Kántor Lajos irodalomtörténésznek, szerkesztőnek, publicistának, neves romániai magyar közéleti személyiségnek ítélte oda idén a Kriterion Alapítvány a Domokos Géza alapította Kriterion Koszorút. A kitüntetést pénteken este adták át a Kriterion Házban.
Sok könyvtárlátogató örömére szerdától újra működőképes lesz a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár. Korszerű, világos, új épület várja az érdeklődőket a Nagy Imre Általános Iskola mellett. Háromnapos avatóünepséggel készülnek az intézményátadásra.
Nagy érdeklődés övezte Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános könyvbemutatóval egybekötött csütörtök délutáni előadását a pálos rend történetével és erdélyi vonatkozásaival kapcsolatosan.
Lélegző természet címmel nyílt kiállítás csütörtökön délután a csíkszeredai Siló – Kortárs Művészeti Központban. A nagyszabású tárlat a koreai, II. Yatoo-I Nemzetközi Természetművészeti Projektre nyújt rálátást, de itt élő művészek is közreműködtek.
Igazi csemegében lehet részük a Szentimre utcai kultúrkocsmakör tagjainak: Korpos I. Csaba szombaton este mutatja be két kötetbe gyűjtött motoros sztorijait a G. Caféban.
Több mint tíz éve nem mutatott be egységes vígjátékot a Hahota Színtársulat, idén azonban erre vállalkozik. Barabás Olga dramaturg öt különböző bohózatot írt át és gyűrt össze, így született meg a Kész cirkusz.
Huszonegyedik alkalommal díjazza a legjobb tollforgatókat a Látó. A szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül választja ki nívódíjasait.
A magát ötletesen és önironikusan taxínésznek nevező Székely Szabó Zoltán rendhagyó interjúkötetét mutatták be szerdán este Marosvásárhelyen.
Lap- és könyvsorozat-bemutatót tartott kedden este a Székelyföld szerkesztősége Udvarhelyen.
A Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar írónak készülnek szobrot állítani a Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai jövő év júniusában.
Az adventi, karácsonyi szokáskörből adott ízelítőt kedden este a csíkmenasági Repülj Madár Egyesület a hajdani községházán. Nem azért gyűltek össze, hogy egy betanult előadást mutassanak be, a hagyományőrző egyesület inkább a régi fonó hangulatát idézte.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Idén Kántor Lajos irodalomtörténésznek, szerkesztőnek, publicistának, neves romániai magyar közéleti személyiségnek adományozzák a Domokos Géza alapította Kriterion Koszorút, döntött legutóbbi ülésén a csíkszeredai Kriterion Alapítvány kuratóriuma.
A Figura Stúdió Színház bérletet hirdet a 2012/2013-as évadra.
Meglepetést okozott a Fölszállott a páva című televíziós népzenei vetélkedő középdöntőjében a balánbányai Ördögborda néptáncegyüttes, közönségszavazattal sikerült a döntőbe jutniuk.
Elbírálták azokat a munkákat, amelyek a Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal, a helyi RMDSZ, a Művelődési Ház és az Udvarhelyi Info Egyesület közösen kiírt pályázatára küldtek.
Kettős tárlat nyílt Sepsiszentgyörgyön Henning János fotóművész munkáiból. A fényképész 50 éves, saját kedvenc képeit mutatta be kültéri és beltéri kiállításán.
Az egykori Csík vármegyéből három csapat jutott a Duna Tv, illetve a Hagyományok Háza által szervezett Fölszállott a páva népzenei vetélkedő középdöntőjébe, melyet szombaton közvetít a Duna Tv.
A német fővárosban olvas fel Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író.