Molnár Zsolt Brassóban folytatja

– Egy kiváló hokisgeneráció tagja, vezéregyénisége vagy. Milyen volt a kezdet, ki  egyengette sportolói pályafutásodat?

– Györgypál Tamás tanár úrnál kezdtem jégkorongozni, ő tanított meg hokizni, nála nevelkedtem, sokat köszönhetek neki, nagy szerepe volt abban, hogy eljutottam idáig, úgymond hokis lettem. Abból az ifi csapatból sokan maradtunk a hoki világában, kevesen morzsolódtak le. Még legalább ketten játszhatnának itthon most is: Szabó István, aki Svédországban él, megtanult svédül, svéd egyetemre jár, és az egyik alsóbb ligában hokizik, illetve Solti, aki Angliában él, nem hokizik, de a vendéglátóiparban szép jövő előtt áll.

– Kérlek, sorold fel, melyik csapatokban játszottál eddig?

– Gyermek és ifikoromban a Csíkszeredai ISK-hoz voltam leigazolva, később megalakult a HC Csíkszereda, amelynek színeiben mi, 16–17 évesek a román felnőtt bajnokságban, illetve a magyar ifi bajnokságban játszottunk. Az a HC, az idegenlégiósok nélküli csapat nagyon jó dolog volt, játéklehetőség adódott számunkra, fejlődhettünk. Tagja voltam az első MOL Ligában diadalmaskodó HC Csíkszereda csapatának. Amikor a HC megszűnt, megkeresett a Sportklub vezetősége, szerződést ajánlott. A Sportklubbal zsinórban négy bajnoki címet, két Román Kupát nyertünk, s volt egy történelmi továbbjutás a Kontinentális Kupában. Közben minden évben meghívót kaptam a válogatottba, az U18, az U20, majd a felnőttek közé.

– Hogyan értékelnéd a HSC 2012/13-as idényét, a hullámvölgyeket, illetve a döntőbeli teljesítményt, az utolsó meccsekre összeálló és nagyon eredményes Moldován–Fadrny–Molnár Zsolt csatártrió teljesítményét?

– Az idény nagyon rosszul indult, későre állt össze a csapat, sok volt a hullámvölgy. Ennek egyik oka lehet, hogy a finn edző – aki, bár szakmailag nagy tudású ember – nem tudta összerázni, feltüzelni ezt a csapatot. Én sejtettem, hogy nagyon jó lesz ez a sor, Fadrny egy kiváló játékos, okos hokista, aki kiválóan kezeli, tartja a korongot. Mi ketten Ervinnel (Moldován – szerk. megjegyzés) elvégeztük a „fekete munkát”, ő meg adta a kiváló gólpasszokat. Sajnos, a MOL Liga döntő idején két mérkőzésre kiestem, súlyos gyomorgyulladás miatt több napig ágyban feküdtem.

– Ezekben a napokban lejárt a szerződésed a csíkszeredai klubbal. Ajánlatot kaptál a  brassóiaktól, és ez utóbbit választottad.  Neheztelsz valakire a klubvezetésből, az edzőkre, a csapattársakra vagy bárki másra? Rossz a hangulat, kevés a pénz? Miért távozol?

– Senkire sem neheztelek, békésen távoztam. Az ok természetesen megfogalmazódott bennem, de erről sem most, sem később nyilvánosan nem szeretnék beszélni. Ez alkalmat adna a rosszindulatú embereknek a találgatásokra, a rágalmakra. A csíki klub háza táján természetesen vannak problémák, de kérdem én, hol, melyik klubnál nincsenek.

– Szakmailag fejlődést jelenthet Brassó?

– Úgy látom, hogy Brassóban elindult egy folyamat, próbálnak profi körülményeket teremteni a minőségi sport számára, hogy a játékosoknak csak a hokira kelljen koncentrálniuk. Gondolok itt elsősorban a felkészülési körülményekre, a felszerelésre. Egy sportoló számára ez nagyon fontos, és ilyen szempontból Brassó előrelépést jelenthet.

– Mi leszel, ha nagy leszel? Ha majd egykor befejezed a jégkorongozást, milyen téren folytatod?

– Igyekeztem a tanulással is. Az általános iskolát a művészetiben végeztem, következett a kereskedelmi középiskola, a Kájoni, két éve pedig sikeresen közgazdász diplomát szereztem a Sapientia egyetemen. Azóta a hoki mellett az egyik jól működő, szerszámgépeket forgalmazó cégnél dolgozok, és vagyok ott mindenes, gyakorolok, tanulok. Ezen a téren szeretnék elhelyezkedni a hokit követően. Fontos az iskola, a tanulás, és példa erre bátyám, Szabolcs esete is, aki hátgerincproblémái miatt abba kellett hagyja a hokit. Milyen jól jött, hogy Bukarestben elvégezte a főiskolát, út- és hídépítő mérnök lett. Most jó munkahelye van, szereti amit csinál, fejlődhet, de ezért rengeteget kell dolgoznia.