Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. február 24., 00:092021. február 24., 00:09
Nemrég egy hivatalos okmányhoz kellett rólam viszonylag szép, de legalább elfogadható fényképet készíteni. Ennek hallatán pedig előző nap úgy cselekedtem, ahogyan minden nő tenne a helyemben: hajat mostam, bőrt radíroztam, arcmaszkot tettem éjjelre. A nagy napon, a mindent eldöntő fényképezés napján így egészen elfogadható külsővel érkezhettem a tettek helyszínére. Amikor is fotósom fejet biccentve, szánakozó arccal közölte, elfelejtette hozni fényképezőgépét, így, ha lehet, halasszuk másnapra. Nem értette felháborodásom.
Nem, ilyen esetben nem vagyok spontán. Az nem pont úgy működik, hogy előveszed a gépet, én mosolygom, kecc, és mehet is a nyomdába. Hétfőn kettőkor ne jelentsd ki, hogy hatra házibuliban kell megjelennem, ne utolsó pillanatban szólj, hogy a tervezett ebéd nem szombaton, hanem mégis inkább pénteken legyen.
Nem értik a férfiak, miért tart olyan soká elkészülnünk, miért vagyunk képesek nagyjából mindenhová később érkezni a leszögezett időpontnál. Nos, maradjunk csak a hajmosásnál. Nektek, férfiak, a tubuson azt írja, 5 az 1-ben: arc, haj, test, koszos edény, zsíros padló. Ahhoz viszont, hogy az én hajam úgy nézzen ki, mintha semmi különös nem történt volna vele, csak megmostam, nagyjából négy-öt különböző, más-más hatóidővel rendelkező csodaszer kell.
Napokig készülünk, halogatjuk, majd sírva, hisztizve hozzálátunk: alapos átöblítés vízzel, majd előmosás a zsírosodó hajra való samponnal, aztán következhet a lila sampon a szőke részek hamvasítására. Utóbbit 10 percig hagyni kell, addig jöhet a bőrradír, epilálás, egy kis tánc. Majd belenézünk a zuhanyfejbe, ha azt látjuk, hogy egész fejünket lemoshatatlanul lilára fogta a cucc, akkor lemossuk. Marad a pakolás, ami szintén tíz percig hat, alapos víz, törölköző. Ilyenkor hagyni kell a hajat addig száradni magától, amíg nem fáj a hajkefe, de biztos, ami biztos, befújjuk fésülést segítő permettel. Ha eltűntek a gubancok, jöhet a hajszárító, hideg levegővel, magas nyomással, majd meleg levegővel, alacsony nyomással. Végül hajvasaló, hajolaj, hajlakk. És voilá, máris olyan, mintha megmostam volna, kifésültem volna, és indultam volna a fotózásra.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!