Fotó: Boda L. Gergely
A keddi marosvásárhelyi soros tanácsülés egyik legvitatottabb napirendi pontja a költségvetés kiegészítése lesz, s ezen belül a DNA kivizsgálást is eredményező sporttámogatások kérdése.
2016. augusztus 30., 12:362016. augusztus 30., 12:36
Évek óta éles vitát szül a marosvásárhelyi városháza és négy városbéli profi sportklub között kötött együttműködési szerződés, amelynek értelmében a városi adófizetők pénzéből évente milliós nagyságrendben adnak az ASA focicsapatnak, a Maros Kosárlabda Klubnak, a City′us teremfoci csapatnak és a Medicina röplabdacsapatnak.
Az együttműködési szerződést több ízben vizsgálta már a korrupcióellenes ügyészség (DNA) is, s vádat emelt a városvezető és több közhivatalnok miatt, mert megállapította: az ASA klubnak törvénytelenül nyújtottak támogatást, ugyanis annak adóssága volt az állam felé. Az ügyben az első tárgyalást szeptember közepén tartják majd a Hargita Megyei Törvényszéken.
A kivizsgálások ellenére az együttműködési szerződés érvényes, s ennek alapján idén a négy sportklubnak 5,2 millió lejnyi pénzösszeget utaltak már át a marosvásárhelyi költségvetésből.
Kedden a tanácsosok arról fognak dönteni, hogy újabb 4,8 millió lejt, vagyis több, mint egymillió eurót adjanak a sportkluboknak. A tervezet értelmében a kosárlabdaklub 2,4 millió lejt kap, s ebből 1,6 milliót az elért teljesítményéért. A Medicinának szánt összeg 480 ezer lej, míg a teremfoci csapatnak 710 ezer lej. A marosvásárhelyi ASA 1,2 millió lejre számíthat, ha a tanácsosok pozitívan szavaznak a tervezetről.
Világszerte egyre jobban érinti a felnőtt lakosságot, de a gyermekeket is a krónikus betegségként emlegetett elhízás, és Romániában sincs ez másként – hangzott el szerdán Marosvásárhelyen a Tartsuk féken az elhízást című szakmai tanácskozáson.
A kampány során felleltározták a megoldásra váró gondokat, problémákat, és a házi feladatok ismeretében kezdik meg a négyéves mandátumukat a Maros megyei parlamenti képviselők és szenátorok – hangzott el kedden Marosvásárhelyen.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) kedden indítványozni fogja Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester és egy üzletember előzetes letartóztatását. Az indítvány tárgyalását 11 órától tartják a Maros megyei törvényszéken.
Nem kihívásnak, inkább trendnek nevezik a gyerekek azt a TikTokon terjedő „játékot”, amelyet Superman-kihívásként emlegetünk. A gond ott kezdődik, hogy hozzáférnek ilyen videókhoz a kis elemisek is, akik még nem ismerik fel a saját korlátaikat.
A Maros megyei rendőrség azonosított négy fiatalt, akik egy autóban kocsikáztak Marosvásárhely utcáin, hárman közülük fekete símaszkot hordtak és ki-kiszóltak az autóból, járókelőket ijesztgetve.
Népszavazást tartanak vasárnap, az államelnök-választás második fordulójával egy időben a Maros megyei Koronkán. A helyieknek arról kell nyilatkozniuk, hogy beengedik-e a családi házak mellé, közé a tömbházakat, vagy sem.
A Tudor lakótelepről vágták ki azt a méretes fenyőfát, amely idén betölti a karácsonyfa szerepét Marosvásárhelyen a virágóránál.
Jégkorongozók, mű- és gyorskorcsolyázók avatják fel pénteken Marosvásárhelyen a várban kialakított műjégpályát.
A kerékpározók közlekedési kihágásai okozták a legtöbb balesetet, de ezek jártak a legkevesebb halálos áldozattal. Maros megyében viszont számos halálos kimenetelű közúti baleset történt. Sajtóeseményen ismertették a számokat a hatóságok képviselői.
Külföldről behozott autók és alkatrészek kereskedésével, valamint biztosítótársaságok átverésével vádoltak meg egy Maros megyei rendőrt, akit őrizetbe is vettek a korrupcióellenes igazgatóság felügyelői.
szóljon hozzá!