A baróti polgármesteri hivatal közleménye szerint, ha a jelenlegi ütemben folyik a koronavírus elleni oltás a baróti iskola tornatermében berendezett oltóközpontban, akkor – a második oltást is beleszámítva – nem kevesebb mint 5 évet és 9 hónapot fog igénybe venni Erdővidék teljes lakosságának a beoltása.
2021. február 24., 00:222021. február 24., 00:22
Mint ismeretes, Baróton valamivel több mint egy héttel ezelőtt, február 15-én nyílt meg az oltásközpont, az első héten 139 személyt oltottak be, ami 20 fős napi átlagot jelent. A beoltottak átlagéletkora 44 év volt, 41%-uk erdővidéki, 59% pedig más térségből érkezett, javarészt Sepsiszentgyörgyről. Mi úgy értesültünk, hogy Baróton egyelőre csak AstraZeneca vakcina van, ami azt jelenti, hogy a 65 év felettiek – éppen a legveszélyeztetettebb korosztály – nem regisztrálhatnak még oltásra.
A témában ellentmondásosak az információk, a hotnews.ro portál ugyanis arról ír, hogy a napokban épp az Egészségügyi Világszervezet jelentette be, hogy az AstraZeneca időseknek is beadható. Egy másik információ szerint (tion.ro) a 65 éven felüliek oltásra való regisztrálása a Pfizer vakcinára március második hetében kezdődhet el – legalábbis ezt mondta az oltást koordináló országos bizottság elnöke.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!