Gyergyói lányok a jégen

Gyergyói lányok a jégen

Fotó: Kristó Róbert

Lányokat, hölgyeket várnak pénteken este 6 órára a gyergyószentmiklósi jégpályára, olyanokat, akik kíváncsiak, milyen is a női jégkorong. 

Gergely Imre

2016. október 07., 11:062016. október 07., 11:06

2016. október 07., 11:402016. október 07., 11:40

Ez alkalom lesz arra is, hogy az újjáalakulóban lévő gyergyói női hokicsapat is megmutathassa magát a nagyközönségnek. A Vaclav Novak, Daradics Csaba és Laczkó-Szabó Zsuzsanna által irányított együttest edzés közben és egymás közti játékban láthatják az érdeklődők. De nem csak nézni lehet az eseményeket, 6 és 60 év közötti lányok-hölgyek ki is próbálhatják magukat ebben a sportágban.

A szervezők remélik, minél többen kedvet kapnak majd ehhez a sporthoz. A nem titkolt cél, hogy ha nem is ebben a szezonban, de jövőre már hivatalos bajnoki meccseken is szerepeljen a gyergyószentmiklósi női jégkorongcsapat. Akik a sportágat követik, tudják, nem ez lenne az első ilyen együttes. 2001-ben, azaz éppen 15 éve lett bajnok a néhai Basilidesz Csaba által vezetett lánycsapat.

Jelenleg 19-en vesznek részt rendszeresen edzéseken, vannak köztük kislányok és anyukák is. Az egykori aranycsapatból Szabó Zsuzsanna, Elekes Ágnes, Bács Anna, Koncsag Katalin, Csergő Tímea tért vissza a jégkorongozáshoz. Mellettük számos lelkes fiatal nő kergeti a korongot. 

A csapat nemrégiben felszerelésekkel gazdagodott, több mint 6000 lejre sikerült védőfelszereléseket vásárolni: sisakot, mellvédőt, könyökvédőt, kesztyűket, lábszárvédőket. Ez azonban még mindig nem jelent teljes felszereltséget, edzés közben görkorcsolyázáskor használatos könyök- és térdvédőket viselnek többen.

Bíznak benne, hogy a következő szezonra már teljesen be tudnak öltözni, és akkor már mérkőzéseket is játszhatnak – tudtuk meg Szabó Zsuzsannától. Hozzátette, ha hivatalos meccset még nem is, de barátságos találkozót már ebben a szezonban is szeretnének szervezni. Egyelőre semmiképpen nem az eredmény a lényeg, hanem az, hogy játszhassanak, kedvet adva ezzel más lányoknak, nőknek is. Hiszen a Progym-meccseken látható, sok hölgy szurkol, szereti ezt a sportágat. Már csak az elhatározás kell, hogy ki is próbálja. Erre ma este 6 órától lesz alkalom.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!