Fotó: Boda L. Gergely
Évente több tízezer sürgősségi helyzetben lévő ember hal meg. Közülük sokan életben maradhatnának, ha a rohammentő-szolgálat egységeinek helyszínre való érkezése előtt elsősegélynyújtásban részesülnének.
2015. február 09., 17:092015. február 09., 17:09
A 112-es segélyhívószám tárcsázásának pillanatától a mentők érkezéséig akár negyed óra is eltelhet, és ez a néhány perc sorsdöntő a balesetet szenvedett számára. Ilyenkor életet menthet, ha a közelben van egy olyan járókelő, gépkocsivezető, hozzátartozó, aki ismeri és helyesen tudja alkalmazni az elsősegély-nyújtási technikákat. A teljesség igénye nélkül megpróbáljuk bemutatni azokat a marosvásárhelyi szervezeteket, alapítványokat, ahol lehetőség nyílik az elsősegély-nyújtási ismeretek elsajátítására.
A legutóbbi, de akár leglátványosabbnak is nevezhető akció ezen a téren a a marosvásárhelyi Szamaritánus mentőszolgálat Hősök szupererő nélkül elnevezésű kezdeményezése volt. A projekt keretében négy tanintézet húsz tanulója az elsősegélynyújtás alapjait sajátította el, majd az egész akció egy villámcsődületben csúcsosodott, amelyen több mint ezer diák vett részt. Varga Zsigmond, a mentőszolgálat vezetője elmondta, hogy az elsősegély-nyújtási protokoll minden országban ugyanaz, ám egyik sem ismeri el a másik ország képzéseit. Ezt hivatott megoldani a European First Aid Certificate, azaz az Európai Elsősegély-nyújtási Tanúsítvány, amelyet a mentőszolgálat egyik alkalmazottja hamarosan meg is szerez.
A Tabula Felnőttképző Központban is tartanak munkahelyi elsősegély-nyújtási tréningeket. A nyolcórás képzésen részt vevő személyek gazdag és szemléletes elméleti anyag és mozgalmas gyakorlati bemutatók révén sajátíthatják el az elsősegély-nyújtási ismereteket. „Amit lehet, egymáson is kipróbálnak, például a kötözési technikákat, az újraélesztést egy bábon gyakorolják a résztvevők” – tudtuk meg László Tünde igazgatótól.
Elsősorban cégek alkalmazottai járnak a tréningjeikre, hiszen manapság már minden munkahelyen kötelező módon kell lennie olyan alkalmazottaknak, akik jártasak ezen a területen. A Tabula a Fiatalok Lendületben nevű európai uniós pályázatán is nyert, ennek keretében bolyais diákok sajátíthatták el az életmenő technikákat, de a szakképzett trénerek arra is figyeltek, hogy a diákok tovább is tudják adni a megszerzett ismereteket. „A tréningen nem szakképesítést nyújtunk, hanem mindenki által elsajátítható technikákat tanítunk meg” – magyarázta az igazgató. Szerinte a rövid tanfolyamon megszerzett tudás elég a segítségnyújtáshoz. „Pár percről van szó csupán, hiszen addig kell ott lenni, amíg a mentő megérkezik, de ha nem kezdi el senki az elsősegélynyújtást, lehet, hogy mire a szakemberek megérkeznek, már késő lesz” – mondta László Tünde.
A Védem Egyesület is szervezett már olyan találkozót, melynek témája az elsősegélynyújtás volt gyerekek esetében. Az egyesület elnöke, Kovács Réka elmondta, sikeres, telt házas előadás volt. A meghívott SMURD-os sürgősségi orvos és a gyerekgyógyász több baleseti lehetőségről beszélt, kezdve a szem sérüléseitől a fulladásos veszélyekig. „Sok szülő nem tudja, hogy ilyen helyzetekben mit kell tenni, ezért nagy igény van az ilyen jellegű előadásokra” – vélekedett Kovács Réka, és elmondta, a közeljövőben ismét szeretnének előadást szervezni ebben a témában. A kétgyerekes édesanya hozzátette, nagyon fontos, hogy szakemberektől szerezzük be az információkat.
A Máltai Segélyszolgálat marosvásárhelyi fiókszervezete decemberben indított útjára egy négy hónapos elsősegély-nyújtási tanfolyamot, Merj újraéleszteni címmel, melynek fő támogatója a Stúdium-Prospero Alapítvány. A tanfolyamon mintegy ötven egyetemista vesz részt, akik a kurzus végén le is vizsgáznak. Kis Balázs, a szervezet elsősegély-referense elmondta: „Én azt szoktam mondani, hogy nem életet mentünk, hanem életet hosszabbítunk”. Kis Balázs reméli, hogy a tavasszal levizsgázott csoport után hamarosan újabbat indíthatnak, amelyre várják a jelentkezéseket.
Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.
Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.
Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.
Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.
A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.
Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.
Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.
Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.
Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)
szóljon hozzá!