Kölcsönadott versek

– Költőként érezte úgy, hogy túl személyes érzés a szerelem ahhoz, hogy nyíltan beszéljünk erről, versben is megörökítsük?

– Alkat kérdése, de azt hiszem, hogy ha az ember írásra (ezen belül akár versírásra) adja a fejét, előbb-utóbb bekövetkezik valami, ami írását személyesebb vizekre tereli, ha már addig, mondjuk, sikerült elkerülnie minden olyan témát, ami személyes. És ha már az ember költő, akkor a „mesterség” szempontjából is jól jön egy adag exhibicionizmus. Jó verseket persze lehet enélkül is írni, de pozitív értelemben vett magamutogatás nélkül nehéz vállalni mondjuk a szerelmet, nehéz átadni bensőséges voltát anélkül, hogy más felé is és önmaga számára is vállalhatóvá tegye az ember az érzéseit, s így végül hiteles írott formát adni nekik.

– A legújabb kötete címválasztása kapcsán: modern verseket ír, mégis visszanyúl a mitológiához. Úgy gondolja, versekkel életre kelthető a múzsa, a vers is lehet egy út, mely elvezet a szeretett személyhez?

– Valójában a Pügmalion-mítosz eredeti változatára gondoltam a kötetcím kiötlésekor, azért mert ebből kiindulva az olvasónak is meg akartam adni a lehetőséget arra, hogy mindazon verziókra gondolhasson, amely ebből az eredetiből a szobrászatban, a festészetben, az irodalomban, a színdarabok területén vagy a modernebb filmvilágban létrejött. Az eredeti történet meglehetősen egyszerű és meglehetősen derűs végkimenetelű, ami Ovidius óta ebben a témakörben létrejött, mint ihletett mű, az eljut a szomorú vagy éppen tragikus felhangú végkicsengésig is akár. Tehát minden értelmezhető, az alapmű ebben teljesen szabad kezet és szabad teret ad, esetemben arra is lehetőséget, hogy ne egy múzsa legyen, hogy veszteségből induljak ki, igazi múzsakeresésbe fogjak és megtalálása vezessen el a vershez, de a verseket ihlető hús-vér választotthoz is.

– A kötet végigvezet egy szerelem minden fázisán, a megismeréstől a csalódásig?

– Orvosgyermek lennék, ennél fogva gondolati „alapfelszereltségem” folyamatokban láttatja velem a világot, s minden folyamatérzékelés legalább három osztatát sugallja a valóságnak: a kialakulás, a folyamat maga és a végkifejlet. Igen, kissé olyan, mint a betegség kialakulása, a kór lezajlása és a gyógyulás hármassága. A kötet – nevezzük úgy – fejezetekre osztása is követi az alapstruktúrát, s ha már szerelmi naplóféleségről van szó, hát egy szerelem semmissé válása, egy új igencsak viszonylagos lehetősége és a cseppet sem biztos végkifejlet, azaz: Pügmalion rajtaveszt, Pügmalion becsajozna és A nagy finálé? A kérdőjel szándékos. Ebben az esetben tehát két fél folyamatot írok le: az egy szerelem vége és az egy kialakulása közötti átmenetet.    

– El tudja képzelni bármelyik versről a kötetből, hogy azzal valaki szerelmet vall kedvesének vagy épp elbocsátó szép üzenetként elküldi neki? Ajánlaná-e ezt valakinek?

– A rövideket mindenképpen, már a szerelmet valló jól felfogott érdekében. Viccen túl, azt hiszem, hogy a versekkel éppúgy kell legyen a „tulajdonos”, ahogy mondjuk a festményekkel az alkotó: ha szerencséje van, ha érdeklődik iránta és értékeli is valaki, akkor készen kell lenni arra, hogy egyszer csak vinni akarják. A versek esetében ez alkotóilag szerencsésebb helyzet is, ha úgy vesszük: fizikailag nem fogja senki elvenni tőle az alkotását, inkább az alkalmazott kölcsönkéréséről van szó. Az pedig mindenképpen megtisztelő.

– Hogyan születtek ezek a versek, jött az ihlet, és rögtön leírta, vagy többször is újragondolta, átdolgozta? Mennyi idő szükséges egy kötet megszületéséhez?

– Magamhoz viszonyítva mindenképpen mondhatnám azt, hogy mivel még Krisztus előtt írni kezdtem, végigjártam egyfajta iskolát. Olyan értelmű tanulási folyamatról van szó, amelynek folyamán kipróbáltam az „akkor írok, csak ha ihletem van”, az „akkor írok, ha felkérnek rá”, és végül az „önmagamnak szabom meg a versíró ritmust, de ahhoz mindenképpen és minden körülmények között tartom magam” módszereket. Azaz volt időszak, mikor akár fél évig nem írtam, volt, amikor gyors egymásutánban jó párat, jelenleg minden héten vannak az írásnak szentelt napok, órák... akkor is írok, ha csernobili takarítónők potyognak az égből. Ez a kötet ilyen munkának köszönheti létrejöttét, meg persze annak, hogy életem egy olyan periódusáról van szó, amelyben a személyes és családi tragédiák egymást érték, s amikor a család nélkül, a társ nélkül maradás, a létbizonytalanság és a személyes kapcsolatrendszer teljes felszámolódása ellen az egyetlen panacea a versírás volt. A marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó által megjelentetett kötet versanyaga durván négy évet ölel fel.

– Miként látja, a mai technika mellett szeretnek az emberek kézbe venni egy kötetet, és elmerengeni például egy szerelmes versen?

– Ha azt nézem, hogy az írott sajtó egyre inkább az e-zinesedés felé tart, és legalábbis úgy tűnik, hogy az olcsóbb fenntartás és szélesebb terítettség önmagyarázatával megszűnik papír-nyomdafesték csodaként létezni, akkor komor leszek. Bár „ölbe vehető” számítógéppel és okostelefonnal felvértezve, de hiszek abban, hogy a könyvet sem tudja a végtelenségig helyettesíteni (igazából tán nem is akarja) semmi, ami elveszi a papírérintés, a valós lapozás, a nyomdafesték illata, a „leveszek egy könyvet a polcról” örök-karácsonyos várakozós érzését. 

Életrajz
Ady András költő, külpolitikai elemző (1976, Csíkszereda). A Márton Áron Gimnáziumban idegen nyelv szakon érettségizett, Brassóban járt sportfőiskolára, majd Kolozsváron pszichológiából diplomázott, később újságírói végzettségre tett szert. Lapszerkesztő, külpolitikai elemzőként romániai magyar napi-, hetilapok, televíziós- és rádióműsorok munkatársa. Versei hazai és magyarországi lapokban, folyóiratokban jelentek meg. Eddig megjelent verseskötetei: A még nem és a már késő közt (2004., Csíkszereda Kiadó), Privát mértan (2006., Alutus), Pügmalion - léleknapló (2015., Mentor Könyvek Kiadó).