
Jövő év elejétől megszűnik a közalkalmazottak pótlékainak nagy része - nyilatkozta kedd este Kelemen Hunor.
2021. február 24., 09:222021. február 24., 09:22
A kormányfőhelyettes rámutatott, megvizsgálják a közszférában dolgozók által kapott valamennyi pótlékot, és ezek nagy részét el fogják törölni. Kelemen szerint esetenként a pótlékok helyett prémiumokat kaphatnának majd azok, akik jól teljesítenek és hatékonyan dolgoznak. Mindezt azonban nem lehet egy-két hónap alatt megoldani, és sürgősségi rendeletben sem szabályozható, törvényre van szükség hozzá - magyarázta a politikus a Realitatea Plus szerda esti műsorában.
Kelemen hozzátette, sokat tárgyaltak a koalícióban a közalkalmazotti pótlékokról, és meggyőződése, hogy jövő évtől ezek nem fognak létezni.
Kelemen Hunor arról is beszélt, politikai megállapodásra lenne szükség a politikai pártok között négy-öt kulcsfontosságú területet illetően, ez az ország jelentős fejlődéséhez vezetne.
A miniszterelnök-helyettes szerint az ország védelmi stratégiájával kapcsolatos vagy a Románia európai elköteleződésének megerősítéséről szóló paktumhoz hasonló megállapodásra lenne szükség a fő politikai erők között az oktatás, a nagyinfrastruktúra, az egészségügy és a környezetvédelem tekintetében is.
Ezek mind olyan területek, amelyeken "nem lehet csodát tenni négy év alatt", ha viszont létezne egy ilyen megállapodás, a választási ciklus lejártával, hatalomváltás esetén is biztosított lenne a fontos projektek továbbvitele. "Így nyolc év, tíz év, tizenkét év után óriási fejlődés tanúi lennénk" - tette hozzá Kelemen.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!