Kikapott a HSC a MOL Ligában

Kikapott a HSC a MOL Ligában

Fotó: Gecse Noémi

Mivel szombaton délután a hazai bajnokságban is fontos mérkőzés volt, az  aznap esti jégkorong MOL Liga találkozóra meglehetősen szűk kerettel tudott kiállni a kettéosztott HSC Csíkszereda a Fehérvár ellen.

Székelyhon

2015. november 01., 13:312015. november 01., 13:31

2015. november 01., 16:322015. november 01., 16:32

Ennek ellenére az első harmadban jó játékot láthatott a közönség, K. Heffernan kihagyott helyzete után a vendégek a játékrész végén vezetést szereztek. A hazai együttes a második harmadban kezdett fáradni, és noha Rokaly válaszolni tudott a fehérváriak újabb góljára, a vendégcsapat még egyszer betalált. A harmadik harmadban egy gyors gólváltás után viszont az utolsó nyolc percet a hazai csapat szinte végig emberhátrányba töltötte. S. és K. Heffernan teljesen fölöslegesen kezdtek bele egy verekedésbe, amellyel saját csapatukat hozták jelentős hátrányba. Az előnyöket remekül használták ki a vendégek és magabiztosan hozták a meccset.


Mestermérleg:
Artur Oktyabrjov, a HSC Csíkszereda vezetőedzője: „Épp hogy a megfelelő létszámú kerettel fel tudtunk állni a meccsre, de ennek ellenére a fiúk jól küzdöttek, büszke vagyok rájuk. Bizonyították, hogy megfelelő karakterrel rendelkező játékosokról van szó”.

Tyler Dietrich, a Fehérvár AV edzője: „Az első harmadban a hazai csapat jobban játszott. A kapusunk több jó védést is be kellett mutasson. A második harmadban felgyorsultunk, támadólag léptünk fel és fontos momentumban, előnyben, gólt is tudtunk lőni. Sajnálom, hogy egy jó hangulatú mérkőzés végül csúnya véget ért. Elégedettek vagyunk a három ponttal. Lenyűgöző az, amit a csíkszeredai csapat csinál vagyis, hogy mindkét bajnokságban részt vesznek párhuzamosan. Néztem a Steaua elleni meccset és biztos vagyok benne, hogy ha azok a srácok is játszottak volna, akkor egy teljesen más mérkőzés alakul itt ki”.


HSC Csíkszereda–Fehérvári Alba Volán 3–8 (0–1, 1–2, 2–5). Gólszerzők: Rokaly Norbert (35. és 60. perc), Molnár Zsombor (42.), illetve Orbán Brance (20., 55. és 57.), Kocsis Ferenc (27. és 55.), Mitchell Holmberg (39., 42.). Büntetőpercek: 56-8 (ebből Shane Heffernannak 5+20 perces fegyelmi, Kyle Heffernannak 25 perces végleges fegyelmi). Játékvezetők: Bogdan Davor és Máthé István, illetve Ivan Nedelkovics és Péter Vilmos.

Újpesti TE–Debreceni HK 9–2 (2–1, 2–1, 5–0). Gólszerzők: Jozef Mihalik (45., 53. és 57.), Dömötör Róbert (9.), Nemes Benjámin (12.), Gröschl Tamás (22.), Eric Pance (32.), Csányi Károly (56.) és Turbucz Zoltán (60.), illetve Hári Norbert (8.) és Vladislav Troshin (33.).

Miskolci DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák 7–2 (1–1, 3–1, 3–0). Gólszerzők: Kalvin Ryan Sagert (12. és 49.), Tóth Adrián (29.), Galanisz Nikandrosz (34.), Jesse Ray Dudas (39.), Jon Booras (42.) és Somogyi Balázs (47.), illetve Németh Péter (18.) és Borbás Gergely (30.).

Ferencvárosi TC–MAC Budapest 5–6 – hosszabbítás után (3–2, 0–0, 2–3, 0–1). Gólszerzők: Rafaj Attila (12., 43. és 56.), Jennsen Jimmy (8.) és Jereme Tendler (14.), illetve Terbócs István (46. és 53.), Olson Drew (54. és 67.), Szappanos Dávid (2.) és Nagy Krisztián (20.).

A MOL Liga állása:
1.Jegesmedvék        16    12    2    1    1    76–41    41
2.MAC Budapest    19    11    2    2    4    76–49    39
3.Debrecen        18    8    3    3    4    61–54    33
4.Fehérvár AV        17    9    1    2    5    64–48    31
5.Újpest            18    6    4    0    8    52–49    26
6.Ferencváros        18    5    1    3    9    55–74    20
7.Dunaújváros        17    5    1    2    9    45–59    19
8.HSC Csíkszereda    19    4    2    3    10    57–79    19
9.Brassói Corona    16    2    1    1    12    39–72    9

A további műsor: Kedd: DVTK Jegesmedvék–Debreceni HK (18 óra), Fehérvár AV19–Újpest (19.30).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!