű, bajba jutott adósoknak, megvédve őket a hitelezőktől. Mint kiderült: amennyiben valamilyen oknál fogva nem lehetséges a tartozások átütemezése, a fizetésképtelenné vált polgár javainak elárverezése is megadott előírások szerint történik.

A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a jogszabály elsősorban azt próbálja megakadályozni, hogy a rosszul fizető adósok utcára kerüljenek, ennek érdekében például kedvező bérleti szerződést köthetnek a jelzáloghitelesekkel. Romániában ugyan nem készült hatástanulmány a csődtörvény várható következményeiről, de például Franciaországban az eljárás bevezetése óta 700 ezer, magánszemélyek fizetésképtelenségére vonatkozó ügyet indítottak el, míg az Egyesült Államokban 1,3 millióan kértek ilyen jellegű védelmet.

Márton Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselő rámutatott: ugyan a bankoknak nem tetszik, hogy a csődeljárást kérő ügyfelek számára már nem tudnak büntetőkamatot felszámolni, a jogszabály azonban szerinte jó megoldás a társadalom számára.

A politikus úgy vélekedett: a törvény minden érintett fél számára okoz kellemetlenségeket, de egyértelmű előnye, hogy az eladósodott család nem marad fedél nélkül. Márton elmondása szerint országos szinten mintegy 800 ezer magánszemély van olyan helyzetben, hogy igényelheti a fizetésképtelenségi eljárás elindítását. Hozzátette: az eljárás kiskölcsönök, például elmaradt közköltségek, ki nem fizetett munkálatok esetében is alkalmazható.

„A törvény nagy biztonságot jelent a magánszemélyeknek, a procedúra hasonló a jogi személyek fizetésképtelenségi eljárásához. A bíróság elemzi a kérést, amennyiben ezt elfogadják, kijelölnek egy csődvédelmi biztost, aki gyakorlatilag kézbe veszi a család kasszáját, minden költséget szabályoz, és közben törleszti az adósságot” – magyarázta Márton Árpád. Hozzátette: a rendszerből nem lehet kilépni, amíg a védelmet kérő ki nem lábal az adósságcsapdából.

Az eljárás elindítását kérő magánszemélyeknek egyébként ötéves átütemezési tervet kell készíteniük, ez bizonyos feltételekkel még egy évvel meghosszabbítható, a procedúra megkezdése után pedig nem lehet elárverezni az adós ingatlanját és ingóságait, illetve büntetőkamatot sem lehet számára felszámolni. „A csődtörvény egy mentőöv azok számára, akik élni akarnak vele, akik pedig visszautasítják, úszhatnak nélküle” – fogalmazott az RMDSZ-es képviselő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 10., péntek

Minden, amit tudni kell ma elkezdődött választási kampányról

Június 9-én a helyi és megyei tanácsosok, polgármesterek és megyei tanácselnökök, valamint az európai parlamenti képviselők megválasztására várják a szavazópolgárokat az urnák elé.

Minden, amit tudni kell ma elkezdődött választási kampányról
2024. május 10., péntek

Nem csak Csíkszeredában indult ködösen a reggel

Az ország kilenc megyéjére, köztük erdélyiekre is kiterjedő, ködképződésre és jegesedésre figyelmeztető azonnali (nowcasting) előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Nem csak Csíkszeredában indult ködösen a reggel
2024. május 09., csütörtök

Pénteken kezdődik, június 8-ig tart az EP- és helyhatósági választási kampány

Elkezdődik pénteken a június 9-i európai parlamenti és helyhatósági választásokat megelőző kampány, amely alatt külön szabályok vonatkoznak a propagandatevékenységekre.

Pénteken kezdődik, június 8-ig tart az EP- és helyhatósági választási kampány
2024. május 07., kedd

Barabási Albert Lászlót tagjai közé választotta az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia

Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tagjainak sorába választották a csíkkarcfalvi születésű hálózatkutatót, Barabási Albert Lászlót, a bostoni Northeastern Egyetem professzorát.

Barabási Albert Lászlót tagjai közé választotta az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia
2024. május 07., kedd

Állandó és „vakációs” járatokkal bővült a brassói reptér kínálata, mutatjuk az újdonságokat

Megkezdték a jegyértékesítést hétfő estétől a Fly Lili légitársaság Brassóból induló repülőjárataira, június végétől Németországba, Spanyolországba, Olaszországba, Görögországba és Törökországba is lehet majd utazni heti három alkalommal.

Állandó és „vakációs” járatokkal bővült a brassói reptér kínálata, mutatjuk az újdonságokat
2024. május 07., kedd

Mostantól bármelyik pillanatban viharosra fordulhat az időjárás

Fokozott légköri instabilitásra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki kedden az ország 24 megyéjére és a fővárosra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Mostantól bármelyik pillanatban viharosra fordulhat az időjárás
2024. május 07., kedd

Joe Biden fogadja az Amerikai Egyesült Államokba látogató Klaus Iohannist

Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel. A két elnök megünnepli Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.

Joe Biden fogadja az Amerikai Egyesült Államokba látogató Klaus Iohannist
2024. május 06., hétfő

Néhány hűvösebb nap után visszatér a nyárias meleg

A következő napokban a régiók többségében lehűl az idő, a következő hét közepétől kezdődően azonban a nappali hőmérsékleti csúcsértékek elérhetik a 28 Celsius-fokot, csapadékra pedig országszerte lehet számítani.

Néhány hűvösebb nap után visszatér a nyárias meleg
2024. május 04., szombat

Meglehetősen pocsékul áll Románia a várható élettartam szempontjából

Spanyolországban a legmagasabb a várható élettartam az Európai Unióban, 84 év, míg Romániában a harmadik legalacsonyabb, 76,6 év. Az uniós átlag 81,5 év – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból.

Meglehetősen pocsékul áll Románia a várható élettartam szempontjából
2024. május 03., péntek

Vadászaton sült el a fegyver, egy 44 éves férfi életét vesztette

Meghalt egy 44 éves férfi Hunyad megyében, miután vadászat közben egyik társa véletlenül mellkason lőtte.

Vadászaton sült el a fegyver, egy 44 éves férfi életét vesztette
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!