Egy volt politikai fogoly és elítélt visszaemlékezései

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának megemlékezése céljából az 1956-os Emlékbizottság és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett rendezvénysorozat részeként több székelyföldi középiskolában tartottak előadásokat a témában a héten. A cél az volt, hogy a székelyföldi középiskolások figyelmét felhívják a 60 évvel ezelőtt történt eseményekre. Az előadásokat Lukács Bence Ákos konzul tartotta, a meghívott előadó pedig Szilágyi Árpád volt, aki az 1956-os események következtében nyolc évet töltött a kommunista rendszer börtöneiben. Az előadások keretében mintegy kétszáz darabot ajándékoztak az Áldozat. 1956 című kötetből a diákoknak.

„Magát a kéziratot több változatban megírtam, kétszer elégettem, mert a Szekuritáté többször tartott házkutatást nálam. Az utolsó változatot sikerült Amerikába kimenekíteni 1988-ban, ott meg is jelent könyv formájában angolul 1994-ben. 1996-ban egy budapesti nemzetközi irodalmi pályázatra küldtem be a kéziratot, ott a zsűri különdíját kapta. Sokáig tűnődtem, hogy lehetne kiadni, az idén szóvá tettem Csige Sándor konzul úrnál, ő bíztatott, hogy adjam oda, mert nekik is van pályázati lehetőségük, és így sikerült, hogy könyv formájában megjelenhetett” – osztotta meg velünk Szilágyi Árpád, amikor Csíkszeredában találkoztunk.

A magyarországi forradalomnak volt romániai visszhangja is azokban a központokban, ahol nagyobb tömegű diákság létezett: Temesváron, Marosvásárhelyen, Kolozsváron voltak megmozdulások. Megalakultak magyar mintára az új diákszövetségek, megfogalmazták saját követeléseiket. Miután leverték a magyarországi forradalmat szovjet segítséggel, és megalakult a Kádár-féle munkás parasztkormány, itt Romániában is sor került a megtorlására – elevenítette fel Szilágyi Árpád. „A gyanús személyek százait tartóztatták le. Már \'56-ban a kolozsvári egyetemről elviszik Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Nagy Benedeket, Dávid Gyulát. Őket \'56 nyarán tartóztatták le, rám következő évben került sor, \'57 május 20-án tartóztattak le. A vád egy levél tartalma volt.

1956. október 26-án éreztem, hogy valamit tennem kell, nem ülhetek a szilenciumteremben tűnődve, hogy mi van Magyarországon. Akkor született meg az ötlet, hogy írjak egy levelet az akkori Irodalmi Újság szerkesztőségéhez, és ebben üdvözöltem a magyarországi forradalmat, leírtam, hogy szívvel-lélekkel együtt érzek az eseményekkel és az azokban részt vevő fiatalokkal. Elmondtam, hogy a gyilkos trianoni szerződés miatt én csak távoli szemlélője vagyok a forradalomnak, de érzelemben velük vagyok. Azért, mert megemlítettem a Trianont, a letartóztatásból katonai törvényszéki tárgyalás lett. \'58 nyarán a kolozsvári Katonai Törvényszék elítélt hazaárulás vádjával. 20 évet kaptam a levél miatt, és 7 évet kaptam izgatás, bujtogatás néven. A szamosújvári börtönbe szállítottak, ahol abban az évben a rabok fellázadtak a rossz bánásmód miatt, de a lázadást csúnyán megtorolták: sortüzet eresztettek beléjük. Ezután az egész országból összeszedték a hazaárulással elítélt rabokat és Pitesti-re vitték, ahol egy kivégzőláger volt. Rettenetes volt a bánásmód, semmi orvosi ellátás és a verés minden nap kijárt. Először lelkileg törték meg az embert, és tudták, hogy a fizikai összeomlás heteken belül bekövetkezik. Akinek nem volt reménye, nem volt hite, lelki kapaszkodója, hogy még azért is túlélem ezt az embertelen helyzetet, az nem is élte túl” – emlékezett.

1961-ben Marosvásárhelyen egy újabb per következett, a Katonai Törvényszék újabb 22 évre ítélte, úgyhogy 24 évesen 49 év börtönre volt ítélve. Ezután Dézsre került, és innen szabadult az 1964-es általános amnesztiának köszönhetően. Hiába kapott munkát utána Balánbányán és fejezhette be a tanulmányait, a Szekuritáté emberei folyamatosan figyelték, házkutatások sorát tartották nála, így 1988-ban politikai menedékjogot kért az Amerikai Egyesült Államokba, és ősszel el is hagyta az országot. 2005-ben tért haza Csíkszeredába.

„1956 megmutatta, hogy a nép, ha kell, összefog. És nincs mellébeszélés, nincsenek kiscsoportok, amelyek külön utat keresnek, hanem egy a cél. A cél az, hogy a magyar nemzet javára igyekezzen mindenki a saját kicsi munkájával hozzájárulni ahhoz, hogy a nemzet érdekében valami jót tegyen. \'56-ban ezt a magyar nép megérezte, és élt ezzel a lehetőséggel. A mai fiataloknak az az üzenete, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy ki kell álljon a meggyőződése mellett, pláne, hogy ha a saját nemzetsorsáról van szó. Én nem vagyok híve a mellveregetésnek és a hőbörgésnek, de van, amikor tényleg ki kell állni. És olyankor nincs mellébeszélés, vállalni kell az olyan dolgokat is, amelyeknek súlyos következményei lehetnek, de az ember kiáll, mert azért ember, hogy gerinces legyen, és amit mond, annak legyen alapja is. Ebből a fiatalok tanulhatnak, hogy soha többé ne forduljon elő, hogy valakit politikai, vallási vagy etnikai meggyőződése miatt meghurcoljanak, börtönbe vessenek” – összegzett a most 84 éves Szilágyi Árpád.