Képek az esti Udvarhelyről

Idén a sorban immár az ötödik tematikus fotópályázat került megrendezésre Székelyudvarhelyen. Ezek a kiírások arra szolgálnak, hogy különböző szempontok szerint mutassák be a várost, a város épített és szellemi kultúráját, illetve a benne élő embereket. A szervezők – a pályázat meghirdetésekor tartott sajtótájékoztatón és a sajtóban megjelent felhívásaikon – kihangsúlyozták, hogy az esti, az éjszakai város arcait szeretnék viszontlátni. Nem azt várták a pályázóktól, hogy a szokványos képeket küldjék a közismert épületekről, a terekről és a szobrokról, nem az éjszakai fényeket, nem a hosszú exponálási idővel készített „képeslapfotókat” kérték a mozgó járművekről, hanem akár olyan jeleneteket, életképeket láttak volna szívesen, amelyek az esti és éjszakai órákban gyakorolt mesterségekről és foglalatosságokról, az azokban részvevő emberekről „szólnának”. Ez az elvárás – úgy látjuk – csak részben teljesült. A kiállított 31 képen – egyébként 100 pályamű érkezett, 30 alkotótól – dominál a „hagyományos” képeslapszemlélet. Ismert helyszínek bukkannak fel, holott minden településnek vannak hátsó udvarai, vannak olyan mélységei, amelyeket csak különleges érzékenységgel lehet feltárni. Gyanítható volt a saját művészeti tudást és a beszerzett technika határait is feszegetik majd a pályázók. Arról nem volt szó szabad-e, lehet-e beállított fotókat készíteni? Szabad volt. Miért ne?

Úgy látszik, hogy a mindössze tíz esztendős Curcubet Mátyás volt az, aki észrevette a sajátos látásmód fontosságát, és megtalálta azt az esti pillanatot, amikor az udvar mélyéről le lehet fotózni az egyetlen fényforrás közelében található lányalakot, aki talán éppen telefonál, mentegetőzik vagy éppen bejelent valami nyomós érvet, ami sokat nyom a latban, hogy miért nincsen másutt, hogy miért van éppen ott, ahol nem szabadna, esetleg nem kellene lennie. Az U-alakú kompozíció, az egyszerűség, a sejtelmesség és a címadás (Anyu nem tudja) együttese járult hozzá ahhoz, hogy a zsűri ennek a képnek ítélje oda az első díjat.

Fülöp Lóránt nem ismeretlen fotós berkekben, (Extreme című II. díjas) felvétele egyike a technikai bravúrt előtérbe helyező munkáknak. Az ugyancsak jó nevű Erdély Bálint Előd is (Életfa, III. díj) beállított képpel ért el eredményt. Valóban lírai a pillanat, bár az is elmondható róla, hogy kimódolt, nem természetes. Technikai megoldásaiban, arányaiban azonban kiváló munka. Orbán Csaba (Talán a következő című) fotója magában foglalja egy vonat lekésésének rövid történetét. Nála a technikai tudás ötvöződik a beállításos képkomponálás eszközeiben, történet, dramaturgia is van benne. A felvétel másik előnye, hogy visszaad valamit az udvarhelyi vasúti híd és környéke lepusztult környezetéből, abból az ipari tájból, amellyel nem tud mit kezdeni a város.

A kiállított fotókon valóban a képeslap-jelleg dominál, bár azokon is fellelhető olykor a lírai megközelítés, a sejtelmesség (Csedő Attila: Fényes árnyék, Buti László: Őrzök), de olykor a lehetőséget eljátssza a szerző és éppenséggel burkolt reklámfotóvá „zülleszti” a kiváló ötletet (Erdély Bálint Előd: Várakozás). Ha szociofotó, akkor az Székely István érdeme, hogy itt megmutatkozhatott, hiszen a Hazafele című képpel dokumentálja a Tábor-negyedben élő, sőt: mindenféle rendszert túlélő tehéncsorda maradványait. Gábor Lajos fotója (Bicikli), mintha egy leheletnyi esti Párizst csempészne a Nagy-Küküllő-partjára.

A kiírók nem titkolt szándéka, hogy a mostani pályázat anyaga – illetve annak egy része – csatolható majd ahhoz a korábbi válogatáshoz, amely hírét viszi a városnak. Legközelebb Keszthelyen, Budapestben, majd Miskolcon lesznek városunkat népszerűsítő fotókiállítások a 2013-as esztendő első hónapjaiban.

Az Udvarhely Este című pályázat javából létrehozott kiállítás 2012. december 20-ig lesz megtekinthető a székelyudvarhelyi Művelődési Ház földszinti galériájában.