Fotó: Gecse Noémi
A Székely kálvária című dokumentumfilmet vetítették le elsőként a felújított Csíki Moziban. Pénteken este nyolc óra egy perckor indították el a vetítést.
2016. szeptember 10., 10:512016. szeptember 10., 10:51
Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Csíki Székely Múzeum, Hajdúnánás Önkormányzata és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület kétnapos rendezvénysorozattal emlékezik meg a hétvégén a Román Királyság hadba lépésének, valamint a román hadsereg Csíkszeredán való átvonulásának 100. évfordulójáról.
A rendezvénysorozat Koszta István hadtörténelemíró, újságíró forgatókönyve alapján, Marossy Géza rendezésében készült Székely kálvária című, 54 perces dokumentumfilmjének levetítésével kezdődött.
A vetítés előtt Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere köszöntötte a jelenlevőket, majd Veres Emese Gyöngyvér újságíró, a Kossuth Rádió munkatársa, az I. világháború menekültügyeinek kutatója tartott vetített-képes előadást a barcasági első világháborús menekültekről.
Ezt követően Koszta István vezette fel néhány gondolattal a filmet, majd elkezdődött az első hivatalos vetítés a Csíki Moziban, amelyet több mint százötven – többnyire a közép- és idősebb korosztályhoz tartozó – személy tekintett meg.
Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.
A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.
Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.
Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.
Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.
A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.
Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.
Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)