Kevés az életképes vállalkozás, amely finanszírozást kaphatna

A járvány okozta gazdasági válság hatására megcsappant a nagy európai pénzintézetek bevétele, és félő, hogy a bankok ügyfeleinek egy része nem tudja fizetni hiteleit. A politikusok már arról tanakodnak, hogy lesz-e szükség állami támogatásra, összegzi a helyzetet a Reuters.

Kovács Zsolt

2021. február 24., 00:062021. február 24., 00:06

A romániai bankrendszer az európai átlaghoz képest jobb helyzetben van, a 2008-as gazdasági válság után bevezetett óvintézkedéseknek és a Román Nemzeti Bank szigorának köszönhetően, állapította meg Bordás Attila. A LAM Mikrohitel Rt. igazgatóhelyettese szerint a jelenlegi helyzet eltér a 2008-as gazdasági válságtól, mivel most nem lehet megjósolni a kimenetelét.

Tizenkét évvel ezelőtt a túlfűtött, irreális pénzpiac omlott össze, ám a koronavírus-járvány ahhoz képest egy kiegyensúlyozottabb rendszert talált, így sokkal felkészültebbek a bankok. Gond az, hogy a 2008-as válság számláját még mindig fizetjük, és erre tevődött rá a járvány okozta megtorpanás, mutatott rá Bordás Attila. Leszögezte: a bankoknak csökkent ugyan a bevételük, de még mindig nyereségesek, így az eddig megtermelt profitból képesek lenyelni az esetleges bedőlt hitelek költségeit.

Romániában a koronavírus-járvány mentőcsomag részeként 564.000 hitel törlesztését függesztették fel, ezek értéke közel 42 milliárd lej, ami az összes hitelállomány 15 százaléka, mondta Bordás Attila, aki rámutatott: ezek még nem rossz hitelek, hanem az ügyfelek éltek a felfüggesztés lehetőségével, ám valószínű, hogy egy részük később sem tud talpra állni. Romániában a késésben lévő hitelek fedezete 63,5%, míg az unióban csak 45 százalék, és a hazai tőkemegfelelési mutatók is magasabbak az európai átlagnál, magyarázta a sepsiszentgyörgyi banki szakember. Hozzátette: előny még, hogy Romániában több a bankokban megtakarított pénz, mint a kölcsön, így ennek a betét-állománynak egy részét a kormány elszívja, és gazdaságélénkítésre használja.

Gond inkább az, hogy kevés az életképes vállalkozás, ahová a bankok kihelyezhetnének pénzt. Sok múlik azon, hogy lesz-e akkora vállalkozói kedv, amit a bankok megfinanszírozhatnak, ezzel is segítve a gazdaság fellendülését, mondta Bordás Attila, aki szerint jelenleg csak néhány ágazat állt le, így a turizmus és a vendéglátás, ám ennek a hatása lassan begyűrűzik a gazdaság többi ágazatába is, és máshol is érződni fog a kiesés. A kormánynak fel kellene gyorsítania a gazdaságélénkítő programok kifizetését, mert a vállalkozók nemigen láttak pénzt, bár a késlekedés növeli a járvány súlyosbodásának kockázatát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés