Tizenöt éves a HIFA Románia

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Nyílt napokkal, veteránok nosztalgiázásával, képzőművészeti kiállítással, könyvbemutatóval, ifjúsági találkozóval ünnepelte tizenöt éves fennállását a HIFA Románia szervezet Marosvásárhelyen.

Antal Erika

2015. szeptember 27., 20:482015. szeptember 27., 20:48

Az egész héten át tartó rendezvénysorozat hálaadással, évfordulós ünnepséggel, végül a marosvásárhelyi Színház téren szervezett villámcsődülettel ért véget. Az Életképek – Fogyatékkal élő emberek élettörténetei című, a HIFA-RO Kiadónál, Marosvásárhelyen napvilágot látott könyv tulajdonképpen összefoglaló, a HIFA-RO Infóban megjelent cikkek tárháza. Azoknak a fogyatékkal élő személyeknek az élettörténeteit foglalja össze, akiket 2003-tól külső munkatársakkal, kollégákkal, szociális szférában és tanügyben dolgozó önkénteseikkel felkerestek, és akik hajlandók voltak ezeket megosztani a nagyközönséggel is.

„Tanulhat tőlük és általuk nemcsak a sérült, hanem az úgynevezett egészséges is” – fogalmaz Csata Éva pszichológus a bevezetőben. Szerinte fontosnak és hiánypótló a kötetet, amely „igazi híd önmagunktól-önmagunkig”. Simon Judit Gyöngyi így fogalmaz a kötet előszavában: „Hiszem, hogy mindannyian tehetünk valamit a mellettünk levő emberekért: rámosolyoghatok, megsimogathatom, meghallgathatom… És ezer meg ezer más apróság, amivel fényt hozhatok mások életébe, de csak akkor, ha akarom hordozni és átadni az Ő fényét” . Aki megvásárolja a kötetet, az az egyesület munkáját és a HIFA-Park projekt megvalósítását támogatja.

Péntek délután a Színház téren villámcsődülettel ért véget a rendezvénysorozat, amelynek keretében a résztvevők kívánságlufikat eregettek a magasba. A lufik megváltásával, az adománydobozba betett tetszőleges összegekkel a jelenlevők a a HIFA-Park megépítését támogatták, annak a közös otthonnak a létrejöttét, amely a fogyatékkal élők és gondozásra szorulók számára épül fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 15., kedd

Véradókra van szükség Maros megyében

Véradókra van szükség Maros megyében is, ezért arra bátorítanak mindenkit, aki egészséges, adjon vért.

Véradókra van szükség Maros megyében
2025. április 15., kedd

Turisztikai adót vezetnének be Segesváron

A középkori lakott váráról ismert és közkedvelt Maros megyei településen jövőtől készülnek bevezetni a helyi turisztikai adót, amit a városban éjszakázó turisták kell majd kifizessenek.

Turisztikai adót vezetnének be Segesváron
2025. április 14., hétfő

Sikkasztásos ügy: újraindították a gázszolgáltatást

Hétvégére megoldódott a gázszolgáltatás biztosítása a marosvásárhelyi garzontömbházban, ahol 62 lakrész maradt fűtési, főzési lehetőség nélkül. A sikkasztásos ügy azonban hömpölyög: megtudtuk, hogy a városházának mennyivel tartoznak a társulások.

Sikkasztásos ügy: újraindították a gázszolgáltatást
2025. április 14., hétfő

Megúszta egy fegyelmivel Nyárádtő polgármestere

Victor Prodan, Nyárádtő polgármestere három hónapig tíz százalékkal kevesebb fizetés kap – döntött a Maros Megyei Prefektusi Hivatal, miután a kisváros vezetőjét összeférhetetlennek minősítette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).

Megúszta egy fegyelmivel Nyárádtő polgármestere
2025. április 14., hétfő

Voltak, akik 70 km/órával sebesebben közlekedtek a megengedettnél

Számos jogosítványt függesztettek fel, és közel nyolcszáz bírságot szabtak ki gyorshajtás miatt az elmúlt héten Maros megyében – derül ki a rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Voltak, akik 70 km/órával sebesebben közlekedtek a megengedettnél
2025. április 14., hétfő

Kényszerszabadságon marad Soós Zoltán polgármester

Elutasították Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester fellebbezését, érvényben maradt a polgármesteri jogköreitől való hatvannapos eltiltás.

Kényszerszabadságon marad Soós Zoltán polgármester
2025. április 13., vasárnap

Jézus szenvedéstörténetének bemutatása: útravaló a nagyhétre

Csaknem százan, közöttük sok gyerek elevenítette meg Marosvásárhelyen virágvasárnap Jézus szenvedéstörténetét, a Passiót. A nyárias időjárás is besegített abba, hogy a nyári színház telve legyen. Időutazásra hívták a híveket.

Jézus szenvedéstörténetének bemutatása: útravaló a nagyhétre
2025. április 13., vasárnap

Rovarhotel nyílt Marosvásárhelyen a beporzók védelmére

Minden évben egy-egy pozitív üzenettel próbálják felhívni az emberek figyelmét arra, hogy mennyire fontos a hozzájárulásunk a beporzó rovarok védelméhez. Marosvásárhelyen rovarhotel-kiállítást nyitottak, de otthon is készíthet bárki ilyen szálláshelyet.

Rovarhotel nyílt Marosvásárhelyen a beporzók védelmére
2025. április 11., péntek

Újra megszervezik a Bazsarózsa Fesztivált

A sztyeppei bazsarózsa egyedi szépségét, valamint az Ugron-kastély lenyűgöző történetét ismerhetik meg mindazok, akik ellátogatnak a II. Bazsarózsa Fesztiválra Mezőzáhra.

Újra megszervezik a Bazsarózsa Fesztivált
Újra megszervezik a Bazsarózsa Fesztivált
2025. április 11., péntek

Újra megszervezik a Bazsarózsa Fesztivált

2025. április 11., péntek

Napi tíz perc román nyelvű meseolvasás lehet a kulcsa a nyelvtanulásnak

A szülő-gyerek közös meseolvasási élményére építve a román nyelvtanuláshoz fűződő viszonyon is javíthatunk már gyerekkorban. Kétnyelvű mesekönyv és a rendszeres közös olvasás lehet a kulcsa a román nyelv elsajátításának kiskorban.

Napi tíz perc román nyelvű meseolvasás lehet a kulcsa a nyelvtanulásnak