Nők a jégen, fekete-fehérben

Tizenegyedik osztályos volt, amikor egy Zenit fényképezőgéppel elkezdett fotózni, majd a Sapientia EMTE kolozsvári karán film-fotó-média szakon végzett a csíkszeredai Fodor Zsuzsánna. Az utóbbi években leginkább fotósorozatokat készít, több nemzetközi projektben is részt vett. „Kezdetben én is különálló fotókat készítettem, és elég sok idő eltelt, amíg sorozatban, esszében kezdtem gondolkodni, abban, hogy ez hogyan állhat össze. Amikor a sajtófotóval komolyabban kezdtem foglalkozni, akkor a társadalmi, emberjogi témák érdekeltek. És míg korábban mindig „külső” témák voltak, idővel egyre személyesebbek kezdtek lenni, valószínűleg magamat is kerestem bennük. Mindenképp az emberek körül mozog az, amit csinálok. Az is nagyon befolyásolja, hogy mennyi időt van alkalmam eltölteni egy témával. Egyre hosszabb ideig szeretek dolgozni valamin, viszont ez egyre nehezebb sok tekintetben, időben, anyagi szempontból is” – magyarázza a fiatal fotós.

Kiépíteni a bizalmat

Mint mondja, a nagyobb lélegzetvételű fotósprojektekre rá kell szánni az időt, nem lehet elsietni, már csak azért sem, mert időt kell adni annak, hogy közel kerüljön a témához, annak, hogy valaki beengedje az életébe. Általánosan is ez a nehéz, és a jelenleg is futó hokis témájú projektnél is. „2019-ben alkotói ösztöndíjban részesültem a Communitas Alapítvány jóvoltából, és ez adott egy jó anyagi keretet, hogy ezzel tudjak foglalkozni. A projekt két vonalon mozog, az egyik az U10-es és az U12-es korosztály, a másik a felnőtt női hoki. A gyerekeknél elég jól körvonalazódott az anyag, a felnőtteknél viszont épp abban az évben jóval később kezdődött a női bajnokság, és a Covid miatt már márciusban le is állt. Nem is sikerült azt befejeznem, azóta csak időközönként tudok ezzel foglalkozni. Ez a helyzet viszont amiatt nehéz, mert szinte minden egyes alkalommal újra kell építsem a bizalmat. Ezért szerencsésebb rövid ideig dolgozni – az is több hónap –, de intenzíven, mint három-négy évig követni egy témát. Igaz, ennek is megvan a varázsa” – véli Fodor Zsuzsánna.

Elmesélte, a gyerek- és női hoki, mint fotós téma akkor merült fel benne, amikor néhány éve a Hargita Stúdiónál dolgozott operatőrként, és egy alkalommal egy U10-es, U12-es bajnokságra mentek filmezni Csíkkarcfalvára. Ott vette észre és lepődött meg rajta, hogy milyen sok lány jégkorongozik. „Nem vagyok hokiszurkoló, s bár csíkszeredai vagyok, felszínesen volt tudomásom a hokiról.

„Ezt leginkább a felnőtteknél látom, hogy az, amit a csapat jelent, igazából miért fontos. A másik, amire időközben figyeltem fel, az az, hogy mennyire lényeges, hogy ne csak gyakorolják a sportot, hanem legyen valami célja. Hogy igenis fontos, hogy legyenek szurkolók, hogy legyen egy bajnokság, ami működik, legyen egy cél, legyen kihívás. Nem biztos, hogy elég az, hogy hokizhatnak csak úgy passzióból, hanem legyen annak tétje. Sok párhuzamot találtam azzal, amit én csinálok, mert kicsit ez a sajtófotózás is egy férfiak által dominált világ. Másrészt, ha létrehozol valamit, megcsinálsz egy anyagot, szeretnéd, hogy lássák, szeretnéd, hogy valamit megmozgass az emberekben. Ilyen szempontból tudok kapcsolódni ahhoz, hogy jó, ha van tétje a játéknak.”

Kiemelte, egy nagyobb projektnél és fotósorozatnál nagy felelőssége van a fotósnak. Hiszen fontos, hogy mit ért meg a témából, hogy megérti-e, és mi az, amit megmutathat, illetve hogyan tudja megmutatni. „Van egy csomó erkölcsi szűrő, amin át kell menjen. Például, hogy hogyan lehet ezekről a témákról úgy beszélni, hogy benne is legyen a lényege, de közben ne is ártsál, ne is bántsál, ne legyenek félreérthetőek a dolgok. Hogy úgy mutass, hogy nem mutatsz, csak érzékeltetsz.”

A filmelőhívás öröme

A fotósorozatot fekete-fehér filmre, analóg technikával készíti, úgy véli, hogy az a közeg, ami a jégen, az öltözőkben van, ezt kéri. Úgy érzi, hogy a fekete-fehér analóg sokkal több lehetőséget nyújt számára, mint a színes, jobban tud játszani a filmek fényérzékenységével is, hiszen ő maga hívja elő. Fontos számára, hogy érezze a film anyagát.

A hokis fotósorozatot a játékosok személyes történeteivel egészítené ki, úgy érzi, ez még hiányzik a projektből, és ezzel lenne kerek. Mert valamikor le kell zárni a sorozatot. „Egyrészt ki szeretném hangsúlyozni, hogy van női hoki. Gyakran beszélgetek a női játékosokkal arról, hogy kinek hogyan vált az élete részévé a hoki, miért fontos, milyen tapasztalatai voltak ezáltal. Ami eddig nagyon hiányzik a projektből, és amit mindenképp szeretnék, hogy történeteket behozni. Tehát, hogy ne csak fotók legyenek, hanem személyes történetek is. Ha rá tudnék szánni körülbelül hat hónap intenzív munkát, be tudnám fejezni. Kérdés az, hogy mikor tudom rászánni. A történetek gyűjtése az mindenképp olyan rész, ami nincs meg, és meg kell csinálni, mert annyi kedves és összetett emberi történet van ebben. És fotóilag is van olyan rész, amit még szeretnék elkészíteni. A felnőtt országos válogatott nagy része székelyföldi játékos. Ebbe az irányba is elmozdulnék, hogy a válogatott játékát lekövessem. És akkor úgy érezném, hogy ez a sorozat lezárul, de még nem vagyok ott. Egyszer csak pontot kell tenni a végére, de még van olyan munka ebben, ami kell neki.”

Az alábbiakban a Fodor Zsuzsánna által készített sorozatból válogattunk ki néhány darabot.